Mondhatni, hogy tulajdonképpen én vagyok a Rozsdagyár doom/stoner zenekarokra szakosodott munkatársa, ám a magazinhoz való csatlakozásom előtti időkben fele ennyi doombandát sem hallottam, illetve hallgattam, mint mostanság (pedig akkoriban is az egyik kedvenc stílusirányzatomnak számított).

Na persze ez többek között annak is köszönhető, hogy ezrével érkeznek hozzánk a promóanyagok a különböző lemezkiadóktól, ennek révén pedig olyan bandákkal is van szerencsém megismerkedni, melyekbe nem valószínű, hogy egyébként belebotlanék. A temérdek istálló közül már egy ideje kiemelt figyelemmel kísérem az olasz Heavy Psych Sounds kiadványait.

A HPS-nél olyan zseni bandák tanyáznak, hogy az valami eszméletlen. Számtalan zenekaruknak a lemezét volt már szerencsém bemutatni magazinunk hasábjain, és ezt a folyamatot eszem ágában sincs megszakítani, sőt. Most a 2016-ban elstartolt svéd doom metal trió, a Hazemaze harmadik stúdióalbumát fogom kivesézni, mely a "Blinded By The Wicked" címet viseli.

A Hazemaze tagsága valószínűleg nem sértődik meg azon, ha a zenéjüket többek között a klasszikus Black Sabbath-hoz hasonlítják. Jómagam is közéjük tartozom, de én sokkal inkább a Lee Dorrian vezette brit doom istenség, a sajnos már nem aktív Cathedral stílusjegyeit hallom ki a Hazemaze által elővezetett fémöntödéből.

Legyünk őszinték: a Cathedral is a Sabs emlőin nevelkedett, de Lee Dorrianéknak azért sikerült egy egyedi, karakteres hangzást kialakítani, mely ezer közül is felismerhető. Én pedig egy fokkal közelebb érzem a Hazemaze doomoldáját ehhez, mint a Sabbath-hoz.

Mindez persze önmagában nem sokat érne, ha a srácok szolgai módon másolnák a legendás elődöket vagy éppen ötlettelen, szürke dalokkal próbálnának meg felsorakozni a minőségi anyagokkal operáló sorstársaik mellé. Mondjuk a kiadójuk már önmagában egyfajta garancia arra, hogy nem valami szörnyszülöttel van dolgunk.

A legfontosabb észrevételem a koronggal kapcsolatban, hogy rendkívül egységes: nem észleltem sem kisebb, sem pedig nagyobb kilengéseket, mindvégig ugyanabban a mederben folyik a forró, mindent elárasztó fém. A nyitótétel (In The Night Of The Light For The Dark) egy irtó húzós riffel melegít, és a Cathedral-párhuzam itt rögtön meg is mutatkozik: mind a hangzás, mind pedig a gitáros csuklómozdulatai Gaz Jannings riffgyároshoz vezethetőek vissza és ez a későbbiekben még inkább kiviláglik.

A Devil's Spawn gitárriffje is atomsúlyos, valamint húz, mint egy örvény: mágikus pillanatok ezek egy doomszter számára, nem lehet ellenállni a kimért bólogatásra késztető riffelésnek. Az Ethereal Disillusion ezt még tovább fokozza: a hathúros nyakán lefogott kvintek kíméletlenül legyalulják az ember agyát. Persze okosan adagolják mindezt a svédek, ugyanis a klasszikus doom metal egyik alappillére, az ízes gitárjáték és a keserédes harmóniák sem hiányoznak a "Blinded By The Wicked" szerzeményeiből.

A Sabbath-hatás a Secratores Et Principles című rövid, instrumentális szösszenetben jelenik meg leginkább (lásd: Planet Caravan), majd ismét a Cathedral szelleme kísért a Ceremonial Aspersion képében. Sabbathosan zakatol a Luciferian Rite és így tovább.

Lehet, hogy elfogult vagyok a műfajjal kapcsolatosan és ezért, de ez nekem egy kövér tízes. Köszi, Hazemaze, köszi, HPS!

10/10