A svéd dallamos death metal bandák az elmúlt héten nagyon rákapcsoltak: sorra hozta ki új albumát az Amon Amarth, az Arch Enemy, majd a The Halo Effect, most pedig a Björn Strid vezette Soilwork jelenteti meg augusztus 19-én "Övergivenheten" címmel tizenkettedik sorlemezét a Nuclear Blast kiadó gondozásában. 

A skandinávok előző két korongja, a 2015-ös "The Ride Majestic" és a 2019-es "Verkligheten" remekül sikerült (kritikáink ITT és ITT olvashatók): főleg az utóbbi tartalmazott átkozottul fogós riffeket és refréneket, azonban recenziónkban megjegyeztük, hogy Björn Strid énekes és David Andersson gitáros másik csapata, a The Night Flight Orchestra '70-es/'80-as évekbeli dallamos AOR-muzsikája mintha kezdene átszüremkedni a Soilwork dalaiba is és ennek nem kívánt hatásait negatívumként hoztuk fel. 

Időközben Taylor Nordberg basszusgitáros idén távozott és helyére Rasmus Ehrnborn került, aki már 2019 óta turnézott velük, de mivel a dalszerzésért elég régóta a Strid-Andersson duó felel, ez számottevő változásokat nem jelzett előre. A mellékprojekt (TNFO) időközben két soralbumot is kihozott 2020-ban és 2021-ben, így sejteni lehetett, hogy kreatív válsággal nem küszködnek a svédek.

Nos, sajnos a fentebb említett rossz sejtésem beigazolódott: az új anyagon még inkább teret nyert a retro pop-rock utánérzés, mely számomra a TNFO esetében is olyannyira taszító. Eleve a nosztalgia a kreativitásra leselkedő egyik legpusztítóbb veszély, ám itt nem valami jóféle hard rock felmelegítésről van szó, hanem sajnos a '80-as évek geil sláger pop-rockjának beemeléséről.

Szerencsére a Soilwork rendkívül erős zenei alapokkal rendelkezik, ráadásul Björn Strid az egész metalmezőny egyik legtehetségesebb énekese, így a végeredmény közel sem olyan giccses, mint a The Night Flight Orchestra esetében. A két rövid átkötéssel együtt tizennégy tételes, hatvanöt perces korongon azért alapvetően a dallamos death metal alapok dominálnak, de ma már sokkal inkább csak sima metal ez, semmint melo-death.

A nyitó címadó tétel kellemes metalcore vokállal indít, a verzékben a riffelés is horzsol rendesen, majd menetrendszerűen érkezik a svédekre oly jellemző, azonnal tapadó megadallamos refrén, szóval ez egy közel hibátlan eresztés a javából. Az ezt követő Nous Sommes La Guerre egy középtempós, nehezen besorolható balladajellegű nóta végig tiszta énekkel, mely simán ráférhetett volna bármely TNFO-kiadványra is, mondjuk nekem onnan sem hiányozna.

Az Electric Again klasszikus, tőrőlmetszett death metal riffelésel támad és az egész korong egyik legagresszívabb darabját tisztelhetjük benne. A Valleys Of Gloam amolyan vidám, életpozitív pop-rock darab, tényleg kellemes atmoszférával, ismét végig tiszta énekkel. A dalok felállása tulajdonképpen végig az egész korongon így marad: egy durvább, de dallamos szerzeményt követ egy poposabb nóta.

A legnagyobb meglepetés számomra a Death, I Hear You Calling volt: benne van valami a '80-as évek slágerrockjából, de olyan átkozottul fogós, groove-os ütemet és riffet tettek az egész alá a svédek, hogy szinte önkéntelen mozdul meg az ember feje meg lába. Óriási potenciál van ebben a dalban, remélem, megnyomják a promócióját, mert érdemes lenne.

Az egyik legvarázslatosabb, legelszállósabb darab a This Godless Universe: olyan az éjszakai csillagos égboltra bámulós, a táguló világegyetemen tűnődős szám ez és címe ellenére mégis pozitív a hangulata. Jó még a klippel megtámogatott Dreams Of Nowhere, mely ismét szinte táncolható refrénnel támad, no meg azonnal tapadó dallamokkal. 

A lemez végére is jut a jóból: a Golgata és a Harvest Pine klasszikus melo-death nóták, mintha a Soilwork csak ránk akart volna kacsintani, hogy azért tudunk még mi ilyet is (különösen az utóbbi üt nagyot Strid jellegzetesen dallammeneteivel). Amit nagyon hiányoltam, az a szólók mennyisége: a svédek sosem gitárvirtuozitásukról voltak híresek, de azért jólesett volna néhány hangulatos tekerés néhány dalban.

Egy hete gyűröm az albumot és azt vettem észre, hogy nagyon alattomosan dolgozza meg az embert az anyag: a túlzott TNFO-hatások miatti kezdeti ellenszenvem szépen lassan elpárolgott és rácsodálkoztam arra, hogy milyen elképesztő dallam- és slágerérzéke van ezeknek a kedves skandináv úriembereknek. De arra kérném őket, hogy a következő korongon ne menjenek tovább ezen az úton: az maradjon csak meg a mellékprojekt The Night FLight Orchestra számára. Túlságosan szeretem ahhoz a Soilworkot, hogy így járjak, köszönöm!   

8,5/10