Rozsdagyár

DECAPITATED - Cancer Culture (2022)

2022. június 02. - Kovenant

decapitated_cancer_culture_artwork.jpg

A lengyel technikás death metal csapat, a Decapitated egyike a teljes metalszíntér egyik leghúzósabb pályájával rendelkező bandáinak: annyi tragédia és elképesztő fordulat történt velük, hogy rengeteg együttes számára a fele is elég lett volna a totális széteséshez. Nos, a lengyelek minden akadályt legyűrtek és a Nuclear Blast gondozásában május 27-én, öt év után új albummal jelentkeztek "Cancer Culture" címmel (előző korongjuk kritikája ITT olvasható).

Megszokhattuk már, hogy a lengyelek iszonyatosan erősek extrém metalban: legyen az death, black, thrash vagy akár éppen avantgárd, a zenekaraik már a 2010-es évekre világszerte ismertté váltak, de a veteránok mögött már szorosan ott liheg és csörtet náluk a másod-, illetve harmadgeneráció is. 

A Decapitated 1996-ban jött létre: Wacław "Vogg" Kiełtyka gitáros-dalszerző és testvére, Witold "Vitek" Kiełtyka dobos hozta össze a bandát eszetlenül fiatalon, mindössze tizenöt, illetve tizenkét évesek voltak a srácok. Ennek ellenére már 2000-ben megjelentették debütalbumukat és hamar az európai death metal színtér élvonalába kerültek. 

Még három album következett némileg változó felállásban, majd 2007 végén az együttes turné közben buszbalesetet szenvedett, melynek következtében a dobos később elhunyt, énekesük pedig először kómába esett, amit aztán rendkívül lassú és sajnos csak részleges felépülés követett.

A csapat két évre hibernálásra került, de Vogg 2009 közepén új tagokkal felélesztette a formációt. Mivel ő a banda kreatív motorja, így szerencsére a zene minősége nem változott: a lengyel brigád mindig is arról volt ismert, hogy szilárdan a klasszikus old school halálfém talaján álltak, azonban szorosan nyomon követték a stílus változásait és azokat folyamatosan építették be dalaikba, így a mai Decapitated akár progresszív-technikás, akár kísérleti death metalként is aposztrofálható. Egy biztos: a színvonalból sosem engedtek egy jottányit sem.

Amikor már úgy tűnt, hogy végképp maguk mögött hagyták a gondokkal teli, embert próbáló időszakot, 2017-ben lecsapott rájuk és elsodorta őket a modern idők szele: abban az évben robbant be a MeToo-mozgalom, mely igen rövid idő alatt a kezdeti támogatandó irányokat maga mögött hagyva a progresszív, radikálbalos Woke-tömegőrület boszorkánypörölyévé vált, kíméletlenül kiirtva és elsöpörve mindent és mindenkit, ami és aki az útjába állt.

2017 szeptember elején az USA-ban letartóztatták a banda tagjait, mert a vádak szerint egy koncertjük után a turnébuszukba kényszerítették, majd csoportosan megerőszakolták két hölgyrajongójukat. 2018-ban januárjában aztán robbant a bomba: a vádat képviselő ügyész ejtette a vádakat, tárgyalásra sem került sor, mivel a tanúvallomások és a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján világossá vált, hogy a két sértett egész egyszerűen hazudott, magyarán kitalálta az egészet és valószínűleg csak a remélt kártérítésre (azaz a pénzre) hajthattak (minderről ITT írtunk részletesen).

Természetesen mondani sem kell, hogy mindez milyen elképesztő anyagi veszteséget, no meg felmérhetetlen hírnévromlást okozott a lengyelek számára: majd jött a pandémia és a banda ismét a megszűnés határára sodródott. A dobos és a basszusgitáros távozott, helyükre James Stewart ütős, illetve a zenekarban korábban, 2012 és 2016 között már megfordult Paweł Pasek érkezett, velük készült el a beszédes című, immáron nyolcadik "Cancer Culture" stúdióalbum.

A nyitó egyperces intróval, illetve egy hasonlóan zanzásított átkötéssel együtt tíztételes korong szokás szerint elég rövid, mindössze harminchét perces, de ezt már mindenki megszokhatta a lengyelektől. Újdonság viszont, hogy talán pont a fentiek miatt, afféle renomé-támogató eszközként két abszolút hiteles vendégénekes is szerepet kapott: Tatiana Shmayluk (Jinjer) a Hello Death, míg Robb Flynn (Machine Head) az Iconoclast tételben teszi oda a névjegyét (mindkét nóta a befogadhatóbb, egyenesebb vonalú darabokhoz tartozik).

A lemez egészen zseniálisan szól: kristálytisztán, de vastagon és brutálisan, tökéletes arányokkal. A szólók a technikás death metal dallamos, szinte már-már neoklasszikus vonalához állnak közel (ehhez elég meghallgatnunk a címadó tételt), de a Decapitated szívesen nyúl a társstílusok eszközeihez is, legyen az akár a vokál terén a deathcore vagy éppen az atmoszferikusabb, avantgárdabb, elszállósabb kortárs metal.

Az is kifejezetten hallgatóbarát tényező, hogy mindegyik nóta önálló karakterrel rendelkezik, szinte már második meghallgatásra felismerhetőek a szerzemények, azaz nem olvad össze a korong egyetlen tömör, feltörhetetlen masszává. Érdekes volt megfigyelnem, hogy némely szerzeményben fel-felbukkantak szinte csak tiszteletadásként olyan témák is, melyek eddig idegenek voltak a lengyelektől: a No Cure például akár a Testament 1999-es "The Gathering" című thrash metal klasszikusán is szerepelhetett volna, míg az Hours As Battlegrounds hangulata a Gojira mostani, progresszívabb dolgait idézi meg. 

De felesleges tételesen boncolgatni a korongot: átkozottul masszív, kompakt cucc ez, a Decapitated semmit sem vesztett kreativitásából és úgy tud folyamatosan újat mutatni a death metalon belül, hogy nem hagyja hátra önmagát sem. Okosan kerüli a teljesen stílusidegen dolgokat (Rivers Of Nihil, helló!) és mégis abszolút kortárs a produkció. Ráadásul egy ilyen anyaggal előállni a fentiekben ismertetett, terhelt időszak után ... Szóval le a kalappal a lengyelek előtt: 2022-ben a stílus eddigi legerősebb albuma ez.

9,5/10 

decapitated2022e.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2317847031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása