Rozsdagyár

GHOST TOAST - Shade Without Color (2022)

2022. március 16. - Kovenant

gt_cover_1.jpg

A debreceni Ghost Toast mára egy jól körülhatárolt területet rajzolt körbe magának a hazai rockszíntéren: átlagosan háromévente jelentkeznek aktuális albumaikkal, melyek közül immár a harmadik jelenik meg a finn Inverse Records gondozásában. Március 3-án érkezett meg ötödik stúdiólemezük "Shade Without Color" címmel (előző korongjaikról írt kritikáink ITT és ITT olvashatók).

Az új anyag tulajdonképpen a 2020-as "Shape Without Form" ikerkiadványa, testvére, azaz igazából ez egy klasszikus dupla albumnak készült: egy időben íródtak is a dalok és a terv eredetileg az volt, hogy a "Shade Without Color" egy kissé csúsztatva, későbbi időpontban követi elődjét. Aztán közbejött a vírusmizéria és a korong végül idén jelent csak meg, de érzésem szerint így még jobban is sült el a dolog, mintha anno fél évet várt volna a banda a kiadással.

Ha valaki csak most futna bele a debreceniek muzsikájába, akkor gyorstalpaló gyanánt talán érdemes körülírni a zenei világukat: instrumentális progresszív rock/metal zene ez, melyben az agyas, gyakran az amerikai Tool dolgait megidéző gitármunka, az elektronika, a világzenés betétek, illetve a filmekből, regényekből, híradókból bevágott narrációk és szövegrészletek furcsa elegye hoz létre egészen egyedi atmoszférát.

A Ghost Toast zenéje olyan, mintha egy sosemvolt film aláfestőzenéje lenne: az együttes által mellékelt promóciós anyagokban a dalokban érintett témák részletesen kifejtésre és bemutatásra kerülnek, így gyorsan belehelyezkedhetünk a mondanivalóba.

Az új album témája az üresség állapota, de leginkább az út, mely a teljes kiüresedéshez vezet. Személyes tragédiák, gyengeség, a technológia elszemélytelenítő hatása, a hatalom és a politika által elidegenített emberek: mindezek eredőjeként pedig az egyén feloldódik, kiüresedik, az emberiség jövője pedig reménytelenné válik. 

A zenekar mindezt kilenc tételben, hatvanhét percben jeleníti meg, a korábbi anyagaikkal összhangban ismét bőven használva a különböző területekről bevágott narrációkat és szövegrészleteket. A felvételek keveréséért és maszteringjéért újfent Cserfalvi Zoltán és a Denevér Hangstúdió volt a felelős, így a hangzás telt, kerek, analógos, szóval semmi sem akadályozza a hallgatót a dalokban való elmerülésben.

A korábbi korongjaik kapcsán leírtuk, hogy a világzenés betétek jelentik a csapat Achilles-sarkát és szerencsére a zenekar egyre kevésbé használja ezeket az eszközöket: a dalok közül dominánsan egyedül a záró Rejtekből tartalmaz csángó népdaltöredéket, illetve Bujtor István szavalatában hallható Ady A perc-emberkék után című költeményének egy részlete. 

De a beszédminták egészen széles spektrumot fednek le: filmrészlet, Jim Carrey ünnepi beszédének egy részlete, Frank Herbert amerikai sci-fi író interjúja, illetve Rachel Maddow amerikai liberális politikai kommentátor és műsorvezető szarkasztikus megjegyzése Donald Trump elnökké választásának másnapján mind megtalálható itt. Szóval egyfajta kortárs, poszt-modern vegyesfelvágott ez, mely szépen vázolja fel a lemez tematikáját. 

A Ghost Toast új anyagán a gitárcentrikus részek minden korábbinál súlyosabbak és keményebbek: a már említett Tool-párhuzam teljesen megáll, de szerencsére nem valamiféle egyszerű másol-beilleszt koncepcióval van dolgunk, hanem kifejezetten ötletes, komplex megoldásokkal, egyedül talán a Let Me Be No Nearer lóg ki kicsit a korongról. Sokszor nekem beugrott a holland Kong is: az elektronika és a progresszív rock, no meg a samplerek használata hasonló végeredményt hoz a debrecenieknél is, leginkább talán a Reaper Man című tételben. 

A zenekar hallhatóan nagyon kiforrott koncepcióval rendelkezik, melyet leszegett fejjel, konokul meg is valósít: a Ghost Toast nem is igazán dalokban gondolkodik, hanem hangulatokban, zenei képekben és legfőképpen mondanivalóban. Teszi mindezt alaposan körbejárós, két-három rádiós slágert is kitevő játékidejű darabokkal, azaz jottányit sem engednek a korszellemnek és az úgynevezett megváltozott zenehallgatási szokásoknak.

Van ebben a hozzáállásban valami hősies: mintha modern Don Quijote-ként küzdenének az általános zenei színvonal csökkenése ellen, a befogadhatóság kereteinek tágításáért. Azonban én is kitartok a korábbi kritikámban megfogalmazottak mellett: átkozottul kíváncsi lennék, hogyan hangoznának ezek a dalok valódi, jól megírt énektémákkal, feladva ezzel a tiszta instrumentalitás terepét. De természetesen tudom, hogy erre nem fog sor kerülni: a debreceni brigád makacsul kitart elképzelései mellett.  

8,5/10 

gt-promopic-2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3517780996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása