Rozsdagyár

IGNITE - Ignite (2022)

2022. március 21. - Bodzilla

cover_81.jpg

Március 25-én jelenik meg a kaliforniai Ignite egyszerűen csak "Ignite" névre keresztelt új albuma, mely egyben utalás arra, hogy új fejezet kezdődik a zenekar életében. Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy a csapat hazai népszerűségét nagyban előmozdította az egykori frontember, Téglás Zoli személye.

Az együttes szinte minden évben játszott Magyarországon, volt, hogy többször is. Zoli 2019-ben hagyta ott a több, mint 25 éves múlttal rendelkező csapatot. Távozása után sokáig nem lehetett hallani a bandáról. Azt sem tudtuk, hogy lesz-e folytatás. Tavaly ősszel aztán megtörték a csendet és az Anti-Complicity Anthem kislemeznótával jelezték visszatérésüket, és egyben bemutatták az új énekest is Eli Santana személyében. Ő korábban a Holy Grail zenekarban, mint énekes/gitáros és a Huntress-ben, mint ritmusgitáros tevékenykedett.

Az énekesváltás talán a legkritikusabb pont egy zenekar életében, hiszen túlnyomórészt a vokalista a frontember is egyben. Így nem csak a megszokott orgánumot nehéz pótolni, de nagyon sok múlik azon is, hogy az illető képes lesz-e ugyanúgy kommunikálni a közönséggel, mint elődje.

Úgy gondolom, hogy a hangi adottságok terén első blikkre nem volt rossz választás Santana személye. Bár az orgánuma mélyebb a Zolitól megszokottól, de a dalok hallatán elboldogul a magasabb tartományokban is. Marad viszont a kérdés, hogy frontemberként, éles helyzetben képes lesz-e megállni a helyét? Az eddig közzétett élő videók azért hagynak még kétségeket efelől.

Zeneileg nem nagyon lehet belekötni az anyagba. Mivel a hangszeresek magja, Craig Anderson, Brett Rasmussen és Kevin Kilkenny megmaradt, így ugyanazt a lendületes, melodikus punk/hardcore muzsikát tolják ki magukból, melyet már megszokhattunk a zenekartól. És bár sokaknak hiányozni fog Zoli orgánuma, mely meghatározója volt az Ignite karakterének, az énekdallamok is teljesen rendben vannak.

A már említett Anti-Complicity Anthem és a The Butcher In Me olyan lendülettel bírnak, hogy még az is keresni kezdi a gördeszkáját, akinek nincs, hogy a fülest feltéve elgördüljön a legközelebbi skate parkig. A lendület nem hagy alább az olyan dalokban sem, mint az On The Ropes, melynek klipjével a Sense Field egykori énekesének, Jon Bunch-nak állítanak emléket (ő volt az, aki kisegítette a csapatot a 2012-es Európa-turnén).

Néha az az érzése támad az embernek, hogy na most egy kicsit lazább, lassabb dal következik, mint például a State Of Wisconsin is, de a végére azt is elkapja a lendület. Aztán meg ott vannak a rockosabb beütésű dalok: a The House Is Burning és a Let The Beggars Beg, melynek ha a refrénjét Jacoby Shaddix énekelné, simán elmenne egy Papa Roach-dalnak is.

Összességében tehát remek kis dalgyűjtemény lett ez, üresjárat nélkül. Egyedül a már megszokott és a szívünknek oly kedves magyar nyelvű dalok hiányoznak az albumról.

Bizonyára lesznek fanyalgók, akik majd azt mondják, hogy Téglás Zoli nélkül ez már nem az igazi, de  Eli Santana engem meggyőzött arról, hogy jó választás volt az énekesi posztra. Aztán a frontemberi képességeiről majd meggyőződhetünk a Fezen fesztiválon.

7/10

promo_pic_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5817785022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása