Rozsdagyár

UNTO OTHERS - Strength (2021)

2021. szeptember 24. - Kovenant

untoothersstrength_1.jpg

Semmi sem jelzi jobban, hogy az amerikai Unto Others (korábban Idle Hands) alaposan felkavarta az állóvizet és a következő befutó lehet a nemzetközi mezőnyben, minthogy egy kis német underground istállótól a Roadrunner Records kiadóhoz szerződött. A 2019-es "Mana" című debütalbumuk (kritikánk ITT olvasható) elég rendesen berobbantotta a klasszikus, ikergitáros heavy metalt a gótikus rockkal / post-punkkal keverő csapatot. 

Gabriel Franco énekes-gitáros-dalszerző felel tulajdonképpen egy személyben a koncepcióért, a zenei irányvonalért és hallhatóan rendkívül kiforrottak az elképzelései. Elsőre talán meglepő lehet ez a két, merőben eltérő világ összepasszírozása, de a végeredmény önmagáért beszél: olyan slágeres, pofátlanul laza rockdalok születnek immár folyamatosan az Unto Others műhelyében, hogy élvezet hallgatni.

A "Mana" kapcsán egyetlen észrevételem volt csak: mintha Franco túlságosan beleszerelmesedett volna a '80-as évek első felének brit post-punk / gót színterébe. Énekhangja, dallamvezetése egy az egyben hozza ezt a szcénát és előadóit, legelsősorban Robert Smith intonációja, melódiái ugorhatnak be azonnal. Akkor úgy éreztem, hogy a második albumra már mindenképpen tágítani kell a határokat, friss dolgokat is be kell hozni, ugyanis az újdonság varázsa hamar elszáll.

Nos, ez nem történt meg, azonban pótolta ennek hiányát a kissé szigorúbbra, metalosabbra vett atmoszféra, illetve a még magasabb dalszerzői színvonal. A nyitó Heroin kifejezetten súlyos, szikár riffeléssel támad, a Downtown pedig remek húzása mellett kifejezetten klasszicista ikergitáros témákat hoz. Az ezt követő When Will Gods Work Be Done egyértelműen az egész lemez legjobban eltalált tétele: a gótikus lüktetés mellé érkező nyersebb ének és a monotonon pulzáló riff egészen zseniális hangulatot teremt.  

Kakukktojásként az albumra került Pat Benatar amerikai rockénekesnő 1980-as slágerének feldolgozása, a Hell Is For Children: az Unto Others csont nélkül a saját képére formálta ezt a számot is, melyből ismét kiváló nóta kerekedett ki. Érdemes még megemlíteni a No Children Laughing Now című dalt: ez a szerzemény hozza a legegyértelműbben a The Cure-hatásokat. Úgy érzem, hogy a zenekarnak (illetve Gabriel Franconak) nincs szüksége már hasonló jellegű tiszteletadásokra: bár ez is állat jó nóta, de a "Mana" albumon mindenki számára egyértelművé vált, hogy honnan erednek a banda zenei gyökerei, felesleges erre újból emlékeztetni a hallgatóságot.

Tizenkét tétel sorakozik itt háromnegyed órában, azaz az Unto Others a három-négyperces darabokban gondolkodik és ez is szimpatikus a számomra. Sokkal nehezebb a klasszikus dalformátum keretei között, röviden, kompakt formában kifejezni önmagad, az érzéseid, mint az akár húszperces, instrumentális jammelésekkel teli minieposzokban, ahol sokkal könnyebb elkalandozni és akár zenei alibizéssel is kitölteni a játékidőt. 

Amit viszont most is hiányoltam, az a kicsit kifejtősebb, hosszabb gitárszólók szerepe és jelenléte. Olyan állat jó riffeket és témákat hoznak az amerikaiak, hogy szinte üvöltenek a dalok a tekerésekért. Általánosságban a korong második fele kicsit leül, ott már nincsenek meg azok az azonnal megragadó, a fülünkbe tapadó számok, de a színvonal egységesen magas marad.

A "Strength" igazából csak két-három számban hoz újat és mutatja meg azt a zenei irányt, mely felé az Unto Others elindulhatna. A már említett When Will Gods Work Be Done, a Downtown, a No Children Laughing Now, illetve még a Just Matter Of Time jelzi azt a súlyosabb, metalosabb vonalat, mely szerves továbbfejlődést jelenthetne. Nehezen tudom elképzelni, hogy az amerikaiak hézag nélkül folytatnák harmadik lemezükön is ezt a metal/gót/post-punk világot, mert bármennyire is otthonosan mozognak benne és érzik magukénak ezt, túl sok puskapor már nem maradt ebben a mixben.

Az Unto Others most lenne éppen a Behemoth, a Carcass és az Arch Enemy társaságában az Európa-turnéján (azért ez nem piskóta felállás, ez is jelzi az amerikaiak súlyát és elismertségét), de a járványhelyzet miatt természetesen ez is el lett tolva, remélhetőleg jövőre már megvalósul. Magyar dátumról még nem tudok, de reménykedjünk. Ez pedig egy remek, hangulatos album, telis-tele jobbnál jobb dalokkal.

9,5/10 

unto_others2021_2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2516699312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása