Rozsdagyár

NERVOCHAOS - All Colors Of Darkness (2022)

2022. május 01. - Dazoll

kc472890.jpg

Az európaiak hajlamosak a dél-amerikai országokat egzotikusnak tekinteni, de nincs semmi egzotikusság abban, hogy a lakosság 95%-a az alapvető szükségletekért küzd. Magas a bűnözési ráta és a kormányok nem tesznek semmit a helyzet megváltoztatásáért, sőt, a saját programjukat követik, hogy a gyeplőt a saját kezükben tartsák. Ezért van az, hogy az olyan zenekarok, mint a brazil Nervochaos, a valódi brutalitás és hitelesség hangulata, arculata.

Annak ellenére, hogy az ötös fogta a kemény valóságot, melyet a fent említett néhány mondat is tükröz, szövegeikben mégsem a társadalomkritika, politizálás jellemző, hanem a sátánizmus és a keresztényellenesség. Zenéjük pedig szurokfekete death metal és olyan bandák nyomvonalán haladnak, mint a Morbid Angel vagy akár a Vader.

A Sao Paulo-i zenekar ’96 óta aktív a színtéren, és a hosszú idő alatt megjártak néhány tagcserét. Mára csak a dobos Eduardo Lane maradt meg az alapítók közül, mellette még Pedro Lemes (basszusgitár), Brian Stone (ének), Woesly Johann és Luiz „Quinho” Parisi (gitárok) alkotják a csapatot.

A friss korong, az "All Colors Of Darkness" már a tizedik a sorban. Rövid és velős anyag, tizenegy nóta (melyek közül kettő feldolgozás) alig több mint félórában. Szinte fénysebességgel pörög le az album, de annál észrevehetőbben: gyors, kíméletlen és brutális.

A Wage War On The Gods nyitja a lemezt, mondhatni pőre death metal, minden sallang nélkül, végig gyors, tekerős nóta, egy pillanatra sem pihen meg. A Golden Goblet Of Fornication folytatja elődje példáját, de már sokkal technikásabb, több váltással operál.

A későbbiekben rövidsége ellenére remekül elmélyül az anyag, változatos riffelések, tempóváltások jellemzik és szinte mindegyik dalban van egy kis plusz, melytől karakánná válik, legyen az a Dragged To Hell éneklése, ahol szakít az ordibálós megközelítéssel, a Beyond The Astral keleties gitártémái vagy a címadó extravagáns végjátéka, de majdnem mindegyik tételt felsorolhatnám valami érdekesség miatt. Egyedül a Camazotz című szerzeménnyel nem tudtam teljesen megbarátkozni: nem rossz, de egy kicsit unalmas.

A korong két feldolgozásnótával zárul, és ahogy mondani szokták, egyik szemem sír, a másik nevet. Az első egy Misfits-feldolgozás, a Demonomania, mely teljesen fölösleges. João Gordo (Ratos de Porão) vendégeskedik a nótában, de így sem tudtak mit hozzátenni, igazából csak ront az összképen, de legalább rövid. Zárásként jön Hank Williams-től a Three Shades Of Black, mely csillagos ötösre sikerült. Nagyon jól nyúltak a dalhoz, megtartva eredeti mivoltát, és nagyon működik.

A srácok magasra tették a lécet, a dalok egységes minőséget képviselnek, lefaragtak minden fölösleget a dalokból (néha túl sok mindent is), így zömében két és három perc között mozognak a tételek, de minden bennük van, aminek csak kell. Viszont kiforrottabb, ívesebb nótákat hiányolok a lemezről.

Az "All Colors Of Darkness" nagyon erős korong, masszív és kíméletlen. A Nervochaos úgy idézi meg a death metalt, ahogyan csak kevés zenekar képes manapság. A csapat a brazil extrém szcéna legidősebb generációjának részeként rendelkezik annyi tapasztalattal, pedigrével és technikai tudással, hogy mindezt pikk-pakk megtehessék.

A lemez bitangul szól, a keverést és a maszterelést Brendan Duffey (Nervosa, Angra) végezte. A borító Nestor Avalos (Moonspell, Bloodbath) keze munkája. Az "All Colors Of Darknes"s február 11-én jelent meg az Emanzipations Productions gondozásában.

8,5/10

k451244.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr7917820761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása