Rozsdagyár

RIVERS OF NIHIL - The Work (2021)

2021. szeptember 23. - Kovenant

ron-thework-cvf-3k.jpg

Szeptember 24-én érkezik a Metal Blade gondozásában az év általam egyik leginkább várt albuma: az amerikai technikás death metal csapat, a Rivers Of Nihil negyedik sorlemeze. A zenekar az évek során óriási fejlődésen ment keresztül: a meglehetősen standard, sci-fi ihletettségű modern, deathcore-hatású progresszív brigád már a 2015-ös "Monarchy", de leginkább a 2018-as "Where Owls Know My Name" koronggal jelezte, hogy ambíciójuk bőven meghaladja a stílus kereteit, illetve mernek és hajlandóak is kitörni a zenei gettóból (kritikáink ITT és ITT olvashatók).

Az egyre nagyobb fokozaton pörgő zenei fejlődés mellé megérkezett természetszerűleg a szaksajtóbeli felhajtás is: a RIvers Of Nihil (teljesen megérdemelten egyébként) iskolapéldája és afféle referenciapontja lett a progresszív bandákkal foglalkozó cikkeknek és mindenki várta (és elvárta), hogy a következő lemez még előremutatóbb legyen elődjénél.

Ilyenkor óriási veszély leselkedik a legjobb szándékú és legföldközelibb gondolkodású zenekarokra is: elhiszik mindazt, amit róluk írnak, még a legömlengőbb recenziókat is és egész egyszerűen meggyőződésükké válik, hogy bármit is írnak, alkotnak, vesznek fel a stúdióban, az bizony mind arannyá válik a kezükben, illetve minél elvontabb, eklektikusabb, szélsőségesebb, szerteágazóbb valami, az annál progresszívabb és előremutatóbb, azaz: művészibb.

Pontosan ez történt az amerikai hardcore/metal csapat, a Code Orange esetében is: három remek albumot követően 2020-ban kijöttek az "Underneath" korongjukkal, mely tulajdonképpen olyan volt, mintha egy másik banda készítette volna. Olyan radikális váltást hozott elektronikus/indusztriális irányával (melynek addig nyoma sem volt az együttes zenéjében), illetve össze-vissza, ide-oda csapongó kísérletezgetéseivel, hogy bizony sokakat (engem is) csalódásként ért az anyag.

Nos, a "The Work" esetében - ha nem is ennyire jellemzően, de - valami hasonlóra kell felkészülnünk: a Rivers Of Nihil a zenei fejlődést hallhatóan az eklektikus stíluskavalkádban, illetve az elektronika fokozott használatában, valamint a djentes, modern progresszív metalban vélte felfedezni. 

Az őrült stílusforgatag ugyanis nemcsak számonként, hanem a számokon belül történik: míg az előző korongjuknál a különböző hatások csak érdekességként, színezőelemként szerepeltek a szerzeményekben, itt gyakorlatilag percenként változik meg az adott nóta jellege. Durva, deathcore-szerű durvulat minden átmenet nélkül vált át tiszta énekes, ambientes álmodozásba, majd újra vissza, csak most amolyan progresszív metal darabol.

A legfurcsább tétel kétségtelenül a Dreaming Black Clockwork, melynek hallatán a Morbid Angel rettenetes "Illud Divinum Insanus" című korongján szereplő Destructos vs. the Earth / Attack indusztriális tempózása jutott eszembe. Itt azonban a szám vége átmegy valamiféle teljesen kakofón, disszonáns zörejhalmazba. Ezután következik a szinte dzsesszes-bluesos, leginkább progresszív rocknak nevezhető és a Pink Floydot egyértelműen megidéző Wait, melyben Jake Dieffenbach ismét igen kellemes tiszta énekét hozza. 

Vannak aztán az elektronikával erősen megtámogatott, a Fallujah vagy akár a Tesseract diszkográfiájába is simán beférő modern progresszív metal tételek, ilyen például a Focus, a The Void From Which No Sound Escapes, a kellemesen komplex Episode, melyben vokóderesen effektezett vokál, szaxofon, a kezdeteket idéző technikás death metal, illetve nyugis, ambientes részek váltakoznak. Fejvakarásra késztet még a durva, összevissza sikálós Clean és a kifejezetten koncepciótlan, a stílusok között ismét ide-odaugráló More.  

A "The Work" brutálisan hosszú: hatvanöt perc tizenegy tételben, ráadásul a legvégére érkezik a lazán tizenkét perces Terrestria IV Work, mely ismét próbára teszi a türelmünket. Szóval rettenetesen vegyesfelvágott lett az új album és olyan mennyiségű zenei információt tartalmaz, melyet szerintem nem képes egyben tartani a zenekar. Mintha csak a Rivers Of Nihil sportot űzött volna abból, hogy ki mennyire képes megtekerni egy adott nótát és hányszor képes egyet fordítani a stílusdetektoron.

Ami miatt egyébként kifejezetten mérges vagyok, az az, hogy ami jó, az baromi jó: Brody Uttley szólói amolyan prog-rock vonalon mozognak és remekül illeszkednek bele a hangulatosabb tételekbe. Érdekes viszont, hogy a zúzósabb darabokban ilyeneket nem is találunk, azaz ott csak riff-, illetve ritmusgitár-szinten megy a darálás.

Sokadik meghallgatás után is szétesőnek, koncepció- és összefogottság-nélkülinek érzem az új korongot, valamint legalább húsz percet húzni kellett volna a dalokból. Nem attól lesz egy anyag előremutató, hogy félpercenként a zenei paletta átellenes sarkában elhelyezkedő stílusok között váltogatjuk az atmoszférát. Természetesen mindezek ellenére ez a kudarc relatív, a zenekar saját szintjén kell értelmezni: több száz banda a fél karját odaadná, ha valaha olyan dalokat tudna írni, mint a Rivers Of Nihil. Úgy érzem, az amerikai banda pontosan úgy járt most, mint az A legényanya című film szereplői: "Rátótuk, tútótuk, tuntótuk!!!" 

7,5/10 

rivers_of_nihil_2021_1.jpeg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9116698760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása