Rozsdagyár

YES - The Quest (2021)

2021. október 27. - chris576

243656917_411146943698002_3378878104949301211_n.jpg

A legendás brit progresszív rock óriás, a Yes muzsikája szép lassan, évről évre vált egyre populárisabbá, mely folyamatnak a kezdete nagyjából a nyolcvanas évek első felére datálható. A "90125" című lemez már egy kommerszebb, rádióbarátabb oldalát mutatta a zenekarnak: ott van példának okáért az Owner Of The Lonely Heart daluk, melyet rogyásig vetített anno a Music Television.

De az igazán nagy változás nem is ekkor következett be, hanem nagyjából Jon Anderson távozása után. A "90125" populárisabb jellege még nem vitt be akkora gyomrost a Yes-rajongóknak, mert dalszerzés tekintetében szinte ugyanolyan magasan szárnyaltak, mint a hetvenes években. És ez elmondható például az 1999-es "The Ladder" albumról is.

Emlékszem még a 2014-es "Heaven & Earth" sajtóvisszhangjára és a rajongótábor reakciójára is: sokan nehezményezték, hogy a Yes szinte teljesen maga mögött hagyta az összetett, agyas megközelítésű dalszerzést és egy könnyedebb, szellősebb pályára állt rá. Andersont is sokan hiányolták, de az új énekes (mármint Davison) teljesítményével szerintem nem volt, illetve jelenleg sincs probléma.

Nekem tetszett a "Heaven & Earth", egyrészt mert el tudtam vonatkoztatni a korábbi dolgaiktól: úgy kezeltem őket, mint egy teljesen új vagy éppen másik zenekart. A probléma gyökere egyébként pontosan itt keresendő: egy névváltoztatás utáni szituáció talán pozitívabb kritikákat eredményezett volna, mert túlságosan nagyok voltak az elvárások velük szemben, ami teljesen érthető.

Chris Squire basszusgitáros 2015-ben bekövetkezett halála pedig még indokoltabbá tett egy esetleges névváltoztatást, de ez a mai napig nem történt meg. Üzleti szempontok alapján ez teljesen érthető: a helyükben én sem kockáztattam volna. Mindegy is, az újkori Yes már nem az a Yes, akik a hetvenes években kifordították a világot a négy sarkából az eszement prog-rock muzsikájukkal.

Itt van a bandában legrégebb óta játszó Alan White dobos, Steve Howe gitáros, aki szintén régi bútordarab, Geoff Downes billentyűs, Billy Sherwood basszer és Jon Davison énekes. A zenészek teljesítményével nincs is probléma, sokkal inkább a dalszerzés az, mely nem ugorja már meg azt a szintet, melyet a banda egykoron képviselt. Még ha el is vonatkoztatunk a névtől, akkor is kiviláglik, hogy az új dalok nem csapnak oda eléggé.

Bársonyos a hangzás, rutinos, értő kezekben a hangszerelés, szép a borító. A dalokat simán elhallgatom, igényesek, kellemesek, de nem nagyon maradnak meg az emberben Túltolták a játékidőt is, megállhattak volna negyvenöt percnél. Meggyőzően indítja a lemezt a The Ice Bridge: ez a tétel nagyjából egyenes folytatása a "Heaven & Earth" albumnak, markáns, erőteljes basszus-, illetve billentyűtémák sorjáznak benne, Howe briliáns játéka is szinte szárnyal. Valamelyest visszaköszön a régi Yes-érzésvilág, szóval eddig minden a legnagyobb rendben.

A Dare To Know lágyabb húrokat penget és kissé lejjebb is ereszkedik sajnos (a szimfonikus betét totál filmzene-jelleget kölcsönöz a dalnak). A nyitótétel játékossága tovatűnik és egy lazább, rockosabb megközelítés veszi át a gyeplőt. Érkezik a Minus The Man: ebben a basszusgitár dominál, az irány pedig marad a nyugisabb, egyszerűbb mederben. A Leave Well Alone már valamivel lendületesebb, változatosabb, a The Western Edge viszont eléggé színtelen lett.

Az akusztikus hangszerelésű Future Memories ellenben jól el lett találva, nagyot dob az album hangulatán. A Music To My Ears gyönyörű zongorajátékkal melegít, az A Living Island pedig könnyed, kellemes, felhőtlen. Vannak fenomenális pillanatok, de akadnak átlagos és néhol eléggé unalmas részek is a korongon. Ettől függetlenül nekem tetszett a "The Quest", mely az InsideOut Music kiadó égisze alatt jelent meg október 1-én.

Aki el tud vonatkoztatni a banda múltjától és tiszta fejjel kezd neki az albumnak, kellemes zenehallgatásban lehet része. Ez a Yes már nem az a Yes. Ennek tudatában kell a lemezhez közelíteni.

8,5/10

yes2021_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr216737440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása