Rozsdagyár

SPIRAL SKIES - Death Is But A Door (2022)

2022. március 21. - chris576

276129566_705030810852988_9118168551599349283_n.jpg

Acid’s Trip, Mama Doom, Indigo Raven, Lucifer, Alunah - csak néhány név a temérdek doom vagy retro rock banda közül, melyek női énekessel nyomulnak és melyeknek a közelmúltban megjelent korongjairól a Rozsdagyárban is születtek recenziók. Ezek valamelyikében már említettem, hogy az elmúlt évtizedben mondhatni gombamód elszaporodtak a frontcsajos zenekarok, ami egyébként teljességgel üdvözlendő.

Van azonban egy rendkívül szembetűnő differencia a két térfél között: a férfiak általában gyengébb hangi adottsággal állnak a mikrofon mögé ezen a vonalon, mint a hölgyek. Én legalábbis még nem hallottam egyetlen nyöszörgő vagy erőlködő csajszit sem a szcénán belül, ugyanez viszont nem mondható el az erősebbik nem képviselőiről. És még valami: hangszínbeli különbség ellenben szinte alig észlelhető a lányoknál.

A 2014-ben útjára indított stockholmi Spiral Skies is egy énekesnővel felálló doomos retro rock csapat, melynek második soralbuma március 25-én érkezik az AOP Records gondozásában „Death Is But A Door” címmel. A zenekar a megalakulása óta változatlan tagsággal üzemel, öten alkotják: Frida – ének, Dan – gitár, Jonas – gitár, Daniel – dobok, Eric – basszusgitár, illetve az Encyclopaedia Metallum oldala szerint egy Mr. Bloom nevű gitáros is erősíti a csapatot 2021 óta.

A stílus sem változott a 2018-as bemutatkozást követően (lemezkritikánk ITT olvasható), menetelnek tovább a hetvenes évek nagyjai által kitaposott úton. Az inspiráció olykor túlságosan szembetűnő lehet, ott van példának okáért az első nagylemez Awakening című dala: ebben akkora Iron Maiden/Thin Lizzy-hatás érhető tetten, mint a ház. Vagy említhetném az új anyag Heart Of Darkness című szerzeményét, mely nem kicsit a Black Sabbath-ra hajaz (A National Acrobat), de van benne egy jókora Trouble-féle zakatolás is.

Ez utóbbit persze teljesen felesleges bárkinek felróni manapság, hisz több százan vagy inkább ezren élnek hasonló témákkal (asszem a Sabbath pengetett először ilyesmiket, de erre sem vennék mérget). Visszatérve a nótára, és eltekintve az egyértelmű hasonlóságoktól, meg kell, hogy mondjam, kegyetlen jó dal. De az ellenállhatatlan dinamikájú Into The Night sem gyenge, melyben az ikergitáros témák mellett a refrén is kellőképpen ragadós.

A Mirage markáns vezérfonalát sem kell sokáig ízlelgetni, mert azonnal beleivódik az emberbe. Szinte simogatják a hallójáratainkat a Mirror Of Illusion melodikus gitártémái, a könnyed, légies hullámzás. A Nattmaran pedig a keleties dallamaival vesz le minket a lábunkról. A Somewhere In The Dark heavy metalosan zakatol, valamint olyan elképesztően fülbemászó refrénnel operál, hogy lehetetlen nem bekapcsolódni az énekesnő mellé egy kis danolászásra.

Szerintem az eddig leírtakból már egyértelműen kikövetkeztethető, hogy az értékelésem valahol a tízes közelében fog megállni. És igen, a néhol egyértelműen kirajzolódó zenei hatások ellenére ez közel hibátlan alkotás, olyan, melyet illik rongyosra hallgatni. Minden hangszeres belead apait-anyait, az énekesnő hengerel, a dalok pedig elsőrangúak. Rendesen felpörgeti az embert, az egyszer biztos. Várós cucc.

9,5/10

277151672_387773116144443_5749765541610263442_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1217786124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása