Rozsdagyár

EXTINCTION A.D - Culture Of Violence (2022)

2022. április 09. - Dazoll

nc722154.jpg

Mindig is előkelő helyet foglalt el a zenei szeretetemben a thrash metal. Nyílván én is az alapcsapatokat ismertem meg először és függtem rá a stílusra (nem is sorolom őket, mert mindenki ismeri, aki jártas a mezőnyben). Ahogy megismertem más zenéket és zenekarokat, mindig visszakacsintgattam egy idő után erre a terepre. Mondhatni, a thrash zene alapjaiban nem változott a korai érához képest: a gyilkos riffek, a sodró lendület és az izmos szólók még mindig megbízható védjegyet biztosítanak.

A New York-i Extiction A.D 2013 óta űzi a mesterséget és vérbő thrash metalban utazik. A legénységet Rick Jimenez (ének, gitár), Tom Wood (basszusgitár), Mike Sciulara (dobok) és Ian Cimaglia (gitár) alkotják. 2015-ben ki is jött az első korong, a "Faithkiller", majd 2018-ban a "Decimation Treaty". Az új lemez, a "Culture Of Violence" az előző anyagok útján halad tovább. Természetesen ott vannak bennük a nagyok hatásai, de én valamiért a legtöbb hasonlóságot a The Haunteddal véltem felfedezni.

A "Culture Of Violence" tíz kíméletlen dalt foglal magába, nem egész negyven percben. Az album címe telitalálat, hiszen végig egy energiabomba, durva, nyers, erőszakos. Persze aktuális is, a szövegek a társadalmi kérdésekkel, szociális problémákkal foglalkoznak. A nóták átlagos felépítésűek, semmi cicoma, három perc körül mozognak, konkrétan csak egy van, ami túlmegy négy percen is.

A korong a címadó tétellel nyit és valahogy így kell kezdeni egy thrash metal anyagot. Bivalyerős nóta, igazi dühös szerzemény. A lendület később sem törik meg, a Dominion zakatol tovább kíméletlenül és lényegében ez az egész koncepcióra fennáll, csak inkább a dalok kicsit hullámzó minőségűek. Az eszköztárat, melyből dolgozik a csapat, hamar kipörgetik, de mégis jó érzékkel pakolgatják egymás után a témákat, hogy mégse legyen unalmas a végeredmény.

Vannak a fülbemászóbb tételek, remekül elkapott refrénekkel, mint a Thirteen, 1992, Heads Will Roll vagy a Star Strangled Banner, melyek mind nagyszerű darabok és már első hallgatás után üvöltenéd a szöveget. Kétségkívül koncerten nagyot fognak szólni.

Viszont bármennyire is igyekeznek a srácok, hogy egy bizonyos szint alá ne menjenek, és hogy végig dinamikus legyen a lemez, vannak gyengébb darabok. Ilyennek érzem a klippel megtámogatott Masticot (én biztos nem ezt választottam volna ki) vagy a Praise The Fraudot, pedig a belassulás a középrésznél üdítően is hat. Ilyen még a Behind The Times, ahol a Slayeres hatás letagadhatatlan, konkrétan majdnem a Raining Blood témája köszön vissza, de a záró National Disaster se tudott teljesen meggyőzni.

A "Culture Of Violence"-n egyszerre érződik a hardcore durvasága, a punk nyersesége, a death metal keménysége, melyek remek thrash metal köntösbe bújtak. Maszkulin, szilárd anyag ez és a dinamika elviszi a hátán a lemezt. A basszusjáték külön említést érdemel, kellően ki van emelve és a basszuskiállások mind szuperek, de a gitárszólók sem hanyagolhatóak el, nagyon ízletesen vannak tálalva (és azok is).

A lemez remekül szól, minden a helyén, az erő majd átüt a hangfalakból, egyszerűen kívánja a minél hangosabb hallgatást. Viszont a borító mellett nem mehetünk el szó nélkül, annyira förtelmes. Egy ilyen cím ordít a lehetőségektől, melyeknek csak a fantázia szabna határt: kihagyott ziccer. A "Culture Of Violence" március 18-én jelent meg az Unique Leader Records gondozásában.

7,5/10

n536724.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8917801419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása