A doom metal, mint műfaj nagy utat tett meg. Az irányzatot nagymértékben inspirálták a Black Sabbath korai munkái, majd később olyan alapcsapatok nyomták rá a stílusra a névjegyüket, mint a Candlemass vagy a Saint Vitus. A zene fejlődött tovább (és még lehetne sorolni bőven, akik nagy hatást gyakoroltak a színtérre), majd egyre szétágazóbb lett és mára majd egy tucat alstílusa létezik.
A finn Shape Of Despair ebben a rétegműfajban tevékenykedik, konkrétan az atmoszferikus funeral doom mezsgyéi közt helyezik el magukat. A csapat hosszú múltra tekint vissza, még 1995-ben alakultak Raven néven Helsinkiben, majd ’98-ban nevet váltottak és mondjuk úgy, hogy azóta is aktívak. Ugyanis a brigád nem túl termékeny, a közel huszonöt év alatt (ha a Ravenes időket nem is számoljuk) a friss anyag, a "Return To The Void" csak az ötödik a sorban.
Az új lemezre hét évet kellett várni, az előd a "Monotony Fields" 2015-ben jelent meg (róla ITT írtunk). Nem is ez volt a leghosszabb kihagyása a zenekarnak, ugyanis a "Monotony Fields" és a hármas korong, az "Illusion’s Play" között tizenegy év telt el. Na de ez még magában nem is lenne gond, hisz ahogyan mondják, a jó munkához idő kell, de ennek ellenére nem vagyok teljesen kibékülve a friss koronggal.
A "Return To The Void" pusztán hat dalt tartalmaz, közel egy órában. A dalok hosszúak, ahogy ezt a doom metal zenekaroktól megszokhattuk, átlagosan nyolc és tizenkét perc között mozognak a tételek. A tagok beszámolói alapján ez visszatérés a gyökerekhez, konkrétan a Ravenes időszakig, így ami egyből szembetűnőbb változás az előző anyaghoz képest az az, hogy kevésbé karcos, sokkal inkább lebegősebb.
A címadó szerzeménnyel indul az album és remekül megadja a hangulatot, lefekteti az alapokat, sőt ha kicsit gonosz akarok lenni, mondanám, hogy leírja az egész lemezt is. Végig lágyabb dallamok dominálnak, hörgéssel és az énekesnő vokáljaival átszőtt zenei folyamban (mely egyébként nagyon megdobja az összképet). Ezért nincs is értelme kitérni egyesével a nótákra, mindegyik ezt az irányt képviseli. Ez a koncepció az album feléig tökéletesen működik, el lehet veszni a muzsika erdejében. A dalok jól össze vannak rakva, érződik, hogy rengeteget foglalkoztak velük, itt-ott apró kis színesítésekkel megfűszerezve.
Aztán előjön számomra az anyag legnagyobb gyengesége, mégpedig, hogy monotonná válik, néhol unalmassá. A lemez végig egyenletesen, komótosan halad, már-már síkban. Kellenének azok a hullámvölgyek, melyek nemcsak a hallgatót mozgatnák meg, de a korongnak is adnának egy ívet. Ettől függetlenül teljesen átjön a tematika: az örökös magány útja, amely egyenesen a fagyos félhomály szívébe vezet.
A lemezt nem mindenkinek ajánlom: akik szeretnek elveszni a hangulatban és maga az atmoszféra fontosabb, mint a tartalom, azoknak remek és igényes kiadvány a "Return To The Void". Akik viszont változatosságra, technikázásra, zenei virtuóz megoldásokra vágynak, azok messziről kerüljék el.
A Shape Of Despair történelmében nem sok tagcsere fordult elő, sőt az előző lemezhez képest változatlan a felállás. A legénységet Samu Ruotsalainen (dobok), Sami Uusitalo (basszus), Tomi Ullgrén (gitár), Jarno Salomaa (gitár és szintetizátor), Natalie Koskinen és Henri Koivula (vokálok) alkotják.
A "Return To The Void" felvételei a Beat Dominationben, a D-Stúdióban, valamint a Doom Cave stúdióban készültek, a hangzás pazar is lett. A produceri teendőket a zenekar vállalta magára. A festményre hajazó borító Mariusz Krystew munkája. A korong február 25-én jelent meg a Season Of Mist gondozásában.
7/10
