Rozsdagyár

BIG SCENIC NOWHERE - The Long Morrow (2022)

2022. január 05. - chris576

269976669_441978850969868_1118246418536903745_n.jpg

Két ősrégi jó barát, a Fu Manchu és a Yawning Man zenekarok gitárosai, Bob Balch és Gary Arce hozta össze 2019-ben a Big Scenic Nowhere névre hallgató amcsi stoner/desert rock formációt, mely valahol egyfajta keresztezése az anyabandák zenei stílusának.

A csapat megalakulásakor többen is részt vettek azokban a jammelgetésekben, melyekből végül a zenekar kifejlődött: játszott velük többek között Nick Oliveri (ex-Kyuss, ex-QOTSA, Stöner) és Mario Lalli (Fatso Jetson) is, ám Gary és Bob mellé Tony Reed basszer (Mos Generator), valamint Bill Stinson dobos (Yawning Man) horgonyzott le hosszabb távra.

A csapat megalakulása óta az összes kiadványukon játszott már Per Wiberg (Spiritual Beggars, ex-Opeth) szintis is, mondhatni, ő a banda ötödik, nem hivatalos tagja. A megalakulásuk évében megjelent kétszámos EP ("Dying On The Mountain") és a 2020-as debütalbum ("Vision Beyond Horizon") még egy direktebb, stoneresebb oldalát mutatta a srácoknak, de a következő, "Lavender Blues" című EP már egy jammelősebb, hosszabb lélegzetű dalokkal operáló anyag lett.

Bob elmondása szerint a "Lavender Blues" és az új album is tulajdonképpen egy háromnapos jammelés eredménye még 2019-ből. Ebből az örömzenélésből rakták össze először az EP-t 2020-ban, mostanra pedig a jam-sessionből kinyert maradék (bár állítólag van még bőven kiadatlan anyag), a "The Long Morrow" nyerte el végleges formáját, mely a Heavy Psych Sounds gondozásában érkezik január 14-én.

Az improvizatív, ének nélküli zenélgetéseket kellett önálló dalokká formálni, ami bár hosszabb időt vett igénybe, de végül hibátlanul oldották meg a feladatot. Már a háromszámos "Lavender Blues" is nagy hatással volt rám (erről ITT olvashatsz kritikát), de az új albumot még annál is erősebbnek érzem. Fontos megjegyezni, hogy akár a "Lavender", akár az új cucc kapcsán már nem igazán beszélhetünk stoner vagy desert rockról.

A "The Long Morrow" esetében sokkal inkább a hetvenes évekbeli hard rock/progresszív rock-éra az irányadó, mintsem a sivatagi rock világa. A Defector (Of Future Days) egy könnyed, magasan szárnyaló vokállal és egy rövid, de zseni gitárszólóval ékeskedő darab, a Murder Klipp pedig átevez a grunge vizeire: oly természetességgel gördül ki a kezük alól, hogy az ember egy pillanatra összezavarodik, ők akkor most egy grunge zenekar vagy mi?

A Lavender Blue a lebegős, elszállósabb vonalat viszi (ez tulajdonképpen az előző EP címadójának a második része), a LeDu pedig direktebb, rockosabb. A záró, közel húszperces címadó szvitben érvényesül leginkább a hetvenes évek prog-rock bandáinak a visszatükröződése. Színes, izgalmas kompozíció, kiszámíthatatlan, meglepetésekkel tarkított. A dalban egyébként vendégeskedik Reeves Gabrels (The Cure) is, aki egy hatalmas gitárszólóval járul hozzá a darabhoz.

Jól indul a 2022-es év, zenei szempontból mindenképpen. A "The Long Morrow" máris kibérelte a helyét az év végi toplistánkon.

10/10

269750681_473110817506196_1248965311754890742_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr216804862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása