Aki azt hiszi, hogy stoner vagy desert rockot csak a kaliforniai sivatag SG-kkel és Orange-erősítőkkel felkavart homokjának ködfelhőjébe burkolózva lehet hitelesen és jól játszani, az bizony óriásit téved. Itt van például a 2014-ben életre hívott formáció, a párizsi Decasia (Maxime Richard - gitár/ének, Fabien Proust - basszusgitár/billentyűs hangszerek, Geoffrey Riberry - dobok). Ez a három fickó úgy ontja magából a minőségi stoner rockot, hogy a megboldogult Kyuss rajongói borítékolhatóan elhullajtanak egy-két örömkönnyet a francia banda bemutatkozó lemezével való ütközés során.

A közelmúltban elcsöpögtetett kislemezeik enyhén szólva is felkeltették az érdeklődésemet, aztán egyszer csak befutott a debütalbumuk promója, az állam pedig leesett. Említettem ugye a Kyuss-t: ha például meghallgatod a Heavy Psych Sounds gondozásában "An Endless Feast For Hyenas" címmel április 5-én érkező anyag Skeleton Void című dalát, akkor hasonlóan felemelő élményben lesz részed, mint a Kyuss esetében.

A Desacia számaiban továbbá ugyanúgy megtalálhatóak a pszichedelikus és az alteros ízek, melyek legalább olyan színessé varázsolják a dalokat, mint amilyen maga a lemezborító. Lássuk akkor (nem sorrendben) a nótákat! A Sunrise grunge-os felhangokkal melegít, ebből bontakozik ki aztán az a fajta életvidám, játékos hangszerbűvölés, mely a lemezanyag nagy részét lefedi. Hatalmasat szól a kritika elején már említett Skeleton Void: a dal szuggesztív vezértémája szinte hipnotizálja az embert; azonnal hat, megbabonáz. A Soft Was The Night pedig mindössze egy nyúlfarknyi pszichedelikus elszállás.

Könnyed, szárnyaló vonalvezetésű darab a Laniakea Falls. Elképesztő egyébként, mennyire pozitív a dalok atmoszférája: garantáltan kizökkenti a hallgatót a napjainkban jelenleg zajló borzalmak hatása alól és elkalauzolja egy tökéletes világba, ahonnan legszívesebben vissza sem térnénk. A Hyenas At The Gates pedig valami olyasmi, mint a Pink Floyd Alan’s Psychedelic Breakfast című darabja. A Cloud Sultan örvényként ránt magával, mi pedig örömmel vetjük bele magunkat a dal forgatagába.

Az Altostratus egy rövidke, instrumentális darab, és el ne felejtsem megemlíteni az album nyitótételét (Ilion), melynek erőteljesen pulzáló ritmikája, valamint felhőtlen hangulata egy újabb szöget ver a hétköznapok keserűségét ideiglenesen eltárolt koporsó fedelébe. Aztán van még további két dal, melyek ugyanolyan fontos és nélkülözhetetlen alkotóelemei az albumnak, mint az eddig felsorolt és kielemezett darabok.

Aki szereti a minőségi stoner rockot, annak érdemes bejelölni a naptárban április 5-ét. A Decasia nevet pedig jól véssétek az emlékezetetekbe, mert ezek a fickók úgy letarolják a színteret, hogy abba még a föld is beleremeg!

10/10