Rozsdagyár

SYBERIA - Statement On Death (2022)

2022. június 15. - Dan696

syberia-sod-cv-3k.jpg

Tartozom egy vallomással. Nem vagyok oda a tisztán instrumentális zenéért. Mondjuk ez így csak fél igazság, mert elég sokat hallgatom különböző videojátékok zenéjét, melyek zömmel instrumentális tételek. Viszont metalban nem igazán tudok lelkesedni érte. Ez nem annak köszönhető, hogy ezeket a zenekarokat rossznak tartanám, egyszerűen csak számomra a vokál szerves része ennek a műfajnak. Ízlések és pofonok. 

Amikor hozzám került a Syberia "Statement On Death" albuma és kicsit beleolvastam a sajtóanyaghoz mellékelt biográfiába, meghökkenve láttam, hogy egy spanyol, konkrétan barcelonai csapattal van dolgom. Lehet pusztán a névből származó előítélet okozza ezt, de első körben bármilyen erős mérget hajlandó lettem volna bevenni arra, hogy ez egy orosz csapat. Tény, soha az életben nem hallottam róluk ezelőtt. 

Sokat gondolkoztam rajta, hogy mit írjak erről a lemezről. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy hanyagolom a számonkénti formátumot, mert bármilyen irányból és akárhányszor hallgattam meg az anyagot, mindig azt éreztem, hogy ennek dalonként esek neki, akkor egy nagyon szakmai, nagyon száraz cikk születne, és körülbelül a negyedik mondat után nyomnátok rá a nagy piros x-re. 

Ami elsőre nyilvánvaló, hogy a "Statement On Death" egy maximális műfaji olvasztótégely. Doom, death, stoner, sludge, klasszikus megközelítésű hard rock, rock 'n roll, atmoszferikus színezetek. Sokszor ezek egy-egy dalon belül is keverednek, de úgy általában elmondható, hogy nincs két ugyanolyan három perc a lemezen. Végeredményben egy masszívan kísérletezős koronggal van dolgunk. A műfaj legelhivatottabb rajongói biztosan már-már fizikai örömöt fognak átélni az album hallgatása közben. Viszont aki koca hallgató, vagy még olyan sem, csak kalandvágyó, elképzelhető, hogy durva perceket fog átélni. 

Ez a negyvenkét perc igazából leginkább egy hullámvasútra emlékeztet, mely magasról indul. Olyan hangulati ingadozásokba fullad helyenként, hogy komoly zavart okozott fejben, hogy lényegében most mit is hallgatok. Nem tudom, ez igazán mennyire a spanyol színtér sajátja, de számomra még sokadjára is idegen volt. Időnként kifejezetten kalandozóra vált az album. Ilyenkor érdekes műfaji csavaron esik át a lemez, és bizonyos momentumokban megidézi a korai instrumentális Iron Maiden dalok szellemiségét. 

Ahogy arra számítani lehet, a dalok hosszúak. Általánosan hét perc felettiek, de van egy közel tízperces is. Ez alapvetően a műfaj sajátja, úgyhogy nagyon megdöbbenni nincs értelme. Ami talán inkább fejvakarós, legalábbis számomra, hogy a nyitó Stolen Childhood miért majdnem kilenc perc. Ennek a dalnak nagyjából ötpercnyi töltete van, röviden a dal nagyjából fele sallang. 

Az Oscar Linares - Jordi Only páros remek gitártémákat szállít. Ráadásul Jordi felelős az elektronikus részekért is, melyekkel meglehetősen kreatívan, hogy úgy mondjam, szabad szelleműen bánik. Ez egyébként számomra a lemez esszenciáját adja. Remekül ki vannak találva a színesítések és nagyban segítettek többször is végighallgatni a lemezt.

A ritmusszekcióért felelős Quimm Torres (basszer) / Manel Woodcvtter (dobok) alapvetően itt kísérő szerepeket töltenek be, de azt maximálisan jól kiszolgálják. Összefoglalva, a "Statment On Death" nem rossz lemez. Számomra továbbra is ritkán, kis dózisokban kategória, de abban teljesen biztos vagyok, hogy aki rajong ezért a műfajért, még akár új kedvencet is avathat.

8/10

main1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr6017858447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása