Rozsdagyár

BORNHOLM - Apotheosis (2021)

2021. október 26. - Kovenant

bornholm_cover.JPG

A Sallai Péter vezette budapesti Bornholm november 5-én jelenteti meg a Napalm Records gondozásában ötödik soralbumát "Apotheosis" címmel: ahogy már megszokhattuk, a zenekar újra kiadót váltott, ráadásul most kifejezetten minőségi csere történt, hiszen az osztrák istálló az utóbbi években a nemzetközi élmezőnybe küzdötte fel magát és ma már egyike a legnagyobbaknak. 

A Bornholm pagan / black metalként definiálja a stílusát: az első jelző leginkább a szövegvilágra, míg az utóbbi a zenei tartalomra vonatkozik. Azonban ne a '90-es évek első felének darálós, garázshangzású feketefém dolgaira gondoljunk: a hazai brigád - főleg a friss korongon - óriási hangsúlyt fektet a hangzásra, a produkciós munkára, illetve az egész lemez fantasztikusan dallamos, ráadásul olyan epikus atmoszféra lengi be a dalokat, hogy szinte látjuk magunk előtt az ősi istenek mellett hadrendben küzdő harcosokat és halljuk a harci kürtöket, melyek csatába hívnak.

Az előző lemezükhöz képest változott a felállás: Sallai Péter gitáros/énekes és Juhász Dávid dobos mellett most Bucsi László basszusgitáros (Constellation) játszik jelenleg a bandában, habár ő még nem szerepelt az anyagon, melynek felvételei a SuperSize Stúdióban készültek Scheer Viktor irányításával. Pazar a megszólalás, telt, kerek, ráadásul nagyzenekari, kvázi-szimfonikus betétek is találhatók a korongon. A tizenegy tételből három rövidebb átvezetés (I Divine, The Key To The Shaft Of The Abyss, Enthronement), a nyolc teljes dal mindegyike pedig hat perc körüli kifejtős darab, komplex hangszereléssel.

Sallai Péter előzetesen elmondta, hogy óriási energiákat és munkát fektettek az "Apotheosis" megírásába és felvételeibe, így a végeredmény is változatosabb és gazdagabb lett az összes eddigi Bornholm-albumnál. Nos, ez száz százalékban igaz: ha valaki a dallamos, epikus black metal kedvelője, akkor 2021-ben ennél komolyabb produkcióval nemigazán fog találkozni.

Az előző lemezük, a 2016-os "Primaeval Pantheons" kritikájában azt írtuk (ITT), hogy a csapat továbblépésének iránya az lehetne, ha mernének bátrabban elrugaszkodni a stílus már kikristályosodott megoldásaitól. Nos, az "Apotheosis" dalai egy millimétert sem távolodtak el a melodikus feketefém eszköztárától, de olyan kimagasló dalszerzői színvonalon, illetve olyan gazdag hangszerelési és produkciós nívóval dolgozik a zenekar, hogy ennek egy másodpercre sem érezni a hiányát.

A számok szinte mindegyike azonnal a fülünkbe ragadó refrénnel rendelkezik: a Sky Serpents, a Black Shining Cloaks, a My Evangelium vagy I Am War God mind ilyen. Közös jellemzőjük, hogy a vezérdallam tiszta énekkel, kórussal elővezetve érkezik, ráadásul a gitárok is kiváló témákat hoznak. Végig középtempósan menetelő harci himnuszok ezek, melyekben a blastbeatek csak a kompozíciós csúcsponton érkeznek meg, mintegy fokozva az atmoszférát.

A korong címeként szereplő "Apotheosis" görög szó, jelentése az ember megistenülése, isteni szintre emelkedése. Ez főleg az ókorban jutott szerephez, például az egyiptomi fáraók trónra kerülésükkor isteni előjogokat kaptak, illetve gyakori volt a görög-római világban is az elhunyt uralkodók, császárok későbbi isteni rangra emelése és dicsőítése. A pogány misztériumvallások kiválasztott kevesek részére szervezett rítusai során a beavatott már a szertartás során, de leginkább a halál után az adott istenség részévé vált, azaz megistenült. 

Ahogy a dalszövegekből kivettem, a dalokban sorra megelevenednek és életre kelnek a legkorábbi civilizációk istenei: Anu, a sumér mitológia főistene, Ba'al, a kánaáni kultúrkör vihar- és esőistene, Apollüón (vagy a görög név helyett héber eredetiben Abaddón), a pusztító angyal, aki a bibliai Mélység, azaz az alvilág, a lázadó démonok vezetője, illetve a lemez végén maga a bukott angyal, a fényhozó, azaz Lucifer is megjelenik.

Ő vezeti a lázadó démonok, ősi istenek és angyalok seregeit, ő szólítja harcra követőit és végül válik Istennel egyenlővé, legyőzve őt és beteljesítve bosszúját, melynek révén az emberiség is felszabadul az egyetlen Isten elnyomása alól és maga az ember is megistenül. A legutolsó outró tétel, az Enthronement (trónra emelkedés) pontosan ezzel a pillanattal zárja az albumot.

A gitárszólók is kifejezetten élvezetesek: a már említett Black Shining Cloaks című számban olyan neoklasszikus futamokat hallhatunk, hogy öröm hallgatni (ez Mike Wead, a King Diamond és a Mercyful Fate svéd gitárosának érdeme). Emellett sokszor a dallamot is a gitár hozza az instrumentális részekben: ahogy az előző lemez esetében is írtuk, sokszor eszünkbe juthat az Enslaved, a Moonsorrow vagy éppen az Emperor neve egy-egy dallamfordulatnál, de olyan egységes az egész "Apotheosis" atmoszférája, olyan kiforrott zenei koncepcióval dolgozik a zenekar, hogy ennek különösebb jelentősége már régen nincs.

A fentiekben leírt háttértörténet végigvezetése és kompozíciós csúcsra járatása egészen zseniális: a küzdelem, a bosszú a hatalom végső megragadásában teljesedik be. Ez pontosan az az album, melyet egyvégtében kell meghallgatni, mert úgy jön ki a csapat által szándékolt hatás (az sem árt, ha olvassuk mellé a szövegkönyvet is). 

Messze az "Apotheosis" lett a legkiforrottabb és legélvezetesebb Bornholm-lemez: Sallai Péterék nem túloztak az előzetes nyilatkozataikban. Minden hangjából árad a legkisebb nüanszokra is bőven szentelt figyelem, energia és elkötelezettség: nem tudom, hogy 2021 maradék két hónapjában még milyen új lemez fog érkezni, de az év végi magyar toplistánkról ez az anyag biztos nem fog lemaradni.

10/10

bornholm2021b.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8016734356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása