Rozsdagyár

BETWEEN THE BURIED AND ME - Colors II (2021)

2021. szeptember 28. - Kovenant

801670.jpg

A 2000-ben megalakult amerikai Between The Buried And Me kétség nélkül az újvonalas progresszív metal legsikeresebb csapata. A nagy áttörésüket a 2007-es negyedik soralbumuk, a "Colors" hozta meg számukra, melynek augusztus 20-án a Sumerian Records gondozásában meg is érkezett a folytatása.

Némileg szokatlan tizennégy év után elkészíteni egy meghatározó lemez második részét: ilyenkor általában biztonsági játékra gyanakszunk, gondoljunk csak a Queensryche 2006-os "Operation: Mindcrime II" című, elég gyalázatosra sikeredett produkciójára vagy hogy frissebb példát említsünk, hallgassuk meg a Paradox frissen kijött korongját (kritikánk ITT olvasható).

A zenekar elmondása szerint a "Colors" afféle öndefiniáló, ars poeticaként is felfogható lemez volt, melyen saját helyüket is kijelölték az akkori metalszíntéren. Az Ozzfest színpadát frissen felszántva a BTBAM gárdája csak a fülét vakarászta, hogy akkor ők odaférnek-e a többi banda közé és erre válaszul írták meg azt az albumot. Ennek folytatását pedig a 2020-as év koronavírus-járvány okozta lezárásai és koncertmentes időszaka hozta meg: az amerikaiak sok pályatársukhoz hasonlóan a kényszerpihenőt kihasználva próbálták megalkotni a lehető legjobb stúdióanyagot, mely éppen akkor csak kijött belőlük. 

Nos, a "Colors II" egy igazi lemezszörny: tizenkét tétel bő nyolcvan percben, ami tulajdonképpen dupla albumot jelent barátok között is, ráadásul itt nem háromperces slágerekről beszélünk, hiszen négy szám is tíz perc körüli vagy jóval afölötti játékidővel rendelkezik. Szóval van mit emészteni: én körülbelül egy hónapja barátkozom a cuccal, de nem merném állítani, hogy teljesen feltérképeztem ezt az őrült zajhalmazt.

Sokan próbálták már meghatározni a progresszív metalt: olyasmi ez, amit azonnal felismerünk, ha meghalljuk. A Between The Buried And Me pedig progresszív metal a javából, ráadásul pontosan úgy játssza ezt a stílust, ahogy azt kell ma, 2021-ben. A csapat a prog-rock mindhárom érájából egyaránt merít: számtalan hangszeres rész idézi meg a '70-es évek klasszikus rock atmoszféráját, a hangszeres virtuozitás egyértelműen a '90-es évek Dream Theater - Symphony X fémjelezte prog-metalján alapszik, míg a sokszor deathcore-metalcore jellegű ének, a poliritmikus, djentes riffelés pedig a modern, kortárs szcénába illeszkedik.

A csapat kreatív magját a kezdetektől jelentő Tommy Giles Rogers (ének, billentyűsök) és Paul Waggoner (gitár, ének) mellett a zenekar már 2005 óta változatlan felállással működik, azaz már a harmadik korongjukon ez a tagság játszott. Összeszokott banda tehát a BTBAM és ez átkozottul hallatszik is a friss anyagukon: gyakorlatilag erőfeszítés nélkül ugrálnák ide-oda a stílusok és a legeltérőbb zenei világok között, de valahogy mégis rendkívül egységes az egész "Colors II" hangulata. 

A Fix The Error című őrületben például Mike Portnoy (ex-Dream Theater, Transatlantic, Liquid Tension Experiment), Navene Koperweis (ex-Animals As Leaders, Entheos) és Ken Schalk (ex-Candiria) dobos-hármasa szólózik egy akkorát, hogy csak leshetünk. A Dream Theater virtuóz instrumentális világa is többször felbukkan, például a Never Seen / Future Shock című monstre tétel tiszta énekdallamaiban is vagy éppen a Revolution In Limbo számban. De általánosságban is jellemző, hogy a fentebb említett három progresszív zenei vonal a szerzeményeken belül is ide-oda hullámzik. A Bad Habits szépen hozza a Yes-jellegű progresszív rock irányt, miközben azért rendesen megy az aprítás is ezerrel.

Egy dolog volt számomra fárasztó, mégpedig a zenei ökörködések behozatala a nótákba. Engem eleve fárasztottak mindig is a zenebohócok: számomra ezek az idétlenkedések eléggé elrontják egy banda komolyan vehetőségét. A már említett Revolution In Limbo hirtelen minden átmenet nélkül átmegy valamiféle bossa nova jellegű mulatozásba, a Never Seen / Future Shock a közepén vágás nélkül felgyorsított rajzfilm-zenébe vált át, míg az egyik legállatabb prog-rock témával és riffel dolgozó Prehistory cirkuszi bugyutaságba torkollik.

Ezektől eltekintve a "Colors II" annyi brutál jó témával és dallammal van tele, hogy túlzás nélkül hónapokig ellehetünk vele: iszonyatosan komplex, összetett és sokrétű muzsika ez, ráadásul az amerikaiak nem spóroltak semmivel és apait-anyait beleadtak, így a végére a hallgató talán jobban el is fárad, mint maguk a zenészek.

A BTBAM új albumát sokkal közelebb állónak érzem egyébként a '70-es évek aranykorszakának mamutprodukcióihoz ("The Lamb Lies Down On Broadway", "Tales From Topographic Oceans"), mint a kortárs, djentes, modern prog-metal dolgokhoz, legalábbis esztétikájában mindenképpen. Nagyon kíváncsi vagyok egyébként az új Dream Theater-korongra: kétlem, hogy a "Colors II" színvonalát képes volna megközelíteni a hamarosan megjelenő "A View From The Top Of The World", nemhogy túlszárnyalni azt. Ez eddig 2021 magasan legjobb progresszív metal lemeze, kérdés nélkül.   

9/10

between_the_buried_and_me.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8016703052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása