Rozsdagyár

MOTOR SISTER - Get Off (2022)

2022. augusztus 30. - Dan696

motorsister-go-cv-3k.jpg

Szerintem nincs olyan zenerajongó (műfajtól függetlenül), aki ne kapná fel a fejét egy-egy szupergroup megjelenésére. Fémzenén belül ez az elmúlt néhány évtizedben majdhogynem bevett formagyakorlat lett, elég csak olyen csapatokra gondolni, mint legutóbb a The Halo Effect, a Muderdolls, a Bloodbath, vagy az A Perfect Circle.

Ahogy láthatjuk, van itt death metal, horror-punk, alter-vonal, de lehetne még említeni az Ov Hellt is, melyben Dimmu Borgir- és Gorgoroth-tagok álltak össze. A skála nagyjából végtelen. Aki viszont inkább a visszafogottabb, rock 'n' rollosabb dolgokat kedveli, annak jelen cikkünk alanya, a Motor Sister tökéletes választás. 

És itt álljunk is meg egy pillanatra, és nézzük meg jobban, kikből is áll ez a csodacsapat. Elsőre ez egyfajta Scott Ian családi vállalkozásnak tűnhet, ugyanis az Anthrax-gitáros mellett feltűnik a felesége, Pearl Aday, aki többeknek úgy lehet meg az emlékeiben, mint a néhai Meat Loaf mostohalánya. A helyzet viszont ennél jóval árnyaltabb, ugyanis a csapat 2015-ben egy Mother Superior feldolgozás-zenekarként látta meg a napvilágot, és elsősorban a már említett csapat gitárosa, Jim Wilson hívta életre. Wilson egyébként még a Rollins Band soraiból is ismerős lehet.

A további két tag is nagyon izgalmas választás. Egyrészt a dobok mögött John Tempesta foglal helyet, aki rutinosabb metalkedvelőknek a White Zombie és a The Cult legénységéből csenghet ismerősen, illetve itt van még az Armored Saint basszerosa, Joey Vera. Ez így már önmagában izgalmasnak tűnhet, de mit is tud ez a kicsit több mint 40 perc? Mit is ért az alatt a zenekar, hogy "REAL LIVE GODDAMNED KICK ASS ROCK & ROLL!"?

Őszinte leszek veletek, a debütáló 2015-ös "Ride" lemezt egészen a mostani albumig egyszer sem hallottam, sőt, a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy nem is nagyon hallottam erről a csapatról, illetve csak említés szintjén olvastam róluk Scott Ian önéletrajzi könyvében. Emiatt nekem az idei "Get Off" névre keresztelt korong konkrétan zsákbamacska volt. 

Ha nagyon tömören szeretném összefoglalni az album lényegét, akkor azt mondanám, hogy klub rock&roll. Ez persze elég pőre megfogalmazásnak tűnhet, de abból kiindulva, hogy az egész a kimért ritmusokra, illetve az inkább laza, tökös énekdallamokra épül, ez inkább klubkörülmények között, esetleg fesztiválokon tud megfelelően érvényesülni. 

Ha már ének: aki arra számít, hogy többségében Pearl hangját fogja hallani, azt ki kell ábrándítsam. Maximálisan jelen van, rengeteg önálló része ott van, de itt elsősorban Jim Wilsoné a vezetőszólam. Itt jegyezném meg, hogy kellemeset vigyorogtam rajta, hogy az album keverése miatt néha elég nehéz megkülönböztetni Pearl és Jim hangját, ettől némelyik dalnak érdekes kicsengésű érzete van. Ez leginkább a Sooner Or Later című dalban jön elő. Nem mellesleg ennek a nótának még nyomokban a Danzig Mother című dalát is sikerült megidéznie. Kicsit visszatérve az előző kijelentésemre, ezek a vokálegyezések nem folyamatosak, és általában egész jól kivehető, hogy ki énekel, de ettől függetlenül vannak alkalmak, amikor komolyan próbára teszik az ember háttérismeretét. 

Képtelen vagyok elmenni amellett, hogy mennyire kihallani az összképből Scott Ian Anthrax-gyökereit. Élből itt a nyitó Can't Get High Enough, ami akár a "Worship Music" albumról is jöhetett volna. De hasonló cipőben jár a Coming For You is. Utóbbi olyannyira, hogy ha Joey Belladonna énekelne benne, meg nem mondanád, hogy nem Anthrax. Viszont gitár terén az abszolút császár a Lion's Den. A lemez legütősebb dala, melyet rengetegszer tekertem vissza, ráadásul a folyamatos ének-kettős tényleg lökést ad a dalnak. Kiemelendő még ilyen téren a beszédes Pain című dal, mely az akusztikus nyitással és ezzel a dal során még visszatérő elemmel ugyan kicsit Tenacious D jellegű lett, de jóval komorabb és komolyabb a hangvétel. Lényegében ez egy itt-ott thrash metalosabbra vett country-dal.

Őszintén szólva meglepett, hogy a nyílegyenesen más irányból érkező John Tempesta/Joey Vera páros mennyire jól megállja a helyét a ritmusszekcióban. Különösebben nem kellett volna megdöbbennem ezen, viszont akár az Armored Saint színtiszta heavy metal világát, akár a White Zombie indusztriális groove zenéjét nézem, nem gondoltam volna, hogy egy ennyivel visszafogottabb, egyszerűbb, mondjuk úgy, örömzenésebb dologban is megtalálják önmagukat. 

Összefoglalva: a Motor Sister nem világmegváltó, viszont ez az a fajta örömzene, melyben hallani, hogy nem kiadói nyomásra, nem rajongók követelésére, és nem pusztán unalomból létezik. Masszív elfordulás a mai trendek jó 90%-ától, és egy olyan korszak megidézése, melyben a zenekar tagjai tiniként szocializálódtak. A "Get Off" egy maximálisan rajongók által rajongóknak készített lemez. Emiatt persze benne van a pakliban, hogy nem lesz mindenki kedvence.

Őszintén bevallva, bár én magamat Anthrax-rajongóként szoktam aposztrofálni, és pusztán már csak az is meghozta az érdeklődésem, hogy Scott Ian gitározik itt, nekem sem lett toplistás, de ez a fajta zene nekem amúgy is abszolút peremvidék. Ettől függetlenül, ha kivételesen valami nem death, vagy bármilyen más extrem metalra vágyok majd, biztos szembe fog még jönni ez a lemez, mint alternatíva. És még a kedved is jobb lesz tőle. 

8/10

motorsister_main.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8817917525

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása