Rozsdagyár

CRADLE OF FILTH - Existence Is Futile (2021)

2021. október 21. - Kovenant

cradle_of_filth_existence_is_futile_artwork.jpg

A brit szimfonikus black/horror metal csapat, a Cradle Of Filth csúcskorszaka a kilencvenes évek második felére esik, azaz körülbelül a 2000-es "Midian" koronggal ért véget az a felhajtás, mely Dani Filth zenekara körül tombolt akkoriban. A kétezres évek közepétől lassan lejtőre került a banda, de utóbbi két albumuk (kritikáink ITT és ITT olvashatók) kifejezetten erősre sikeredtek és bízni lehetett abban, hogy egyértelműen felívelő pályára álltak kedvenc vámpírdalnokaink.

A Nuclear Blast kiadó október 22-én hozza ki az angolok tizenharmadik sorlemezét "Existence Is Futile" címmel, de a Cradle Of Filth nem lenne önmaga, ha nem történt volna újabb váltás a formációban. Most Lindsay Schoolcraft billentyűs-énekesnő távozott, hogy szólómunkáira koncentráljon: a helyét Anabelle Iratni vette át. A tagság ezen kívül intakt maradt: a Richard Shaw - Marek Smerda gitárduó immár harmadik alkalommal tisztítja ki gyönyörűséges módon a hallójáratainkat, míg a Martin Skaroupka dobos és Daniel Firth basszusgitáros alkotta ritmusszekció szépen alapoz, szóval minden adott ahhoz, hogy Dani Filth, aki mára az egyedüli alapító maradt a bandában, elvisíthassa gótikus rémtörténeteit.

A két bónusztétellel összesen bő hetvenperces anyagot többször meghallgatva nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a britek körül 2014 környékén, amikor leszerződtek jelenlegi kiadójukhoz, történhetett valami: egyrészt létrejött a fenti váltást leszámítva a mai felállás, mely olyan összhangban működik, mint a már említett aranyérában, másrészt mintha Théoden rohani királyhoz hasonlóan felébredt volna kreatív kábulatából a csapat és ismét kreativitása teljében állna neki átlagosan kétévente kiadott korongjai felvételéhez.

Ugyanis az "Existence Is Futile" anyaga még jóval a koronavírus-járvány kitörése és a lezárások előtt íródott. Lassan a pandémia második éve is véget ér (egészen elképesztő ebbe belegondolni!), így a Cradle Of Filth inkább megjelentette az albumot, mintsem megvárta volna, hogy újabb turnélemondásokba és -halasztásokba fusson bele.

A lemez címe ("Hiábavaló a létezés") egyfajta nihilista manifesztum. Egzisztencialista félelem és rettegés az ismeretlentől, a kiszámíthatatlantól: ha úgyis mindennek vége van, akkor semmi sem számít, minden megengedett és addig élvezzük az életet a lehető legváltozatosabb módon, amíg tart ez az egész őrület. Dani Filth frontember részben Aleister Crowley angol okkultista életfilozófiájának egyfajta parafrázisát visszhangozza és kétségtelen, hogy nem nehéz felismernünk ebben a mai valóság minden őrületét és dekadenciáját. 

A korong produkciós színvonala már elsőre lenyűgöző: minden részlet a helyén van, a gyönyörű és hátborzongató borítótól kezdve a kristálytiszta, csodásan kiegyensúlyozott hangzáson át az elképesztően kifinomult hangszerelésig bezárólag. A frontember szerencsére folytatja a 2015-ös lemezzel megkezdett jó szokását és csínján bánik a korai időszakban hozott sikolyaival és nyavalygásaival, így főleg a középregisztes, blackes vokálján van a hangsúly. 

A dalok mindegyike hat perc körüli: szinte az összes egyfajta mini-opera, telis-tele tempó- és hangulatváltásokkal és olyan zenei finomságokkal, melyek tényleg csak sokadik hallgatásra adják meg magukat. Az intróval együtt három rövid átkötés is szerepel itt, azaz kilenc teljes tétel és a két bónusznóta képében bontakozik ki az album mondanivalója.

A Cradle Of Filth ma már leginkább szimplán csak extrém metalként hivatkozik önmagára és ebben van is igazság. A szimfonikus feketefém az az alap, melyre szépen behozzák a thrashes, dallamos deathes, illetve gótikus hatásokat. Nem is lehet szétszálazni ezeket, folyondárként szövődnek egybe ezek mindegyik számban, ennek ellenére a végeredmény kifejezetten egységes atmoszférájú. 

A  promószöveg szerint az összes COF-lemezről találhatunk itt csipetnyi összetevőt: nos, én ezt nem érzem, habár a teátrális, filmzenés vonulat, a horrorhangulat valóban erősebb most, mint az előző albumokon. A briteknek remekül sikerült megvalósítaniuk az eljövendő vég, a kérlelhetetlenül bekövetkező befejezés érzetét: az "Existence Is Futile" egyformán mesél az emberiség, az általunk ismer jelenlegi világ, illetve az egyén életének lezárultáról. 

Felesleges is lenne számonként elemezgetni az anyagot: az Existential Terror, a Black Smoke Curling From The Lips Of War (mekkora cím ez már!), illetve a záró Us, Dark, Invincible ugrott ki azonnal a korong hallgatása során, de az egész album színvonaláról mindent elmond az, hogy a két bónusztétel korántsem csak a rajongóknak odacsapott ajándék, hanem izmos szerzemények ezek önmagukban is, érzésem szerint jobb lett volna rendesen beilleszteni őket az albumba, mert az Us, Dark, Invincible apokaliptikus lezárása után valahogy nem éreztem a megfelelő helyen ezeket.  

Nagyon komoly produkció ez, monstre anyag, szó szerint hetekig el lehet vele lenni és habár semmi olyat nem tartalmaz, ami alapjaiban forradalmasítaná a stílust vagy bármi mást is akár, kifejezetten élvezet hallgatni és elmerülni benne. Remek lemez, immár a harmadik a sorban, szóval a tendencia ma már egyértelmű: a Cradle Of Filth új életre kelt halottaiból. 

9/10 

cradle_of_filth_2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr116728382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása