Rozsdagyár

AHRIMAN - Kehely (2022)

2022. november 07. - Vendégszerző RGY

ahriman_kehely_version_2.jpg

A magyar black metal veterán csapata a 2016-os visszatérése óta háromévente hozza ki hátborzongatóan jó albumait. A mostani "Kehely" mintha egy sötét triumvirátust képezne az "Őskő" és "Bőrkoporsó" folytatásaként: bensőséges bepillantás névtelen istenek öngyilkos haláltusájába.

Aki az 1993 óta létező Ahrimantól már hallott ezt-azt, annak tiszta, hogy a srácok mesterei a nagybetűs atmoszféra megteremtésének. Annak a torokszorító, kilátástalan, dekadens hangulatnak, melyet annyira szeretünk a black metalhoz kötni. A "Kehely" ebből a hangulatból bőven merített és úgy kortyolhatjuk, hogy többek leszünk általa. Nem titok, hogy a Covid-19 járvány érzékenyen érintette azokat a zenekarokat, melyek a koncertekből, turnézásokból élnek, de az Ahriman pont nem tartozik közéjük. Évi egy-két koncert, aztán helló.

Ennél többet nem kell és nem is szabad elvárni az ilyen csapatoktól, főleg úgy, hogy például Márta Zoltán billentyűs a civil életben négygyermekes családapa. A "Kehely" még így sem lett kisujjból kirázott, unalmas rutinból kidobott tucattermék, melyen csak túl akartak esni, hanem egy megrázó és aprólékos kaleidoszkóp, Vári Gábor stúdiómunkájával és Jacsó Balázs grafikáival. A zenészek a hat dalt egy másodperc híján 42 percig nyújtották úgy, hogy nem lett belőle dögunalom.

Ez inkább egy utazás, egy belül pergő film zenéje, egy erdei séta az éjszakában. Laza keretek között értelmezhető konceptalbum. Márta Zoltán billentyűszőnyegei és kalandozásai képezik a 42 perc gerincét. Így ha valaki csak a gitáros feketefémet akarja hallgatni, akkor legfeljebb nem nyomja le a kis play-háromszöget a YouTube-on, de mindenki másnak ez erős élmény lesz. Nem szikár oldschool-hangzás, nem fekete kása-dzsidzsi, hanem hangról hangra gazdagított mámor. Emlékszem, hogy még a korábbi "Bőrkoporsó" album címadóját elindítva, már az első néhány billentyűhangtól olyan gyászt éreztem, ami az egész album végighallgatására késztetett. Újra és újra. A "Kehely" is ilyen, a szintetizátor uralma megkérdőjelezhetetlen, de minőségi és jótékony.

A lassan hömpölygő Vérláva éppenséggel egy kizárólag szintetizátorjátékból álló tétel, melyben hideg sziklaként tűnik fel, majd el Lédeczy Lambert rövid szavalása. Promóciónak, kedvcsinálónak a fiúk a Pokolsarkantyút választották, ez azonnal berántja a hallgatót az Ahriman fenséges és borzasztó világába. Már a cím is telitalálat, a legkülönfélébb asszociációkra ragadtatja a fogékony elmét. Mintha a poklot sarkantyúznánk, hátaslóként kényszerítva szolgálatra, behódolásra; vagy a pokol ad egy pár sarkantyút, mellyel a világot igázhatjuk le; esetleg egy démoni ajándék, mellyel szenteknek és angyaloknak okozhatunk leírhatatlan kínokat. A csapat maga is kétértelműen fogalmaz a refrénben: „Öld az Istent, múljon a múlt, áldd az Istent, s eljő az örök út!" Ölni, vagy áldani – kinek-kinek ízlése és szándéka szerint.

Az albumzáró Vaskehely az artérianyiszáló hangulati mélységet képviseli, a nyitótétel Égi vándor egy számos mitológiai utalást sejtető címmel (földönkívüli civilizációk utazói) és Szenti Árpád komoran menetelő dobropogásával a kozmikus teremtőerők visszafoghatatlanságát. Az egész album szövegkészlete mentes a gyarló emberi tevékenységek, viszonyok részletezésétől, az ember legfeljebb szemlélő és hallgató szerepben van jelen, bámulva a világegyetemnek, rejtélyes isteneknek és a földi természetnek a fogaskerék-örvényeit.

Magunkon felülemelkedve gyönyörködhetünk mindannak a makrokozmosznak a sötét szépségében, melynek nincs szüksége ránk. Három és fél perces slágereket nem kapunk a "Kehelytől", háromnegyed órányi merengést vagy minőségi háttérzenét annál inkább. Az Ahriman külön szeretné megemlíteni Pénzes Balázs grafikust (Grafit & Hamu), akinek munkáival koncerteken zászlók formájában találkozhat a közönség, megvásárolható cikként pedig a "Kehely" limitált box-verziójában, képregényként. Nekem a "Bőrkoporsó" jelenti az Ahriman eddigi csúcsteljesítményét, de a "Kehely" is olyan műremek, melyen nem lelek gyenge pontokat, kiábrándító pillanatokat. Az atmoszferikus black metal zsánernek olyan darabja ez, melyet - érzésem szerint - sikerült a legmagasabb minőségre faragni.

10/10

ahriman.jpg

Szerző: Angyal Gyula (www.angyalgyula.gportal.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr4217972448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása