Rozsdagyár

2021 legjobb külföldi rock/metal albumai

2022. január 01. - Kovenant

kollazs2_6.jpg

2021 ismét csúcsot hozott a Rozsdagyár által közzétett lemezkritikák terén csakúgy, mint a remek albummegjelenések kapcsán. A koncertek elmaradásával a rockzenekarok a stúdiózásban élik ki feles energiáikat, a gond csak az, hogy a turnék és a megfelelően megtámogatott promóció híján ezek a kiadványok gyakran úgy mennek el mindenki mellett, mintha napvilágot sem láttak volna. Természetesen ez a minőséget nem érinti: valóban régen jött ki ennyi remek cucc metalfronton, így nem kevesebb, mint ötven korong sorakozik itt a legkülönbözőbb alstílusokban, mert egész egyszerűen nem tudtuk szűkebbre venni az eresztést.

50. THE DEAD DAISIES - Holy Ground

the_dead_daisises.jpg

A hard rock valamikor 1993 környékén, a grunge berobbanásával kapott olyan gyomrost, melyet azóta sem tudott kiheverni. A stílus azóta tulajdonképpen halott: tetszik, nem tetszik, de egész egyszerűen kiment a divatból, mint a swing, a jazz vagy éppen a szinti-pop. A The Dead Daisies egy veterán arcok által vérprofi módon életben tartott produkció, mely végig rendkívül magas színvonalon tolja a dögös, mocskos, koszos hard rockot. Eszméletlen húzása van az egész tizenegy tételes, szűk ötvenperces korongnak. Nyoma sincs itt nosztalgiának, alibizésnek vagy a tagok korábbi dolgaiból innen-onnan megmaradt ötleteknek. Átkozottul kompakt, összeszedett, néha még a kilencvenes évek modernebb megközelítését is magukban foglaló dalokat találunk az anyagon (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

49. KHIRKI - Κτηνωδία

khirki_1.jpg

Az alapokat senkinek nem kell bemutatni: rock’n’roll. Torzított gitárok, fülbemászó dallamok, tökös riffek, rekesztett énekek, búgó basszusgitár. Nem a csontváz a lényeg, hanem a hús, melyet ezek a tehetséges zenészek ránövesztettek. Az a hús pedig igazi ínyencség: szaftos, laktató, és minden ízében élvezetes.

Az energikus, kirobbanó energiájú riffeket ugyanis a görög banda a saját szájíze szerint fűszerezte, és a fűszerkeverékből nem sajnálta szülőföldje ízeit: az egész lemez nyakon van öntve egy kellemes, balkáni-anatóliai jellegű páccal. Onnan lehet tudni, hogy ez az összhatás szervesen működik, hogy nehéz leírni: csörgődobok itt, zörgődobok ott, keleties gitártémák, mediterrán dallamok, melyek helyenként szinte hipnotikusan hatnak a hallgatóra. Nem lehet megfogni, hogy miért működik: egyszerűen csak működik (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

48. DOMKRAFT - Seeds

domkraft.jpgÁprilis 30-án a Magnetic Eye Records kiadó gondozásában "Seeds" címmel jelent meg a stockholmi illetőségű svéd trió, a Domkraft. harmadik soralbuma és te jó szagú Atyaúristen! A lemez olyan sűrű, tömény, fekete lyuk tömörségű és súlyosságú anyagot tartalmaz, hogy az magába szippantja még Ozzy nyolcvanas évek elején a pince legmélyére elrejtett és azóta ottfelejtett kokainadagját is. 

Hét tétel szűk háromnegyed órában: azon lehet persze vitatkozni, hogy ez mennyire doom vagy sludge (szerintem ez totálisan mindegy is), a legfontosabb azonban, hogy olyan szintű pszichedelikus elszállás jellemzi az egész korongot, amilyet én körülbelül a The Gathering 1998-as "How To Measure A Planet?" című anyagának második CD-jén található félórás címadó tételben hallottam utoljára (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

47. KING WOMAN - Celestial Blues

king_woman.jpg

King Woman zenéje a súlyosan riffelős, de mégis pszichedelikusan elszállt stoner-doom és az álmodozós, lebegős, akkordbontogatós post-rock határmezsgyéjén található: minden szerzemény e kettősség mentén építkezik, mely felett Kristina Esfandiari szinte hűvösen szemtelen, visszafogott, távolságtartó éneke hallható, azonban a megfelelő dramaturgiai pillanatokban az egész életveszélyes eleggyé áll össze és akkor bizony szétrobban az egész, pengeéles szilánkokat vetve mindenfelé (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

46. BLOODRED HOURGLASS - Your Highness

bloodred_hourglass_1.jpg

A finn csapat, a Bloodred Hourglass zenéjének alapja a leginkább a svéd In Flames, mégpedig annak is a '90-es évek második felében beinduló első szakasza, melyben pörgős, gyors, alapvetően ikergitáros, melodikus heavy metal riffekre épültek a dalok, a rendszeresen megérkező atmoszferikus, nyugodtabb részek pedig kellemesen oldották a tempót. Ami viszont érdekessé teszi az együttes megközelítését, az az, hogy a refrének dallamvezetése, illetve a be-bekúszó ambientes elektronika már egyértelműen a modern metalcore eszköztárából származik (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

45. DREAM THEATER - A View From The Top Of The World

dream_theater_1.jpgEz bizony egy kifejezetten erős  album lett: érzésem szerint a Mangini-éra legjobbja. Semmi olyasmit nem hallunk, amit ne hallhattunk volna már sokszor a csapat történetében, de ha az amerikaiak elkapják a fonalat, akkor élmény figyelni őket. Én azok közé tartozom, akik ha megszeretnek egy bandát és az stabilan hozza a minőséget és nem nyúl mellé, akkor életük végéig tudják hallgatni az együttes lemezeit.  

Lehet erre azt mondani, hogy a Dream Theater már hosszú évek óta biztonsági játékot hoz, de az ő biztonsági játékuk még mindig a színtér csúcsteljesítményét jelenti. A "Pillantás a világ tetejéről" cím ezért annyira nem is tűnik nagyzolásnak (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

44. UNTO OTHERS - Strength

unto_others.jpgAz amerikai banda 2019-es "Mana" című debütalbuma elég rendesen berobbantotta a klasszikus, ikergitáros heavy metalt a gótikus rockkal / post-punkkal keverő csapatot. 

Gabriel Franco énekes-gitáros-dalszerző felel tulajdonképpen egy személyben a koncepcióért, a zenei irányvonalért és hallhatóan rendkívül kiforrottak az elképzelései. Elsőre talán meglepő lehet ez a két, merőben eltérő világ összepasszírozása, de a végeredmény önmagáért beszél: olyan slágeres, pofátlanul laza rockdalok születnek immár folyamatosan az Unto Others műhelyében, hogy élvezet hallgatni (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

43. ABORTED - Maniacult

aborted_2.jpg

A belga Aborted azon ritka esetek között van az extrém metal színtéren, akik '95-ös megalakulás óta tényleg egy érzékelhető, kiadványról kiadványra történő fejlődésen mentek keresztül. A kezdeti goregrindos, slames albumoktól mára eljutottunk egy abszolút technikás, hogy úgy mondjam, progresszívabb érába, mindezt úgy, hogy a vérgőzös mészárszék-vonalból semmit sem vesztettek.

Az új album pedig a legtökéletesebb körkép arról, hogy 2021-ben hogyan kell szólnia a death metalnak. Talán kicsit rövid, talán néha tömény, de nincs egy rossz dal, maximum kevésbé jó és az egész anyag egy homogén egész (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

42. MOTHER OF ALL - Age Of The Solipsist

mother_of_all.png

A dán Mother Of All albuma kilenc dalt rejt magában a nem egész félórában. Meglehetősen rövid, de ez még előnyére is válik, mindenféle mellékterméktől mentes, velős. És velő van itt bőven. Death metal ez, technikás death metal, ugyanakkor nem is nevezhető a szó szoros értelmében annak. Feszegeti a határait, különböző stíluselemeket épít a zenéjébe, sok forrásból merítkezik, mégis tökéletes eleggyé tudja formálni a dalokat, megadva az egyedi ízt. Azonnal magával ránt és beszippant, kellő erővel és dinamikával csap le ránk, nincs üresjárat, ezáltal élettel teli, lüktető anyag született (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

41. HIPPIE DEATH CULT - Circle Of Days

hippie_death_cult.jpgAz amerikai Hippie Death Cult dalai a hetvenes évek rockdinóinak a szellemiségében fogant, színes, izgalmas kompozíciók. A stoner rock címke tulajdonképpen csak a banda hangzását takarja, a szerzeményeik leginkább hard rockként definiálhatóak. Ráadásul olyannyira sajátos a banda arculata, hogy egyetlen zenekarnév sem jutott eszembe velük kapcsolatban.

Ők pontosan azt a fajta muzsikát játsszák, melyet az úgynevezett retro rock zenekarok is szeretnének, csak valahogy nem jön nekik össze. A hetvenes évek az irányadó, de még véletlenül sem lehet rájuk aggatni a retro rock kifejezést. Utoljára a C.O.C. "Deliverance" lemezén hallottam hasonlót, az pedig mára már egy klasszikussá érett mestermű (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

40. FRACTAL UNIVERSE - The Impassable Horizon

fractal_universe.jpgA francia Fractal Universe a technikás/progresszív death metal egyik fiatal zászlóshajója, mely azonban inkább a progresszív vonalra helyezi a hangsúlyt, olyannyira, hogy talán már death metalnak is nehezen nevezhető az a fantasztikus zeneiség, melyet itt megvalósítanak. A csapat szintet lép, mert a szaxofon korántsem kiegészítő szerepet visz, hanem kifejezetten szólóhangszer. De megemlíthetjük a basszusfutamokat is, melyek gyönyörűen, telten alapoznak, illetve gyakran ikerdallamokat hoznak afféle miniszóló képében (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

39. ALICEISSLEEPING - Completely Fine

aliceissleeping.jpg

A '90-es évek muzsikái nagy hatást gyakoroltak a zeneiparra. De azon belül is az alternatív rock, a grunge robbantott nagyot. Azóta a műfaj kivándorolt a mainstreamből, de kétség kívül ottmaradtak a hatásai a kétezres években is (még ha ez különböző mértékben is zajlott).

Sok új zenekar próbált valamiben hasonlítani a régiekre, de ha sikerült is, ezzel inkább a nosztalgiafaktort erősítették. A frissen alakult brit Aliceissleeping nem is tagadja a hatásait, saját elmondásuk szerint pszichedelikus grunge rockban utaznak és ez helytálló is. Szóval, akinek nem szívügye az ilyesmi, az jobb, ha továbbáll, de aki szívesen megveti a lábát az efféle táptalajon, az nyugodtan gyökeret is ereszthet, mert a "Competely Fine" nem fog csalódást okozni (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

38. WHITE STONES - Dancing Into Oblivion

white_stones.pngA svéd (egykori death metal, mostanában inkább csak) rockzenekar, az Opeth basszusgitárosa, Martin Mendez, aki 1997 óta nyüvi a húrokat Mikael Åkerfeldt oldalán, 2019-ben döntött úgy, hogy főállása mellett egy kis fusizásra is talál időt: Eloi Boucherie énekessel megalapította a White Stones elnevezésű avantgárd death metal formációt. Ha a White Stones zenei összetevőit kellene megnevezni, akkor először is a '80-as évek végi Morbid Angel-féle kitekert, disszonáns death metalt, a dzsesszt, illetve basszusgitároshoz illően a ritmusok mindenekfelettiségét jelölnénk meg elsősorban. Ehhez illeszkedik Joao Sasseti dallamos és néha egészen elvarázsolt szólómunkája és meg is kaptuk a spanyolok valóban egyedi megszólalását (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

37. KADABRA - Ultra

kadabra.jpgAz amerikai pszichedelikus stoner rock banda, a Kadabra a Black Sabbath és a Sleep legszebb pillanatait idézi meg nekünk, bivaly stúdiómunkával megtámogatott, méregerős szerzeményekkel a tarsolyukban. 

Az "Ultra" valami olyasmi, mintha Ozzy-ék megírták volna a "Vol4" című Sabbath-lemez egyenes folytatását, de a Sleep tagságát bízták volna meg annak feljátszásával. Elszállós, lebegős utazások, vastag, Iommi-szerű riffelés és szólózás, csupa finomság. A pszichedelia piszkosul rányomja a bélyegét a produkcióra, ez a fő mozgatórugója az anyagnak. Ebbe a színes füstfelhőbe burkolva morajlanak fel a zsigeri, kompakt gitárriffek, a mennydörgést előidéző basszus (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

36. MOON MACHINE - Moon Machine

moon_machines.jpg

Az amerikai banda zenéje különleges esszenciát alkot, lényegében progresszív rockzenéről beszélünk post-metal érzéssel. Zenéjükben egyaránt fellelhető a Porcupine Tree, az Anathema, a Pink Floyd, az Otep, a Radiohead, a jazz, valamint a klasszikus zene hatása. Mindeközben kirajzolódik a csapat saját arculata, az anyagot végig jellemzik a részletgazdag zongorák és billentyűs hangszerek, a rétegzett ének, a remek dob és gitárjáték.

Az album hosszú tételekben utazik, hét nóta, ami lényegében csak öt (az utolsó felvonást három darabra szedték). A lemezidővel is jól gazdálkodik, nincs háromnegyed óra, ezzel megtalálva az egyensúlyt és így teljes egészében befogadható és élvezhető (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

35. XENOSIS - Paralleled Existence

xenosis.png

Egész egyszerűen imádom az ilyen eszetlenül komplex, totálisan őrült cuccokat, melyek tudatosan, illetve inkább ösztönből és nagy vállrándítással mennek szembe a ma korszellemével, a tíz másodperces videók és a háromperces dalok uralta figyelemküszöbbel és az egy kaptafára készült elektronikus popmaszlaggal. Don Quijote és a szélmalom juthat eszünkbe, ha ironikusak akarnánk lenni, de nem akarunk: a cinizmusból és a nihilizmusból épp eleget kapunk nap mint nap az idiótábbnál idiótább tévéműsorok, influenszer-videók és gonzó-újságcikkek képében.

Az amerikai Xenosis zenéjében és hozzáállásában ugyanis semmiféle vicceskedésnek vagy komolytalanságnak nincs helye: a dzsessz, a progresszív metal és a disszonáns, kitekert, de valahogy mégis groove-os death metal olyan ellenállhatatlan elegyével dolgoznak, hogy tényleg öröm hallgatni őket (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

34. EVERGREY - Escape Of The Phoenix

evergrey_3.jpg

A svéd progresszív metal csapat, az Evergrey mindig is valós dolgokról énekelt, távol áll tőlük a fantáziavilág bármely formája. Vallás, emberi kapcsolatok, mentális problémák, magánéleti válságok: nagyjából ezek a témák, melyek helyet kaptak az új korongon is. A közel egyórás, tizenegy tételes lemez tulajdonképpen pontosan ott folytatja, ahol a svédek két éve abbahagyták, azonban most érzésem szerint a szintetizátoroknak jóval kevesebb szerep jutott és kifejezetten fémesebb, tempósabb lett a végeredmény (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

33. DREAD SOVEREIGN - Alchemical Warfare

dread_sovereign_1.jpg

A Dread Sovereign az ír Primordial énekesének, Nemtheangának a másik bandája, csak itt a zenei fókusz a '80-as évek veretes heavy/doom metalján van anyazenekarával ellentétben. A 2013-ban megalakult projektben a frontember az éneklés mellett a basszusgitárt is kezeli és már a harmadik stúdiólemezüknél tartanak. "A világ elkárhozott!" - ez a banda alapállítása és ehhez illeszkedik minden, amit a zenekar kiad a kezei közül. Valóban apokaliptikus az atmoszféra: a lassan őrlő riffek, a frissen feltárt ősi sírokból kipárolgó miazmás melódiák zseniálisan körvonalazzák ezt a reménytelen, dögvésszel és emberi bűnökkel teli hangulatot (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

32. OLD FOREST - Mournfall

old_forest_1.jpg

A brit Old Forest egy változatos, dallamos, kifejezetten tradicionális black metal koronggal állt elő: a dalokba ráadásul óriási húzással három olyan hatást is becsempésztek, melyektől nagyon is egyénivé és befogadhatóvá vált az egész lemez. Egyrészt ott vannak az akusztikus, többszólamú énekkel kísért archaikus, folkos dallammenetek átkozottul hangulatos átvezetései, másrészt a svéd Katatonia "Discouraged Ones" - "Tonight's Decision" - "Last Fair Deal Gone Down" korszakának szintén többszólamú, doomos melódiái, harmadrészt pedig többször bekúszik a szintetizátorral kísért poszt-punkos, gótos Joy Division-atmoszféra, mindez a '90-es évek black metal köntösébe öltöztetve. De a britek mindezt olyan hézagmentesen olvasztják egybe, hogy a végeredmény egészen varázslatos (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

31. KOMATSU - Rose Of Jericho

komatsu.jpg

Egy földmunkákra kifejlesztett gépparkot fémjelző márkáról elnevezett zenekar vajon milyen muzsikát játszik? Naná, hogy stoner metalt. A 2010-ben megalakult holland formáció, a Komatsu bizony stonerben utazik, annak is a szigorúbb, fajsúlyosabb végét markolták meg, de sludge-ba azért még nem ível át a dolog. A zene meg hol tonnás súlyú, hol pedig picit visszafogottabb, de összességében elmondható, hogy egy igazán bivaly anyaggal van dolgunk. Tulajdonképpen a hathúrost kezelő Mathijs Bodt keze által felmorajló mázsás riffeknek köszönhető ez a súly, nélküle csak egy amolyan laza stoner rock lemeznek felelne meg a "Rose Of Jericho" (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

30. DVNE - Etemen Ænka

dvne_1.jpg

A 2013-ban megalakult skót Dvne atmoszferikus progresszív sludge metalban utazik és sci-fi konceptalbumok sorát jelentették meg az évek során. Az "Etemen Ænka" varázslatos teljesítmény: teli jobbnál-jobb dallamokkal és akkora utaztatós atmoszférával, hogy tényleg öröm belemerülni. A progresszív sludge tételeket a Dvne igen hangsúlyos módon egészíti ki szintetizátorokkal és helyenkénti női énekkel, ráadásul három ambient átkötés is helyet kapott a lemezen (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

29. CRADLE OF FILTH - Existence Is Futile

cradle_of_filth_3.jpg

A brit black metal csapat, a Cradle Of Filth lemezének címe ("Hiábavaló a létezés") egyfajta nihilista manifesztum. Egzisztencialista félelem és rettegés az ismeretlentől, a kiszámíthatatlantól: ha úgyis mindennek vége van, akkor semmi sem számít, minden megengedett és addig élvezzük az életet a lehető legváltozatosabb módon, amíg tart ez az egész őrület. Dani Filth frontember részben Aleister Crowley angol okkultista életfilozófiájának egyfajta parafrázisát visszhangozza és kétségtelen, hogy nem nehéz felismernünk ebben a mai valóság minden őrületét és dekadenciáját (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

28. BLOOD RED THRONE - Imperial Congregation

blood_red_throne_1.jpg

A norvég death metal brigád, a Blood Red Throne új anyaga roppant színes és változatos, az elejétől a végéig izgalmas. Az ember csak ide-oda kapkodja a fejét a remek témák után, mégis érződik az a lazaság, ahogy a srácok kisujjból kirázzák ezt a gyilkos muzsikát, minden görcsösség és sallang nélkül. Abszolút profi munka. Végig feszes, dinamikus és nemcsak, hogy szüntelen az impozáns groove-ok, riffek és tempóváltások sora, de annyira illeszkedik minden mindenhez, mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Mindenhova jutott érdekesség, rengeteg színesítés díszíti a nótákat mind zeneileg, mind pedig ének fronton (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

27. VOKONIS - Odyssey

vokonis_2.jpg

A svéd progresszív sludge banda, a Vokonis új korongja azok közé a lemezek közé tartozik, melyek már az első hangtól kezdődően felültetik a hallgatót arra a képzeletbeli vonatra, melynek ablakából aztán elvarázsolva nézhetjük ennek az elképesztő zenei utazásnak a képeit és hangulatait. A nyitó Rebellion még egy hagyományosabb értelemben vett rövid, szigorú zúzda, mely kaotikus zajmasszába fullad, de innentől kezdve megérkeznek azok a fantasztikus dallamok, melyek aztán végig jellemzőek maradnak a korong teljes játékidején keresztül (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

26. MARIANAS REST - Fata Morgana

marianas_rest.jpg

A kiadó dallamos death metalként mutatja be a csapatot, de ez megint csak nem teljesen igaz: a finnek kétségtelenül óriási melódiákkal pakolták tele a lemezt, de ez death-doom a javából. Belassulva, melankolikus világvége hangulatot árasztva gördülnek elő a nóták a lejátszóból, ráadásul nem kevés post-metal elszállás vagy lebegés is található itt, így a Marianas Rest a stílus már évtizedek óta alaposan kitaposott ösvényén kifejezetten érdekes dolgokkal áll elő (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

25. HARAKIRI FOR THE SKY - Mære

harakiri_for_the_sky_1.jpg

A dallamokat az osztrák post-black metal csapat esetében a gitárok hozzák: a frontember végig a tipikus scremo-károgós hangján adja elő ezeket a kifejezetten depresszív, öngyűlölettel és melankóliával teli nótákat. A Katatonia atmoszférája több helyen is beköszön a dalokban, noha a lavinaként dübörgő blastbeatek és a tremolo riffelés közben nem biztos, hogy erre is tudunk figyelni. A Harakiri For The Sky remekül játszik a tempóváltásokkal, akusztikus betétekkel, azaz a hangszerelési finomságokkal. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz a kompozíciós ívhez, melynek végén tényleg szíven ütnek minket a szerzemények (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

24. ASPHYX - Necroceros

asphyx_3.jpg

A holland Asphyx új albuma tökéletes iskolapéldája annak, hogyan is kell tálalni egy igazán hatásos death metal anyagot. Mindegyik hangszeres belead apait-anyait, Martin van Drunen ezer közül is felismerhető bömbölése pedig kiválóan illeszkedik a vérprofin elővezetett szerzeményekhez. Nem igazán találni gyenge dalokat az albumon, persze azt sem lehet rá mondani, hogy soha nem hallottam még ehhez foghatót. Mindenesetre a tíz dalt felvonultató, ötvenperces nagylemez kiváló erődemonstráció, a holland death metal gépezet egyik csúcsalkotása (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

23. EXODUS - Persona Non Grata

exodus_1.jpg

A veterán amerikai thrash metal brigád új albuma iszonyatosan masszív cucc lett: tizenkét tétel kereken egy órában, ráadásul találunk itt egy rövid, egyperces átkötést is, szóval öt-hatperces dalszörnyek sorakoznak itt, de előre megnyugodhatunk, mert egy pillanatra sem fullad unalomba a dolog, nem válik száraz, fantáziátlan reszeléssé az amerikaiak előadásmódja. Svájci atomórát megszégyenítően pontos ritmusszekció, okos, kihegyezett riffmunka, ráadásnak meg olyan szólók, hogy mindenki megnyalhatja az ujját a hallgatásuk közben. Ráadásul Souza uraság is élete formáját futja: mintha az évek múlásával valahogy énekelni is megtanult volna, mert kifejezetten jól hozza mind a thrashes, szövegköpködős agressziót, mind pedig a dallamokat. Mi kellene még több ennél? Szerintem körülbelül semmi (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

22. ERDVE - Savigaila

erdve.jpg

A litván zenekarnak egyértelmű az esztétikai víziója, hogy egyedi hangzást hozzon létre, mely kísérletezik a hardcore, a sludge és a black metal elemeivel, ugyanakkor nem köti magát semmilyen íratlan szabályhoz, amely ezeket a műfajokat övezi. A szövegek is az anyanyelvükön íródnak. A "Savigaila", mely lefordítva önsajnálatot jelent, olyan témák körül forog, mint a zsibbadtság leküzdése, a nyugtalanító valóság, sajnálat, irigység, önbecsülés, szeretet, törődés és összetartozás. A teljesen érthetőtől a legértelmetlenebb értelemig. A srácok muzsikája igazán tömör, tömény és nehezen befogadható. A lemeznek van húzása és viszi magát előre, minden dalban van valami plusz, melytől hallgattatja magát (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

21. AKIAVEL - Vae Victis

akiavel.png

Modern, a klasszikus elődökre bátran visszautaló, de minden ízében mai death metal cucc a francia Akiavel második albuma. Jó már hallani végre valami olyasmit is, amit nem fröccsöntő kisiparosok copy-pasteltek össze a laptopjukon egy apró belvárosi lakás konyhájában. Aurélie Gérard énekesnői teljesítménye előtt pedig le a kalappal: rég hallottam ennyire meggyőzően agresszív és félelmetes death metal vokált és ez korántsem túlzás a részemről. Király anyag (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

20. SUNNATA - Burning In Heaven, Melting On Earth

sunnata_2.jpg

A 2013-ban megalakult, Varsóban működő négyfős Sunnata nagyon érdekes zenei koncepcióval dolgozik, mely keveri a kilencvenes évek brit-popjának elvontabb, pszichedelikus dolgait (lásd Kula Shaker) a doom metal sötét, okkult megközelítését, a '80-as évek gót/post-punk dallamait, illetve a sámánisztikus folk elvarázsolt eszközeit.

Ez így elsőre meglehetősen meredeken hangzik, de furcsa módon a végeredmény egységes, kompakt atmoszférát hoz létre. Nem valami hallgathatatlanul csörömpölő, garázsban felvett szélsőséges üvöltözés ez: a "Burning In Heaven, Melting On Earth" kifejezetten kimunkált, veretes, döbbenetesen jól megszólaló anyag és rendkívüli zenei élményt ad (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

19. CONCLAVE - Dawn Of Days

conclave.jpg

Az amerikai Conclave egész egyszerűen megírta az évtized egyik legjobb doom metal lemezét. Itt aztán marha nehéz lenne bármit is megkritizálni, hisz a "Dawn Of Days" egy kerek egész, kikezdhetetlen remekmű. Olyan brutális érzelmi töltet árad belőle, hogy vörösen izzó szemű démonná változtatja az embert arra a háromnegyed órára, amíg bömböl a hangfalakból ez a doom/death szörnyeteg. A gitárok buldózerként ontják magukból a bivaly riffeket és a melankolikus, éjfekete melódiákat; az énekes embertelen, kolosszális és tekintélyt parancsoló, öblös halálhörgései pedig olyanok, mintha egyenesen a pokolból törnének elő (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

18. EINHERJER - North Star

einherjer_4.jpg

A norvég csapat, az Einherjer mára rendkívül kiforrott zenei világgal rendelkezik, mely a hasonló viking tematikában mozgó bandák közül talán a legközelebb áll a színtér eredeti megközelítéséhez (az Amon Amarth dolgozik még hasonlóan, bár inkább a dallamos death metal térfelén). Frode Glesnes jellegzetes blackes károgása, mely talán Abbath hangszínére emlékeztet, a helyenként a heavy/power metaltól kölcsönzött epikus, málházós melódiák és szólók, a be-bekúszó folkos megoldások és azért az alapvetően feketefém esztétika jelentik azt az alapot, melyre a norvégok lassan harminc éve építkeznek (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

17. CANNIBAL CORPSE - Violence Unimagined

cannibal_corpse.jpg

Ha már a könyöködön jön ki az ezoterikus, disszonáns agymenésekre alapozó, asztrofizikusi meg filozófiai végzettséget igénylő dalszövegekkel ellátott posztmodern death metal, akkor a Cannibal Corpse új albumára akkorát fogsz tombolni, hogy másnap is fájni fog a gyomrod meg a nyakad. Tényleg, érdemes lenne a floridai csapatnak belevágnia valamiféle stílustechnikai vagy -esztétikai tanfolyam megtartásába, mert a fiatal halálfém bandák körülbelül a fasorban sincsenek brutalitás terén, ha hozzájuk hasonlítjuk őket (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

16. OBSCURA - A Valediction

obscura_3.jpg

A német Obscura az elmúlt körülbelül egy évtizedben az elitista metalrajongók afféle kiskedvence lett, akik eltartott kisujjal fogják csak meg a 5FDP- és Slipknot-albumokat és röhögve, térdüket csapkodva hallgatják a hazai metalprodukciók kilencvenkilenc százalékát. Mindez nem véletlen: az Obscura a technikás death metal egyik legzseniálisabb brigádja, a szintén német Necrophagist szellemi örököse és vonalának folytatója (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

15. CYNIC - Ascension Codes

cynic_4.jpg

A legendás amerikai progresszív metal banda új albumának dalai csont nélkül illenek a csapat eddigi diszkográfiájába: elektronikával sűrűn, de okosan megtámogatott darabok ezek, melyek ritkán szorulnak az énektémák vezetésére. Leginkább modern, dzsesszes-fúziós progresszív metalként lehet a Cynic aktuális produkcióját jellemezni: átkozottul finom dallamokkal teli, remek gitármunkával rendelkező anyag lett az "Ascension Codes", melyet hónapokig lehet hallgatni-elemezgetni-élvezni (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

14. HYPCRISY - Worship

hypocrisy_2.jpg

A svéd melo-death brigád friss anyaga egyértelműen azok között az albumok között van idén, melyeket hallani kell. Ugyan klisé, de nem igazán lehet normálisan szavakkal átadni, amit ez az ötven perc tud. Számomra remek élmény volt a korong, a csapat számára meg méltó visszatérés, melyen tényleg hallani a többéves munkát. Őszintén remélem, hogy a következő lemezre nem kell újabb nyolc évet várni, bár ahogy hallom, egy új Pain-album is készülőben van, illetve Peternek van valami még be nem jelentett projektje is, úgyhogy valószínűleg nem jövőre kapjuk a következő Hyporcisy-anyagot (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

13. JINJER - Wallflowers

jinjer_3.jpg

Az ukrán csapat az új lemezzel hézag nélkül folytatja az előző által megkezdett utat: az első öt dal gyakorlatilag egy szünet és megpihenés nélküli eszement zúzás, ráadásul fifikás, okos zenei ötletekkel és iszonyatos brutalitással. Van itt deathcore és klasszikus, kitekert death metal elszállás (Call Me A Symbol), szinte már-már blackened deathcore durvulat (Colossus), balladisztikusan induló, majd iszonyatosan belassult beatdown-szerű mélyrehangolt alapozás (Vortex), majd következik a lemez számomra két meglepőbb (és talán legjobb) tétele. A Disclosure! grunge-os, Alice In Chains-jellegű dallamai hardcore punk gyorsulással érnek fel a sztratoszférába, ezt folytatja aztán a Copycat, egészen érdekes énekritmizálással és vokális megoldásokkal: nincs mese, ez állat (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

12. WOLVES IN THE THRONE ROOM - Primordial Arcana

wolves_in_the_throne_room.jpg

Meglátása szerint az amerikai zenekar igazából nem black metalt játszik, illetve a saját elképzeléseik szerint játsszák azt: az kétségtelen, hogy a stílus külsődleges jegyeit teljesen hanyagolják és náluk nem dívik a sátánista mondanivaló. Zenéjük célja a hegyekben és a folyókban megbúvó ősi szellemek és istenek (a hold és a nap, a növények és az állatok) megidézése, melyeket a modern kor már száműzött valami távoli, mitikus tájékra. Nos, ez kellőképpen elvont ahhoz, hogy bármit is jelentsen az emodzsik és az okostelefonok korában, de mindenképpen üdítő színfolt (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

11. CARCASS - Torn Arteries

carcass_2.jpgDance Of Ixtab (Psychopomp & Circumstance March No. 1 In B) horzsoló riffelése akkorát odavág, hogy erre még Ferenc pápa is előkapná a léggitárt. Kiválóan megkomponált dal, a '93-as lemezen is simán elfért volna. Az Eleanor Rigor Mortis című darab sem kutyafüle, akkorát gitároznak benne Billék, hogy az eszméletlen. Azok a riffek, a szólók, apám! Basszus, ezt most újra el kell, hogy indítsam! Fúú, végem van… Az Under The Scapel Blade ennél egy kissé azért lejjebb ereszkedik, de simán hallgatható. A The Devil Rides Out pedig ismét vérszomjas metalvadállattá változtatja az embert. Ja, vannak még itt kérem szépen pofás kis darabok, a hangzás pedig olyan súlyos, hogy legyalulja az ember agyát (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

10. HUMANITY'S LAST BREATH - Välde

humanity_s_last_breath.jpg

A svéd Humanity's Last Breath, melyet Buster Odeholm gitáros alapított meg 2009-ben és ő a fő dalszerző/zenekarvezető a bandában, már igen régóta a deathcore színtér egyik leginvenciózusabb, legkreatívabb csapata. Ne tévesszen meg senkit, hogy kiadójuk, a Unique Leader blackened vagy csak szimpla death metalként hivatkozik rájuk: az alap itt egyértelműen az ultrasúlyos, sokszor beatdown-lassulásokat hozó deathcore, melyet valóban színesit a black metalból áthozott atmoszféra, illetve tremolós riffelés, de ez még korántsem minden. Ritkán hallani ilyen, a hallójárataink ellen indított szónikus támadást, de most ne az alagsorban egy mikrofonnal felvett, zajos és fantáziátlan csörömpölésekre gondoljunk (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

9. AT THE GATES - The Nightmare Of Being

at_the_gates_3.jpg

Habár a svéd At The Gates a dallamos death metal stílusalapítói közé tartozik, a "The Nightmare Of Being" kevesebb, illetve sokkal több is egy egyszerű melo-death albumnál. Egyrészt a csapat sokkal közelebb állt a stockholmi halálfém vonalhoz mindig is, mint pályatársai, az In Flames vagy a Dark Tranquillity, másrészt a mostani stúdióanyagukban a szokásos melódiák csak kiegészítésként érkeznek a dalokhoz, nem pedig azok alapmotívumai. De még ehhez képest is meglepetés például a Garden Of Cyrus szaxofonszólója, illetve a dalban betöltött alapvető szerepe, a Touched By The White Hands Of Death vonós- és fúvóskísérete, illetve a korong csúcspontjában, a The Fall Into Time című minieposzban található kórus, szimfonikus hangszerelés és a dzsesszelemek remek használata (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

8. BETWEEN THE BURIED AND ME - Colors II

between_the_buried_and_me_1.jpg

A 2000-ben megalakult amerikai Between The Buried And Me kétség nélkül az újvonalas progresszív metal legsikeresebb csapata. Nos, a "Colors II" egy igazi lemezszörny: tizenkét tétel bő nyolcvan percben, ami tulajdonképpen dupla albumot jelent barátok között is, ráadásul itt nem háromperces slágerekről beszélünk, hiszen négy szám is tíz perc körüli vagy jóval afölötti játékidővel rendelkezik. A csapat a prog-rock mindhárom érájából egyaránt merít: számtalan hangszeres rész idézi meg a '70-es évek klasszikus rock atmoszféráját, a hangszeres virtuozitás egyértelműen a '90-es évek Dream Theater - Symphony X fémjelezte prog-metalján alapszik, míg a sokszor deathcore-metalcore jellegű ének, a poliritmikus, djentes riffelés pedig a modern, kortárs szcénába illeszkedik (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

7. MØL - Diorama

mol.jpg

Mindig is hittem az önálló, karakteres dalok erejében és ez bizony a post-black bandák esetében gyakran háttérbe szorul: a depresszív, nyomasztó hangulat sokszor egysíkúvá válik náluk és emiatt többször éreztem monotonnak, repetitívnek az ilyen lemezeket. Azonban a dán Møl teljesítménye pontosan azért kiugró, mert minden szerzeményük saját arcéllel, azonnal memorizálható refrénekkel bír, ráadásul a feketefém jelleg ellenére óriási és kifejezetten pozitív energialöketként is felfogható második nagylemezük (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

6. SPIRITBOX - Eternal Blue

spiritbox_1.jpg

A kanadai csapat, a Spiritbox zenéje a leginkább a nagyon ízléses modern pop-rockzene és a Tesseract, az Architects, a Fallujah és társai által képviselt djentes, tördelt, poliritmikus kortárs progresszív metalcore házasításaként írható le, nyakon öntve mindezt egy jó adag elektronikával meg némi deathcore sikálással és riffeléssel. Az kétségtelen, hogy a Spiritbox debütalbuma nem jöhetett volna ki tíz évvel korábban sem, nemhogy mondjuk 1988-ban, ellentétben a mai metalkiadványok döntő többségével. Ebből a szempontból valóban megkérdőjelezhetetlen tény, hogy ez 2021 hangja: hogy aztán a metalrajongók régebbi generációja (mely a döntő többséget adja a stílus folyamatos népszerűségvesztése miatt) mennyire képes ezt egyáltalán metalként elfogadni, arról erős kétségeim vannak (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

5. EMPLOYED TO SERVE - Conquering

employed_to_serve_1.jpg

Az utóbbi évek egyik legdinamikusabban fejlődő és legizgalmasabb underground bandája a brit hardcore / metal ötösfogat, az Employed To ServeÚj anyaguk, a "Conquering" pontosan az az album, melyet értelmetlen és haszontalan kielemezgetni. Akkora energiabomba, olyan őspusztulat az egész cucc, hogy képtelenség önkéntelen fej- és törzsmozgás nélkül kibekkelni a korongot. Mekkora már a nu metalos tiszta dallamokkal pillanatokra atmoszferikussá váló Twist The Blade, a djentes, szanaszét töredezett, középtempós Sun Up To Sun Down vagy a címadó Conquering? Egyszerűen embertelen (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

4. URNE - Serpent & Spirit

urne_1.jpgMielőtt a kortárs metal állapotán keseregve végképp fejest ugranánk a depresszió langymeleg mocsarába, kapjuk elő szépen a brit Urne trió debütalbumát, mely "Serpent & Spirit" címmel jelent meg június 25-én a Candlelight Records gondozásában, vegyünk egy jó nagy levegőt, toljuk végig a bő ötvenperces anyagot, aztán keressük meg az állunkat és gondolkodjunk el azon, hogy hová tűnt az igazság, mekkora szerepe van a szerencsének az érvényesülésben és különben is, hogy a fészkes fenébe lehet egy ilyen banda Facebook-oldalának ezerháromszáz kedvelője? Az Urne zenéjében egyaránt jelen van a sludge, a szinte hardcore-jellegű dühvel előadott acsarkodás, illetve a NWOBHM gyönyörű, klasszikus ikergitáros dallamvezetése is (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

3. KHEMMIS - Deceiver

khemmis.jpg

Az amerikai doom metal brigád, a Khemmis új albuma, a "Deceiver" a brigád egyik legváltozatosabb stúdióanyaga lett. Több olyan társstílus is tiszteletét teszi a dalokban, melyek eddig ilyen egyértelműen nem voltak jelen a zenéjükben. A nyitó Avernal Gate riffelése egy az egyben megidézi a '90-es évek második felének svéd melo-death színterét, a House Of Cadmus pedig csont nélkül egy klasszikus doom/death tétel, ráadásul a combosabb fajtából. A Khemmis emellett - szokásához híven - minden szerzeményében hangsúlyosan utal vissza a '80-as évek heavy metaljára: tulajdonképpen ez különbözteti meg őket a mai, főleg a stoner/sludge metal által dominált doom bandáitól (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

2. GOJIRA - Fortitude

gojira_8.jpg

A francia Gojira mára elérkezett pályájának ahhoz a szakaszához, amikor már teljesen kompakt, kiforrott hangzással rendelkezik: letisztultan tudja megfogalmazni gondolatait. Mintha a franciák tisztában is lennének megnövekedett rajongótáboruk (és így hallgatóságuk) méretével: nem azt mondom, hogy figyelnek az elvárásokra, de az kétségtelen, hogy egyre inkább közérthető és befogadható zenével állnak rendre elő és ez számomra óriási pozitívum. Mintha fokozatosan nyesnének le a szerzeményeikről mindent, ami túlságosan extrém vagy túlbonyolított és egyre nagyobb hangsúlyt kapnának az érzelmek, dallamok, azaz maguk a különálló dalok. Ennek megfelelően egyre kevésbé várhatunk tőlük progresszív, technikás vagy éppen extrém döngölést (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

1. MASTODON - Hushed And Grim

mastodon_3.jpg

Az amerikai Mastodon új dupla albumán komplett érzelmi ívet járnak be a dalok, de olyat, amilyet máshol nem igazán tapasztalhatunk meg ma már a rockszíntéren. Mintha a technikai virtuozitás, az öncélú zenei extremitás és súlyosság vagy éppen a zenei stílussablonokhoz való ragaszkodás minden emberit, átélhetőt kiölne lassan a kortárs metalzenekarok dalaiból: éppen ezért jó hallgatni a Mastodont, mert vissza tudja adni a rockzenébe évtizedekkel ezelőtt belepakolt hitünket. Üljünk le szépen a "Hushed And Grim" mellé és szánjuk rá az időt a meghallgatására. Megéri (a teljes lemezkritika ITT olvasható).

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2616801060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása