Rozsdagyár

KHEMMIS - Deceiver (2021)

2021. november 29. - Kovenant

khemmis_deceiver_artwork.jpg

Több változás is történt az amerikai doom metal csapat, a Khemmis háza táján a 2018-as harmadik soralbumuk, a "Desolation" megjelenése óta (kritikánk ITT olvasható): először is átigazoltak a metal egyik legnagyobb kiadójához, a Nuclear Blasthoz, aminek eredményeként minden bizonnyal sokkal nagyobb promóciót kapnak és sokkal több rockrajongóhoz juthat el zenéjük. Másodsorban pedig trióra fogyatkoztak, mivel Daniel Beiers alapító basszusgitáros idén kiszállt a formációból.

A fentiek természetesen nem befolyásolták a zenei tartalmat, mely a november 19-én megjelent negyedik lemezükön, a "Deceiver" korongon található: maradt a középtempós, ólomsúlyú doom, melyet keresztül-kasul átsző az ikergitáros, dallamos varázslat és a Phil Pendergast tiszta éneke, illetve Ben Hutcherson deathes hörgése által hozott izgalmas kettősség.

A zenekar elmondása szerint a hattételes új album a csapat eddigi legsötétebb és talán legpszichedelikusabb anyaga lett. A lemez átfogó témája a fájdalom, a gyász, a remény utáni vágyakozás, illetve a saját magunkra aggatott önmarcangoló problémák: hogy nem vagyunk elég jók, hogy a sejtjeinkbe kódolt örökség meghatározza egész sorsunk.

Az életünket megkeserítő gondolatok két irányból érkeznek: egyrészt a külvilág felől jövő megbélyegzés és ítélkezés, másrészt saját magunk lehúzó, romboló mentális akadályai. Ezek eredőjeként végül elménk téveszt meg minket és ránt bele a sötétségbe: ezt a szörnyet kell legyőznünk ahhoz, hogy ismét tisztán értékelhessük magunkat és lehetőségeinket. 

Érzésem szerint a "Deceiver" a brigád egyik legváltozatosabb stúdióanyaga lett. Több olyan társstílus is tiszteletét teszi a dalokban, melyek eddig ilyen egyértelműen nem voltak jelen a zenéjükben. A nyitó Avernal Gate riffelése egy az egyben megidézi a '90-es évek második felének svéd melo-death színterét, a House Of Cadmus pedig csont nélkül egy klasszikus doom/death tétel, ráadásul a combosabb fajtából. 

A Living Pyre (mely számomra az egész korong kimagaslóan legjobb darabja) a Mastodon világát behozó modern progresszív metal. A Khemmis emellett - szokásához híven - minden szerzeményében hangsúlyosan utal vissza a '80-as évek heavy metaljára: tulajdonképpen ez különbözteti meg őket a mai, főleg a stoner/sludge metal által dominált doom bandáitól.   

Az előző korongjuk recenziójában írtuk, hogy az énekdallamok és azok Pendergast általi előadásmódja kissé egysíkú és hosszú távon már unalmassá is válik. Nos, ebben a tekintetben egyértelmű az előrelépés: sokkal változatosabbak a témák, a tiszta vokál is érzelemgazdagabb, izgalmasabb, ráadásul a zenekar most sokkal jobban bánik a kompozíciós megoldásokkal, jobban utaztatnak a váltások és az atmoszféra is kiérleltebb.  

A doom stílushoz illően hat-nyolcperces darabok sorakoznak itt, szóval van tere az amerikaiaknak a  hangulat kibontásához, így nem is spórolnak semmivel: bőven kapunk remekbe szabott szólókat, gyönyörű dallamokat, de ha kell, rendesen bedurrantják a riffhengert is. De az igazi erősségük mégis az a hipnotikusan lüktető, málházós, szinte epikusnak is mondható súly, mely a már említett Living Pyre című dalban érhető tetten leginkább.

A korong másik csúcspontja a záró The Astral Road: ez a nyolc és félperces monstrum méltó lezárása és egyben összegzése is annak az érzelmi ívnek, melyet a "Deceiver" bejár. A sötétségből és a fájdalomból való kilépés, a mentális győzelem dala ez, mely így pozitív felütéssel fejezi be a megtett utat. 

Sokkal erősebbnek és kimunkáltabbnak, ráadásul hatásosabbnak is érzem tehát a Khemmis friss anyagát elődjénél: nem könnyű hallgatnivaló, de ráhangolódhatunk, mert telis-tele van gyönyörűbbnél gyönyörűbb dallamokkal és megoldásokkal. Komoly, érett metal ez: megvan benne minden, amit szeretek ebben a műfajban, ráadásul kézzelfogható a fejlődés mértéke is. Erősen ajánlott! 

9,5/10 

khemmis2021_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3316768468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása