Rozsdagyár

CAILLEACH CALLING - Dreams Of Fragmentation (2022)

2022. május 13. - Dan696

420078.jpg

Nem fogom bő lére ereszteni a bevezetőt, később megértitek, miért. A Cailleach Calling egy 2021 tavaszán alakul kaliforniai progresszív, atmoszferikus post-black csapat. Tagjai, a gitáros, basszeros, billentyűs Tony Thomas, aki a Dawn Of Ouroboros-ból, illetve a Botanistból lehet ismerős. Az énekesi pozíciót Chelsea Murphy tölti be, aki szintén ismerős lehet a Dawn-ból. A dobok mögött pedig a White Wardból ismert Yurii Kononov foglal helyet. Cikkünk tárgya, a "Dreams Of Fragmentation" pedig az első kiadványuk. Most, hogy megvolt a gyorstalpaló, nézzük milyen ez a majdnem 40 perces, összesen négy dalt tartalmazó korong. 

Szűk egy hónapja hallgatom rendszeresen ezt a lemezt, és egész egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy igazából mit is hallok. Az az igazi probléma, hogy annyira peremvidéken mozog a produktum, annyira réteg és nehezen befogadható, hogy ehhez képest jó néhány nagyon extrém, egy-két főt számoló depresszív, meg raw, meg szélsőjobbos meg -balos black metal produkció délutáni relax zenének tűnik. 

Eleve ott kezdődik, hogy az első két dal együtt majdnem 17 perc. Ennek önmagában nem kéne gondnak lennie, tekintve ez a műfaj egyik sajátossága, de igazából mind a nyitó Phosphenic Array, mind az őt követő Bound By Neon ugyanazt tudja. Masszív billentyűszőnyeg, alapvetően dallamos megvalósítás időnként megtörve a létező legklisésebb black metal darabolással, annak minden bejáratott elemét hadba vetve. Emiatt elég nehéz lényegi különbséget tenni köztük, és nem is igazán ragadnak meg az emberben. 

Ami érdekesebb, az az album konkrét közepét alkotó 15 perces opusz, a Cascading Waves. Na most mire eljutunk a konkrét zenéig, addig elmegy 6 egész perc. Ezt az időt környezeti és statikus zajjal és vibrálással, néha bele-bele zenéléssel, női monológgal és úgy általában atmoszféraépítéssel tölti ki a gárda. Ha ezt valahogy sikerült túlélni, akkor viszont tényleg kibontakozik a nóta és nem viccelek, egy-az-egyben Hallatar-feelinget áraszt magából a dal további része. Kezdve a fátyolos női énekkel, majd a hirtelen és agresszívan támadó extrém vokállal és a maximálisra csavart dallamos black zenei megoldásokkal. Ez a tétel konkrétan a lemez csúcsa. Az egyetlen kivetnivalóm vele, hogy az első 6 percből mondjuk 4-et simán le lehetett volna vágni, mert így az eleje tényleg embert próbáló. 

A záró Mercurial Inversion egy klasszikus, konkrétan szimplának is mondaható atmoszferikus black metal tétel. Nem rossz, csak 1, inkább ennek kellett volna az album közepének lennie, mert egy masszív, hangulatos felvezetése lehetett volna a 15 perces zárótételnek, és így ebben a formában úgy ér véget az album, mintha elvágták volna. 2, a több mint 7 perces hossz itt is indokolatlan, mert bár repetitívnek nem mondanám a dalt, sőt, még egy ütős szóló is van benne, mely bár nem hosszú, de jól áll a dalnak, ám egyes részek egyszerűen túl vannak húzva. 

A zenészeket most nem igazán firtatnám. Egyértelműen a csapat szíve és agya Tony Thomas. Annyira homogén a dalok szerkezete, annyira egyértelműen ki van találva minden, hogy valószínűleg csak azért kellett neki még két ember, mert valószínűleg dobolni meg énekelni nem tud, de a szövegeket is sanszosan ő írta. Ezekből szívesen idéznék, de az esetek 99%-ában semmit nem érteni belőle a vokál okán. Chelsea hangja alap black metal, semmi extra, a feladatát ellátja, de ennyi. Yurii Kononov dobjátéka egyébként ügyes és változatos, igazából pont annyira változatos, amennyire azt a zene progresszivitása megköveteli. 

"Dreams Of Fragmentation", mit is kezdjek veled? Nagyon nehéz érdemben értékelni ezt a lemezt. Ahogy már korábban említettem, egy annyira rétegkiadvány lett a "Dreams..", hogy igazából tényleg csak és kizárólag a műfaj szerelmeseinek ajánlom. A többieknek sem azt mondom, hogy kerüljék el, mert körülbelül a második dal felénél maguktól is menekülni fognak. 

Rossz lemez lenne a "Dreams..."? Nem, egyáltalán nem. Viszont rengeteg türelmet és extrém szintű zenei nyitottságot igényel. A borító is több mint megtévesztő. Én első körben azt hittem, hogy valami Carpenter Brut szellemi örököst fogok hallani. De valószínűleg ha a megszokott szürke-erdőben-fekete-alak kompozíciót választották volna borítónak akkor jóval kevesebben kapnák fel a fejüket rá. Konkrétan a YouTube-on reakcióvideók is vannak egy-egy dalra. Őrület. 

Végeredményben a Cailleach Calling bemutatkozó anyaga egy rendben lévő album. Mivel aránylag kevés infót találni róluk a neten, és én is meg voltam lőve hosszú hetekig ezzel a lemezzel, ezért is lett a bevezető ilyen rövid. Ez tipikusan az az album, melyről vagy pár mondatot tud mondani az egyszeri hallgató, vagy egy több órás értekezést tud tartani róla. A cikk végi pont szám szimbolikus: meghallgatás után a cikk alatt kommentszekcióban bátran alakítható fel vagy le.

7/10

154453.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9217830543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása