Rozsdagyár

ECSTATIC VISION - Elusive Mojo (2022)

2022. május 20. - chris576

275125471_374582554484731_3570586583309626078_n.jpg

A stoner rock vonalon belül talán a pszichedelikus mellékág a legritkábban képviselt irányzat. Hasonló ízekkel megpakolt anyagokba rendszeresen belebotlom, de amikor egy banda szinte minden rezdülésében fellelhető, abszolút meghatározó összetevője a pszichedelia, az a ritkábbik eset, főleg, ha olyan kiváló érzékkel közelítenek hozzá, mint a 2013-ban megalakult amerikai Ecstatic Vision.

A csapat előző, 2019-es lemezének recenziójában (erről ITT, a 2015-ös korongjukról pedig ITT írtunk kritikát) is fejtegettem már, hogy a muzsikájuk a pszichedelikus rockzene őseinek alapkő-letételéhez vezethető vissza: a korai, Syd Barrett fémjelezte Pink Floyd-éra és az angol prog rock alapvetés, a Soft Machine totálisan elborult világa köszön vissza leginkább az Ecstatic Vision munkásságában.

Azt is leírtam, hogy egykoron a fősodort szinte már alulról karcolgató Monster Magnet zenekarnak is köszönhető, hogy a kilencvenes/kétezres években nagyobb reflektorfény vetült a stílusirányzatra, de ahogy a Dave Wyndorfékat övező sikerszéria, úgy a pszichedelikus rockzene iránti érdeklődés is megcsappant idővel. A pszichedelia végül az elektronikus zenei világba szivárgott át és aratott nagyobb sikert, főleg a tudatmódosító szerek szélesebb körben elterjedt használatának köszönhetően.

Az Ecstatic Vision nemcsak az elborult zeneisége miatt emlékeztet például a Soft Machine világára, hanem a szaxofon használata végett is. A csapat negyedik sorlemeze, az "Elusive Mojo" május 13-án jelent meg a Heavy Psych Sounds kiadó gondozásában. Aki kedveli a korábbi dolgaikat, nyugodtan és elégedetten dőlhet hátra: a banda szépen, összeszedetten lépeget előre a 2013-ban kijelölt ösvényen, megbízható módon csöpögtetik a színvonalas albumokat.

Felvezetőként a rövid és kellőképp elborult March Of The Troglodytes szolgál, mely a címadó dallal fonódik össze. A gityós srác úgy beletapos a wah-wah-pedálba, hogy szinte beleragad a lába: ez, valamint a dobos kegyetlenül odapakolt témai viszik el a hátán a hatperces szerzeményt. Fontos megjegyezni, hogy a hangzás is a hetvenes évek meleg, analógos világát képviseli.

A Times Up ritmusaira szerintem még a szomszéd néni is táncra perdülne, ha nem fejhallgatóval tesztelném a dalt. A hőskorban adott koncertek képi világa sejlik fel ezzel kapcsolatban, az önfeledten, magukból kivetkőzve tomboló fiatalok eksztázisba hajló örömtánca. Ez rohadt jó...esküszöm, mindjárt kitépem a fejhallgatózsinórt az erősítőből...ezt mindenkinek hallania kell!

Kissé nyugisabb mederben folyik a The Kenzo Shake, de kell is a lazulás az előbbiekben elhangzott őrület után: ha szereted a Monster Magnetet, ez a darab is tutira tetszeni fog. Szép fokozatosan izzik fel az eleinte csak parázsló, később hatalmas lángnyelvekkel mindent felégető tétel, a Venom. Szól ám a wah-waaah-waaaah-wah, apám! A Comedown lebegős, elszállós témái után a szaxofonnal hadonászó, transzba hajló őrületet kiváltó Deathwish 1970 zárja a lemezt.

A korai Pink Floyd és Soft Machine, valamint a Monster Magnet rajongóinak ajánlott az Ecstatic Vision legújabb lemeze. Garantáltan eldobod tőle az agyad! Ez bíz' egy kövér tízes.

10/10

ecstaticvision_main_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr7917836349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyingizik 2022.05.23. 09:27:47

Big lájk. És szomszéd néni forever!
süti beállítások módosítása