Amikor először pillantottam meg a zenekarnevet, az albumcímet, majd a borítót, egyből sejtettem, hogy nem hagyományos metallemezzel lesz dolgom. Árad belőle egyfajta színpadias giccs. Sejtésem beigazolódott: nem is lenne gond, hogy nem a megszokott mederben folynak a dolgok, de itt nem a legjobb értelemben gondolhatunk rá.
A kanadai formáció 2011-ben még szólóprojektként indult Design néven, majd trióvá bővült és 2016-ban megszületett a The Design Abstract. A zenekart Voiicide (ének, basszusgitár, hangszerelés, sampler, programozás), Logan Mayhem (gitár, moduláris szintetizátor) és Matt Ngo (gitár) alkotják. Állításuk szerint szimfonikus, melodikus death metalt játszanak, ami igaz is részben, de olyan mértékben kibővül elektronikával, szinti-pop elemekkel és különféle effektekkel, hogy már eléggé átmegy valami másba az eredmény.
Nincs ellenemre az eklektikusság, a különféle műfajok átemelése vagy keverése a zenében. Egyaránt bejön a Body Count vagy a Stuck Mojo rap metal vonala, vagy az opera metalos régi Nightwish (Tarja Turunennel), de még az eléggé el popmetalosodott Raunchy-vel is zöld ágra tudtam vergődni. Érzésem szerint a The Design Abstract zenéje néhol inkább már közelebb állhat mondjuk, a nintendocore világához, mint a fentebb említett stílusokhoz, de ez az irány már igen messze áll tőlem.
A csapat friss korongja, a "Metemtechnosis" már a negyedik a sorban, viszont egy trilógia középső darabja. Valószínűleg nem kell sokat várni a zárólemezre sem, hisz az első része, a "Technotheism" még idén megjelent az év elején. Az új kiadvány is egy konceptalbum és az előd történetét folytatja tovább, miszerint hogyan születik újjá az emberiség a hiper-intelligens technológia teremtményeként.
A "Metemtechnosis" kilenc tételből áll háromnegyed órában. Számomra nagyon megterhelő volt egyben legyűrni az albumot, de akinek kenyere az ilyesmi, az elfalatozhat rajta. A leghosszabb tétel nyitja a lemezt, a nyolcperces Digital Dawn. Benne van minden, amit a csapat képvisel és amit fel tud mutatni, death metal témák, rengeteg szintetizátor és effektek, mély és tiszta ének váltakozása (az utóbbira meg ráférne bőven a gyakorlás).
Az első nóta, melyre az ember már felkapja a fejét, a The Hybrid Awakening. Nem változtattak az összetevőkön, de a recepten igen: bizonyíték ez, hogy hogy működhet ez a szétdigitalizált sci-fi színdarab. Ha már kellően megbarátkoztunk a koncepcióval, akkor az Organic Data Fusion és a Metropolis II már igazán barátságosnak hatnak. A legtöbb potenciál ráadásul pont egy kétperces instrumentális átvezetőbe szorult az Upheavel képében.
Sajnos a lemez nem elég kreatív, hogy végig lekösse a figyelmet, sok az üresjárat, a felesleg. A végére megpróbál valamelyest kiforrni és mondhatni a mérleg is egyensúlyba kerül a stíluskavalkád között (talán pont a záró Decryptor a legösszerakottabb dal), de akkor is elég keserű szájízt hagy maga után. Egyszerűen kevés és unalmas. Ami egyértelmű pozitívum és a srácok javára írandó, hogy a kemény részek közé jó kis riffeket tudtak pakolni és a szólókat nagyon eltalálták, azt rendesen megtanulták.
Az anyag hangzása már túl steril, mesterkélt, persze értem én, hogy ez szándékos, de így elveszti az élét, a karcosságát. A borító Yuta Shimpo munkája. A "Metemtechnosis" felvételei mondhatni házon belül zajlottak. A frontember Voiicide keverte, maszterelte és a produceri feladatokat is ellátta. A lemez október 29-én jelent meg az Abstrakted Records gondozásában.
4/10
