Rozsdagyár

THE HALO EFFECT - Days Of The Lost (2022)

2022. augusztus 12. - Kovenant

the_halo_effect_days_of_the_lost_artwork.jpg

Léteznek azért még megvalósuló csodák: ahogy az utóbbi évtizedben az In Flames, a göteborgi melo-death szcéna alapbandája egyrészt afféle alternatív rockzenekarrá vált, másrészt egyre inkább a Fridén-Gelotte párosra korlátozódott vetésforgószerűen cserélődő kvázi-session tagokkal, a csapatban korábban alaptagoknak számító vagy jelentős szerepet játszó zenészek egyszer csak összeálltak és The Halo Effect néven egy afféle minden metalrajongó álma típusú projekt keretein belül ki is adtak egy igencsak szép emlékeket ébresztő albumot "Days Of The Lost" címmel augusztus 12-én a Nuclear Blast kiadó gondozásában.

A lemez kapcsán óhatatlanul eszembe jutott egyik korábbi cikkünk (ITT) a rock/metal színtéren felbukkant ellenzenekarokról és a svédek finoman szólva is beleillenek ebbe a sormintába, habár nem hiszem, hogy a The Halo Effect célja a korábbi bandájuk felé történő középső ujj bemutatás lenne.

A promóanyagban is kifejezetten arról beszélnek, hogy nem más ez, mint puszta örömzenélés, mindenféle túlgondolás nélkül: az öt tag ezer (pontosabban harmincvalahány) éve ismeri egymást, bőven akadnak közös emlékeik, melyeket most megosztottak a nagyérdeművel.

Nos, lássuk a közreműködőket: Jesper Strömblad gitáros alapította anno az In Flames-t, ő 2010-ben távozott. A másik bárdista Niclas Engelin, aki 1997-98, illetve 2010-2018 között játszott a bandában és ugyan hivatalosan még szerepel anyazenekara felállásában, gyakorlatilag ő is lelépett már. Peter Iwers basszusgitáros és Daniel Svensson dobos a '90-es évek második felétől jó húsz évig szerepelt az In Flames-ben, ők a 2010-es évek közepén eveztek más vizekre.

Kakukktojásként pedig az énekes nem más, mint Mikael Stanne, a másik göteborgi melo-death alapcsapat, a Dark Tranquillity frontembere, aki az In Flames első vokalistája volt a kezdeti időkben, a '93-as demó és az 1994-es "Lunar Strain" debütalbum idején. 

Szívmelengető ez a felállás, ezt szerintem minden melo-death fanatikus elismerheti: kipróbált, vérbeli veteránokból áll tehát a The Halo Effect, az elvárásaim pedig pontosan ezért voltak rendkívül magasak velük kapcsolatban.

Bevallom, a '90-es évek második felének göteborgi dallamos death metal szcénája mindig is a szívem csücske volt: a mai napig rendszeresen hallgatom az akkoriban megjelent alapműveket, kiegészítve a finn Amorphis korongjaival. Nagyon sokáig ez a stílus volt a kedvencem, aztán a kétezres évek közepén kifulladt a trend, bejött a melo-death-ből táplálkozó metalcore, mely nekem már megfeküdte a gyomrom.

Nos, jó hírem van a hozzám hasonló ízléssel bíró metalrajongóknak: a The Halo Effect debütalbuma olyan, mintha az In Flames a "Clayman" után hozta volna ki valamikor az ezredfordulót követően. Minden itt van: tipikus, melodikus refrének, ikergitáros dallammenetek és az a semmihez sem fogható hangulat, az a jóféle értelemben vett slágeresség, mely a svéd színteret mindig is jellemezte.

A legnagyobb, azonnal ható jóság a címadó Days Of The Lost: nem szívesen dobálódzom itt az In Flames nevével (ámbár maga a projekt is alaposan rájátszik erre), de tényleg könnyeket csal az ember szemébe ez a tökéletes melo-death tétel: gyors, pörgős, tapadós és nem ereszt egy jó darabig. Hasonlóan jó a The Needless End, a Conditional, illetve a Last Of Our Kind és a nyitó Shadowminds is.

A svédek semmit sem bíztak a véletlenre: a felvételek a Crehate Stúdióban készültek, míg a maszterelést és keverést Jens Bogren (Opeth, Dimmu Borgir, Sepultura, Soilwork, Kreator, Amon Amarth), a Fascination Street Stúdió mágusa végezte, így a végeredmény modern hangzású, tiszta, kiegyensúlyozott.   

Összességében nem nevezném színtiszta nosztalgiakörnek a The Halo Effect bemutatkozó anyagát, mert van rajta elég modernebb hangszerelési (szintetizátoros, sampleres) megoldás, mely kortárssá teszi az egészet, de azért legyünk tisztában vele, hogy ez azért bizony valamiféle múltidézés: egy húsz éve letűnt időszakért nyúl vissza az időben, nyakon ragadja azt és elénk, az erre kiéhezettek elé teszi ínyencfalatként. Mondjuk én azonnal repetáznék ebből, ha lehet: addig pedig csak reménykedni tudok abban, hogy nem egylemezes projekt lesz ebből a formációból. Ha pedig az In Flames is visszakanyarodik valamennyire ehhez a korszakhoz, akkor már lassan komplett melo-death reneszánszról beszélhetünk: meglátjuk. 

9,5/10 

the_halo_effect_2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2517906879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása