Rozsdagyár

OCEANS OF SLUMBER - Starlight And Ash (2022)

2022. július 25. - Kovenant

ofs_cover.jpg

Ha egy zenekar pályája elején rendesen belakik egy stílust, magáévá teszi annak atmoszféráját, eszközeit és a rajongók is úgy ismerik, szeretik meg őket, akkor átkozottul nehéz dolog ennek megváltoztatása. Nagyon ritkán szokott jól elsülni a radikális zenei váltás, a folyamatos, lemezről lemezre történő átalakulás azonban járhat sikerrel.

Erre a legjobb példa egyik örök kedvencem, a holland The Gathering együttes, mely Anneke van Giersbergen énekesnő érkeztével még két korong erejéig hozta a gótikus/doomos metalt, de már azokon az anyagokon is érezhető volt a változtatás szándéka. Aztán 1998-ban megérkezett a "How To Measure A Planet" című dupla album, mely alapjaiban írta át mindazt, amit sokan (én is) gondoltunk arról, hogy hogyan is kell szólnia egy rockbandának.

A Texas állambeli Oceans Of Slumber 2011-ben alakult meg, ám a világ leginkább akkor figyelt fel rájuk, miután a jelenlegi énekesnőjük, Cammie Beverley megérkezett hozzájuk és 2016-ban kiadták második sorlemezüket "Winter" címmel.

Ekkor az amerikai banda még tőrőlmetszett, ám kifejezetten kísérletezős kedvű extrém progresszív csapat volt, erős death metal hatásokkal. Három ilyen jellegű anyaguk közül a már említett "Winter" és a két évvel ezelőtti azonos című album lett rendkívül erős (kritikáink ITT, ITT és ITT olvasható).

Mindig is érezhető volt és a recenziókban meg is említettük, hogy az afroamerikai énekesnő hangja már a kezdet kezdetén kiemelkedett és túlnőtt az extrém metal keretein. Eleinte ezt ellensúlyozta a hörgős férfiének, illetve a hosszú, komplex, súlyos riffekkel teli szerzemények kizárólagossága.

Ennek azonban a Century Media gondozásában július 22-én kiadott "Starlight And Ash" című anyagon már nyoma sincs: Cammie Beverley énekstílusa és annak zenei kiterjesztése teljes egészében átvette az irányítást, olyannyira, hogy már maga az együttes is hátrahagyta a metal jelzőt és ezzel mi sem tudunk vitatkozni.

Visszatérve a bevezetőben írt holland zenekarra, a "Starlight And Ash" pontosan olyan lett, mintha az Oceans Of Slumber a "How To Measure A Planet" amerikai ikertestvérét szerette volna megírni. Szellős és gyakran akusztikus hangszerelés, a szólók és a hörgős férfiének teljes hiánya, soul-, country- és americana-elemek térnyerése (a csapat rendkívül sokszor hivatkozik a southern gothic /déli gótika/ elnevezésű szépirodalmi zsánerre, nem véletlenül): ezek jellemzik ma a banda zenei világát, melyre semmilyen értelemben nem hivatkozhatunk már metalként.

Ilyen jelentős stílusváltás esetén (ehhez hallgassuk csak meg akár a 2020-as korong The Adorned Fathomless Creation című dalát, aztán meg a friss anyag bármelyik tételét) csak egyetlen dolog számít végül: maga a dalszerzői színvonal.

Ha sikerül kiemelkedő, emlékezetes szerzeményekkel előállni, akkor igazából mindegy is, hogy azok pontosan milyen stílusban fogantak. Nos, Dobber Beverley dobos/dalszerző/zenekarvezető a promóanyagban Nick Cave-t jelölte meg elsődleges inspirációs forrásként, megemlítve Tom Waits és Leonard Cohen nevét is. Az ausztrál énekes szomorú, az élet minden aspektusát megélt és értő zenei világa valóban visszaköszön a dalokban.

Ritkán (Just A Day, Hearts Of Stone) meg-megcsillan valamiféle erő, dinamika, tempóváltás az amerikaiaknál, de ezek csak felvillanások, esetlegességek, mert itt az énekesnő tényleg csodaszép hangja vezeti a hallgatót a melankolikus, de rendkívül érzelmes zenei utazás során. A nyitó hármas (The Waters Rising, Hearts Of Stone, The Lighthouse) egészen kiváló, jól elkülöníthető mindegyik tétel és ezekben köszön vissza leginkább a már többször említett The Gathering post-metalos atmoszférája is, Texas-i kiadásban.

Egy nagy melléfogást látok csak a lemezen, ez pedig a House Of The Rising Sun című, eredetileg angol folkballadából lett amerikai folk-blues klasszikus feldolgozása. Olyannyira túljátszott már ez a darab, hogy bármennyire is csűri-csavarja át az Oceans Of Slumber, akkor is nagyon kilóg a korong esztétikájából.

Fogalmam sincs, hogy a csapat korábbi rajongói mennyire fogják érteni-szeretni ezt a stílusváltást: érzésem szerint a zenekar mintegy tiszta lappal akart indulni most, mintha a korábbi anyagaik meg sem születtek volna, mintha vadonatúj hallgatóságot céloztak volna meg, érzékelve a metal teljes térvesztését és beszűkülését.

Az kifejezetten dicséretes, hogy az amerikaiak rendkívül magas szinten alkotnak, kerülve mindenféle ócska zenei sablont és giccses popmegoldást. Én hiányolom azért a gitárok hozta korábbi súlyt, agresszivitást, de az kétségtelen, hogy a "Starlight And Ash" kompakt egész, melybe már nemigen fértek volna bele a korábbi metalos megoldások. Tényleg kiemelkedő anyag: remélem, az Oceans Of Slumber megtalálja célközönségét.  

8,5/10 

oceans_of_slumber2022a.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9817888963

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása