Rozsdagyár

SHIRLEY - Megjelent a tatabányai hard rock csapat nagylemeze

2021. december 15. - Kovenant

shirley.jpg

Még 1989-ben alakult meg a tatabányai Shirley zenekar, amely 7 évig működött. A 30 éves évfordulón 2019-ben úgy döntött három alapítótag, hogy feléleszti az együttest.

Zenei vonalunk a dallamos rockzene, de szívesen teszünk kirándulásokat más műfajok felé, mint például a progresszív rock, a reggae, a pop, a világzene. Ennek az az oka, hogy a zenekar tagjai más-más műfajt képviselnek. A sokféleséget azonban mindig összetartja egyfajta ˝Shirley-s” hangzás, mely arra utal, hogy annak idején a zenekar dalai a gitárjátékra épültek. 

Nagylemezt is készítettünk, amely szeptemberben jelent meg "Konok folyó" címmel a GrundRecords gondozásában. Mivel az emberek figyelmét egyre nehezebb lekötni, a célok között az is  szerepel, hogy minél érdekesebb, eredetibb videoklipeket készítsenek. Januárban jelent meg az Értem én klipünk nagyon jó fogadtatásban részesült a közönség visszajelzése alapján. Mindezek mellett a végső cél az, hogy megtöltsék a koncert termeket, és a közönség jól szórakozzon. Ami nagy büszkeséggel tölt el minket az elmúlt időszakban több rádió műsorára tűzte a dalainkat.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5316784632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása