Rozsdagyár

DÖBBENET - Az óbudai pampfletpunk csapat új EP-je sűrű, mint a magyar ugart belepő gaz

2021. október 07. - Kovenant

dobbenet2021.jpg

Több mint egy év hallgatás után új stúdióanyaggal tér vissza a magát nemes egyszerűséggel óbudai pamfletpunkként definiáló zenekar, a Döbbenet. A háromszámos EP a "Gaz" címet viseli. Míg az előző két hanganyagra leginkább a kísérletező, útkereső hangzás volt a jellemző, addig ez a kislemez egy jóval érettebb, kiforrottabb anyag.

Az utolsó anyagunk - "Örülj, hogy kiszolgálnak!" - tavaly ősszel jelent meg. Ebből limitált példányszámban vinylt is nyomtunk, mely pár nap alatt fogyott el. Már éppen készültünk volna a koncertezésre, amikor beütött a vírus nyolcvanadik hulláma. Akkor jött a kényszerpihenő, melynek során elég sok minden megváltozott a zenekarban.” – mondta Bencze Tibor a zenekar basszusgitárosa és gitárosa.

A "Gazt" Érden vettük fel a Nortyx Stúdióban, ahol Tóth Peti keze alatt végre úgy szólalt meg a zenekar, ahogy azt korábban is szerettük volna. A "Gaz" három tételét zeneileg és szövegileg is komoly szintlépésként éljük meg. Persze kár volna tagadni, hogy minket megviselt a bezártság, ugyanakkor, mint az hallható lesz, jótékony hatással is volt ránk. Reméljük, ezt a hallgatóság is így értékeli majd. Egyébként a felvétel után sem unatkozunk, ugyanis már dolgozunk is egy újabb csokor vitairaton.

A Döbbenet stílusát nehéz pontosan behatárolni. Leginkább modern elemekkel vegyített, a hetvenes évek punk gyökereiig visszanyúló zenét játszanak, melynek középpontjában legtöbb esetben a basszusgitár áll. Az olyan, alapvetésnek számító nevek mellett pedig, mint például a The Stranglers vagy a Buzzcocks, rengeteg kortárs előadó is hatást gyakorol rájuk.

A "Gaz" című EP a zenekar harmadik stúdióanyaga. A 2016 óta aktív brigád soraiban a kezdetekben történt néhány tagcsere, a felállás azonban 2018 óta stabilnak mondható. Az együttes tagjai: Ambrózy György – ének, dalszövegek; Bencze Tibor – gitár, basszusgitár, zene; Dajka Gábor – gitár, basszusitár; Keresztesi Áron – dobok; Takács László – billentyű.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr816714362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása