Rozsdagyár

THE BLINDMIRRORS - Különleges koncertvideóval jelentkezett a hazai punk'n roll csapat

2021. szeptember 25. - Kovenant

the_blindmirrors_promo_2020_3.jpg

A fővárosi The Bindmirrors tavaly jelentette meg első nagylemezét, aminek bemutató turnéját a Covid-19 elég rendesen hazavágta. Mindenképpen valami különleges lemezbemutatóban gondolkodott a csapat, így kaptak a Bartók Kamaraszínház ajánlatán.

A lehetőségről a banda gitáros-énekese, Faragó „Sztivi” István így nyilatkozott:

A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház a pandémiás uborkaszezon miatt kitalálta, hogy a nyári időszakra egy új dolgot próbáljon ki: felkért pár produkciót, hogy egy élő koncertet adjon a színház színpadán. Minket is megkerestek, mi pedig örömmel elvállaltuk. Már az első gondolatunk is az volt hogy rendben, de ne egy klasszikus koncert legyen, mert ebből a pandémia alatt volt sok. Szándékosan nem ültünk fel ezekre a hullámokra, nem éreztük azt, hogy ez a mi vonalunk lenne, és szerettünk volna valami mást csinálni, mint a többiek, erre volt ez egy jó lehetőség.

A felvételt egy másfél hónapos előkészület előzte meg, a színpadképet is nagyon átgondoltuk: ha már színház, szerettük volna kihasználni a színház adta körülményeket, ezért rendeztük be a színpadot úgy, hogy a stílusunkhoz autentikus legyen (raklapok, benzines hordók). Egy péntek este összeraktuk a színpadot, a hangosítást, és szombaton vettük fel az egészet több kamerával. Szerettünk volna egy koncertfilmhez hasonló dolgot lerakni az asztalra, sok ötletünk volt, de az idő szűke miatt nem tudtunk mindent megvalósítani, a végeredményre viszont büszkék vagyunk.

Ami érdekessége az anyagnak, hogy két új dalt is játszottunk, ugyanis ezt az egész mizériát mi új dalok írására használtuk fel, valamint az első nagylemez két dalát akusztikus változatban játszottuk el. Érdekes kaland volt, éreztük már az első lemez környékén, hogy van pár dal, mely akusztikusan is meg tudná állni a helyét. A kihívás az volt, hogy legyen ez a koncertfelvétel több, mint egy élő fellépés, de mégis mutassa meg hogy a The Blindmirrors bulik hogy néznek ki. Szerintünk sikerült.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8316700210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása