Rozsdagyár

BOBBY LIEBLING & DAVE SHERMAN BASEMENT CHRONICLES - Nite Owl (2021)

2021. november 05. - chris576

niteowlalteredtext2-scaled-1-1024x1024.jpg

Két ikonikus doom metal zenész, az amerikai Pentagram zenekar frontembere, Bobby Liebling és Dave Sherman (Spirit Caravan, Earthride, Wretched) basszusgitáros-énekes egykori közös jammelgetéseinek felvételeit jelentette meg nemrég a Svart Records "Nite Owl" címmel.

A projektnév nem is lehetne bénább: Bobby Liebling And Dave Sherman Basement Chronicles. Mondjuk így legalább egyértelmű, hogy tulajdonképpen kiről/miről is van szó, mert ha a produktumot egy hagyományos zenekarnév mögé bújtatják, akkor valószínű, hogy a célközönségnek csak jóval kisebb százalékához jut el (a vérszegény promóció miatt meg aztán főleg).

Legendás, kultikus zenészek ide vagy oda, ez bizony a rétegzenék rétegzenéje, szóval bármekkora is legyen az igyekezet, akár marketing, akár nótaírás terén, itt aztán nem fog dőlni a lé, az hétszentség. Egyébként teljesen véletlenül botlottam bele az anyagba (asszem a Tidal dobta fel a friss megjelenések között).

A korong rögtön egy rendkívül ízléses riffel indít: elképesztő húzása van az I'm Takin' No More című dalnak, egy frankó gitárszóló pedig szépen megkoronázza az egészet. A Drop The Gun egyenes folytatása a nyitótételnek: a szuggesztív, bitang riffelés szinte megbabonázza az embert. A harmadikként érkező You're Like The Wind viszont már egy lazább, lebegősebb, pszichedelikus összetételű darab.

Ezután ismét a húzós riffelésnek adnak teret: az All Lit Up sajnos túlságosan is hasonlít az első két tételhez, igazán variálhattak volna egy kicsit a tempón vagy valami. Magukkal a riffekkel egyébként minden a legnagyobb rendben, első osztályúak, csak egy idő után monotonnak hatnak, túlságosan erre van kiélezve az egész, minden más a háttérbe lett szorítva.

A Last Call egy picit tempósabbra lett véve, és a gitárszólók is nagyot nyomnak a latba. A Space Marshall sajnos elment mellettem, a Sweet Street Cheater újfent húzós riffekkel operál, kábé ugyanabban a tempóban, ahogy az összes többi (egy-két kivétellel). A címadó tétel szerencsére kizökkenti a hallgatót ebből a monotonításból a szinte már táncolható ritmikájával, a zárótétel (South Of The Swamp) pedig egy érzelemgazdag, vérbeli doom metal nóta, a lemez legjobbja. Az ilyen jellegű dalokból kellett volna több, az az igazság.

A húzós riffek szerelmesei bizonyára nagyokat bólogatnak majd ezekre a szerzeményekre, de aki a színesebb, változatosabb doom metalt kedveli, annak bizony ez a korong kevés lesz. Hogy törne le a kezük, amiért nem írtak több olyan dalt, mint a South Of The Swamp...

8/10

bobby_liebling_and_dave_sherman.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2016746652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása