Az amerikai régisulis death metal csapat a Nunslaughter az underground közeg megingathatatlan szereplője. Már több mint harminc éve nyomják a zúzós, mocskos riffjeiket. A gyakori keresztényellenes szövegei miatt az együttes szereti devil metalnak nevezni magát, így az Apácamészárlás tökéletes bandanév.
A banda történetének gyökerei egészen 1985-ig nyúlnak vissza, amikor megalakult a Death Sentence zenekar Pittsburghben. Egy demó kiadása után ’87-ben a formáció neve Nunslaughter lett. Onnantól kezdve a kvartett gőzerővel nyomul a színtéren. Igaz, az új korong a "Red Is The Color Of Ripping Death" csak az ötödik nagylemeze a brigádnak, de az eltelt évtizedekben töménytelen mennyiségű split-/EP-/demó-, valamint koncertkiadványuk látott napvilágot.
A zenekar több tagcserét is átélt és sajnos a 2015 őszén elhunyt Jim Slaughter dobos halála óta az énekesen kívül az egész legénység lecserélődött. A Nunslaughtert jelenleg Don of the Death (ének), Noah Buchanan ’Tormentor’ (gitár), Wrath (dobok) és Detonate (basszus) alkotják.
Hét évet kellet várni az előző "Angelic Dread" lemez folytatására. A "Red Is The Color Of Ripping Death" tizennégy nótája ellenére rövid, alig több mint harminc perc, de annál intenzívebb, a dalok átlagosan két perc körül mozognak. Az egész lemez olyan, mint egy tizennégy gyilkos tölténnyel megtöltött gépkarabély.
A Murmur berobbanása egyből beinvitál minket a fegyvertűz közepébe. Alig másfél perces darabolós nóta remek gitárriffel megpakolva. Akinek ez már nem jön be, az jobb, ha hátat fordít az anyagnak, mert még csak ezután jön a java. Ezt az irányt folytatja a Broken And Alone és a To A Whore.
A Banished egy végig középtempós nóta, mely igazán mocsárszagúra sikeredett. Remek a groove-ok és riffek váltakozása és az a dobmunka alatta igazán patent. A címadó hasonlóképp indul, mint a Slayer Bloodline-ja, de aztán hamisítatlan Nunslaughterré válik.
Fölösleges is egyenként elemezni a dalokat, mindegyik lüktető és brutális, egy kíméletlen lövedék. A lemez végig fent tudja tartani a figyelmet, mindegyik dal hozza a szintet. A dobos játékára külön felhívom a figyelmet, szép megmozdulásai vannak az egész korongon.
A "Red Is The Color Of Ripping Death" igazán erős anyag lett, afféle fejjel a falnak rontó cucc. Egyszerű, puritán, de annál ösztönösebb, zsigeribb. A lemez,valamint a dalok rövidsége jót tett neki, könnyen kiismerhető felépítése ellenére jól tudja kerülni az üresjáratokat és pont véget ér az album mielőtt még monotonná válna.
A hangzás kegyetlen, minden a helyén. A borító igazán morbid, de remekül illik az összképbe. Az anyag még a nyár végén jelent meg, augusztus 27-én a Hells Headbanger kiadó gondozásában, és kár lenne elmenni mellette.
8/10
