Rozsdagyár

KADABRA - Ultra (2021)

2021. december 11. - chris576

a2948987768_10.jpg

A minap megjelent egy cikk magazinunk hasábjain, mely a rockzene mai globális állapotát taglalja. Aki esetleg nem olvasta, dióhéjban annyi, hogy a lemezeladási mutatók, továbbá a különböző streaming-szolgáltatók adataiból kinyert statisztikák eléggé szegényes képet festenek le a rock- és metalzene jelenlegi helyzetét, illetve jövőjét illetően. Ezzel én nem is vitatkoznék: a tények mindig erősebbek valami megalapozatlan, szubjektív és elfogult handabandával szemben.

De! Az éremnek mindig két oldala van. A népszerűség is lehet többrétegű: például mivel magyarázzuk azt, hogy soha ennyi metalbanda nem működött még szerte e világon? Mi ez, ha nem népszerűség? Aki éjjel-nappal bújja a rockzenei médiumokat, egyfolytában lesi az új megjelenéseket, láthatja, hogy kismillió rockzenekar ténykedik napjainkban, annak ellenére is, hogy esetükben a siker legtöbbször elmarad. Ezért a helyes megfogalmazás szerintem nem a népszerűség, hanem a sikeresség lenne.

A kissé hosszúra nyúlt bevezető után térjünk rá a 2020-ban megalakult amcsi pszichedelikus stoner rock banda, a Kadabra debütalbumára, mely a Heavy Psych Sounds gondozásában jelent meg szeptember 17-én "Ultra" címmel. Ugyan mit is lehetne írni egy újabb stoner bandáról, mellyel kiemeljük őket a többi közül?

Szerencsére a Kadabra esetében könnyű dolgom van ezzel kapcsolatban. A banda ugyanis a Black Sabbath és a Sleep legszebb pillanatait idézi meg nekünk, bivaly stúdiómunkával megtámogatott, méregerős szerzeményekkel a tarsolyukban. Az első hallgatáskor kíváncsi voltam, mikor kezd összemosódni a tartalom, mikor unok bele a búgó riffekbe, a szénné torzított hangzásba. Az amcsi sztónereket ennél keményebb fából faragták, szóval az unalom esetükben elmaradt.

Az "Ultra" valami olyasmi, mintha Ozzy-ék megírták volna a "Vol4" című Sabbath-lemez egyenes folytatását, de a Sleep tagságát bízták volna meg annak feljátszásával. Elszállós, lebegős utazások, vastag, Iommi-szerű riffelés és szólózás, csupa finomság. A pszichedelia piszkosul rányomja a bélyegét a produkcióra, ez a fő mozgatórugója az anyagnak. Ebbe a színes füstfelhőbe burkolva morajlanak fel a zsigeri, kompakt gitárriffek, a mennydörgést előidéző basszus.

A nyitó Graveyard rögtön megvillantja a zenekar jam-szerű, játékos énjét, tehát jóval többről van itt szó, mint monoton gitárbúgatásról. A beavatottak pedig azonnal rávágják, hogy ez bizony a Sabs és a Sleep házasítása, de olyan piszok jól tálalva, hogy az anyag esélyes az év stoner rock lemeze címre. És itt kanyarodjunk egy kicsit vissza a bevezetőhöz: a Kadabra mondjuk a Kyuss felbukkanásának idején jóval nagyobb figyelmet kapott volna, mint manapság.

Érkezik a kettes tétel, a Faded Black: a laza, lebegős nyitány után berobban egy erőteljes, de kissé visszafogott tempóban zakatoló riff és az ember szája szó szerint fülig ér tőle. Pedig micsoda primitív elemekből összerakott darabról van szó.. és mégis mekkorát üt!  A Bean King pulzáló ritmikája sem marad el tőle, sőt. Vagy ott van a Death szintén tök egyszerű riffelése, melyet úgy szívtam magamba, mint csecsemő a friss anyatejet.

Fogalmam sincs, hogy felkerül-e az év végi toplistánkra az anyag, mert sokan felsorakoztak már oda, de a tíz pont az mindenképp jár nekik. Sabbath- és Sleep-rajongóknak kihagyhatatlan cucc.

10/10

kadabra_main_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr516780924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása