Rozsdagyár

COUNTER CLOCKWISE - Szó szegik vagy bennszakad (2022)

2022. november 29. - Vendégszerző RGY

cc_cover.jpg

Pörgős, de szomorú; csapkodó, de elmélkedő; egy perctől hat és fél percig terjedő dalterjedelmek. Abszolút meglepetések és ellentmondásos szélsőségek fémjelzik a Counter Clockwise legújabb albumát. Mindezt olyan átgondolt és profi megoldásokkal tűzdelve, hogy talán kijelenthetjük: a budapesti csapatnak célja a kortárs magyar punk színtér zászlóshajójává válni.

Nos, nem állíthatom biztosan, hogy ez a cél a mostani kiadvánnyal megvalósul, de egy nagyon erős albumot és mögötte még erősebb, fifikásabb promóciót látok körvonalazva a „Szó szegik...”-csokorban. Jómagam a Counter Clockwise-tól dalt először még 2016-ban halottam, ez volt a Három doboz című dal, mely nemcsak finomra csiszolt zeneiségével fogott meg, hanem ötletes és fennkölt dalszövegével. „Három doboz, amit átjár a szellemiségem...” Hoppá, vannak magyar punkok, akik szellemiséget emlegetnek a dalszövegükben??? Ugyanabban a dalban ilyen tapintatosan megfogalmazott dráma is rejlett, mint „Te voltál a párom/, te pedig a legjobb barátom...” Uhh, senkinek nem kívánom az ilyen helyzet megélését. Viszont a szellemiség és a príma gitárdallamok újabb szintre emelkedtek és ennek gyümölcse lett a „Szó szegik...”

Már maga az albumcím és torkon ragadja az embert, elvégre mindössze két negatív lehetőséget vázol fel: vagy szószegés, vagy tehetetlen némaság az opciók. Fontosnak tartom a jó album- és dalcímek választását, az ilyenek alapvetően képesek pozitív vagy negatív irányba befolyásolni, hogy meghallgatja-e őket egy kívülálló, aki nem ismeri a zenekart. Agyas választás a lemeznyitó Entrópia, mely fizikai kifejezés egy rendszer rendezetlenségi mértékét jelzi. Keserűen viccelődő, ironikus címválasztások a Ha fej: ti nyertek, Ha írás: mi vesztünk!, valamint a Hátamban a segítséged és az Óda a taposva törtetőkhöz.

Szeretem azt, ha egy zenekar, mint kreatív és jó haverságban működő alkotói kör, sokat akar markolni és képes sokat fogni, azonban nem kell mindent IS megfogni. Egy nagyon jó dallamos punk albumot hallok, amelyben egészséges mértékű düh és szenvedély foglaltatik ahhoz, hogy jó értelemben lázadónak nevezhessem. Viszont a csapat önmeghatározása skatepunk, melyre Facebookon, a sajtóanyagban és koncertvetítésen is felhívják a figyelmet. A skatepunkról viszont nekem olyan önfeledt bulizenék jutnak eszembe, mint a Blink-182 vagy a Pennywise. Ezek remek zenei aláfestések a gördeszkázáshoz, haveri sportolásokhoz, de a CC jóval elgondolkodtatóbb - és gondolkodósabb - dalszövegekkel nyomul. Ha ezzel az önmeghatározással a céljuk egy punk-szubzsáner népszerűsítése, azt én elfogadom, de nagyobb észbeli potenciált és perspektívát látok ebben a budapesti csapatban, mintsem hogy a tinik gördeszkázásaihoz a „mindegy a szöveg, csak pörgős legyen a zene”-hátteret szolgáltassák. Az én benyomásom szerint egy nagyon jó dallamos punk csapat a CC, dalaiban masszív gondolati betétekkel, melyek a skatepunk fölé emelik.

A hanganyagokon és koncerteken is jól működik az, hogy nemcsak Hohmann Bálint énekel és konferál, hanem ezekből a basszusgitáros Barczi András is alaposan kiveszi a részét. Konkrétan két frontembere van a csapatnak, de ez nem két dudás egy csárdában-féle viszályhelyzetet generál, hanem inkább kétcsövű sörétes puskát, dupla tűzerőt. A november 26-i lemezbemutató koncerten jól megmutatkozott, hogy Barczi András a dalok közti kis szünetekben magabiztosan hergeli, szórakoztatja a közönséget, avagy jól húzza az időt, miközben Hohmann Bálint énekes mikrofont szerel, iszik vagy a gitár készíti elő – a banda szóhasználatával élve „bendzsósít”. A gitáros Fábián Tamás kissé hátrébb húzódva pengette a lenyűgöző dallamokat, Magyari Péter pedig szétdarálta a dobkészletét. Ment a poénkodás, oltogatás, bár a technika ördöge közbeszólt egy mikrofonkábel bekussolásával, de egy áthelyezéssel megoldották a kellemetlen helyzetet. A lemezbemutató szerintem nagyon jó volt, ugyanakkor Bálint kevésbé erősen énekelt a felvételekhez képest, a dallamokban is lecsalt itt-ott (ez persze lehetett nála akár valami egészségi ok miatt is). 

A CC mind a kilenc dalhoz készített egyedi videoklipet, legalább animált dalszöveg-videók formájában és mind a kilenc klipnek a látványvilága eltért egymástól. Úgy veszem észre, hogy a srácok (és stábjuk) nagyon érzik a XXI. századi online jelenlét fontosságát és jól valósítják meg. Minél több releváns tartalom van rólad a világhálón és azok minél jobban vannak hozzád kapcsolva, annál könnyebben futnak bele a tartalmadba a kíváncsi emberek és annál könnyebben jutnak el hozzád vásárlóként. A lemeznyitó Entrópia annyira jó dal, hogy akár ez is kaphatta volna az imázsvideót. Szerelem, szakítás, hiányzás – sokszor feldolgozott témák, de a budapesti csapat olyan szívfájdító melódiákkal és választékos nyelvezettel faragott ebből közönségénekeltető művet, hogy az mindenképpen elismerendő. "Bármeddig is nézem, a kimerültség néz vissza,/ Ahogy a múló idő párlatát kortyolgatva issza./ Mert hosszú az éj és millió a démon, Itt köröznek a szobában./ Álmatlansággal takar be a plafon. Már korábban is gondoltam,/ hogy leírom (így marad valami utánam):/ Sokkal jobban szerettelek, mint ahogy magamat utáltam!”

Az Együtt egyedül szintén párkapcsolati témájú dal, melyben a rímképzést kitűnően ötvözték a nehéz, fájdalmas mondanivalóval. Egyik sem csökkentette a másik súlyát, jelentőségét. Akárhányszor hallgatom meg, nem érzek benne szerkesztési kínlódást, hogy a rímképzés és a mondanivaló közül bármelyiket meg kellett volna csonkolni a másik érvényesüléséért. Harmonikus egyensúly rezeg ebben a viszonyban – bárcsak abban a párkapcsolatban is meglett volna ugyanez, mely eme fájdalmasan szép tételt szülte. Lehet, hogy egy dalszöveggel szegényebb lenne a világ, de egy boldog emberpárral gazdagabb.

Az imázsvideót kapott Szakaszok a maga hat és fél perces játékidejével az album gerincét képezi és bujkál bennem a kisördög, hogy tippeljek: ez kettő dalból, azaz kettő szakaszból lett összefércelve. Bár szövegileg képes egységként működni, de zeneileg két elkülöníthető részt érzékelek, melyek 03:52-nél összeilleszthetőek. Nincsen hagyományosnak mondható verze-refrén-verze-refrén (plusz bridge) szerkezet sem, mivel az első és a második részbe eltérő refrének vannak és ezek az egyes részeken belül is kevésszer ismétlődnek. Agyas meló volt összerakni ezt a dalt, az hétszentség, de egy fülbemászó és minőségi dal született, melyre az ember emlékezni akar. Eleve kétlem, hogy sok hat perc körüli punk nóta születhet idén, úgyhogy már ezzel a ténnyel sikerült egy fogódzót kialakítani sok emberben.

A negyedik dalban Atlasz ismét vállat vont és a csapat ezzel énekli meg kiábrándultságát az emberiségben. Társadalomkritikára mindig kapható a punk szcéna és az emberi többség mindig pont annyira foglalkozik a saját ügyeivel és hisztijeivel, hogy ne vegye figyelembe/észre a különböző reális világjobbítások lehetőségeit. A dalcímben szereplő, görög mitológiabeli Atlasz titánnak pedig – ha létezne – valószínűleg tényleg mindegy lenne az összes mozgalom, elvégre neki az égboltot kell tartania a vállán. A Ha fej, ti nyertek; ha írás, mi vesztünk és a Háborúban mindenkivel egyaránt politikusutáló dalok, afféle sziámi ikrek így, egymás mellé szerkesztve, hatalmas és tömegesen üvölthető dallamokkal. Részemről piros pont jár az 1984 című regény említéséért.

Valószínűleg szintén tudatosan lettek egymás utánra besorolva a Hátamban a segítséged és az alig egyperces Óda a taposva törtetőkhöz. Mindkettő dal az álbarátokról, álhaverokról, átverős hízelgőkről, képmutató kiskirályokról és talpnyalásokról szól. A kritika elején már említettem a remekül megfogalmazott, savazós dalcímeket; a Hátamban a segítséged esetében a „segítség” szó alatt az intrikus tőrdöfések értendők, az Óda a taposva törtetőkhöz címében pedig az „óda” egy gúnyos dicséret, mintha az elhíresült cicabecézgetést hallanánk: „de szép macska vagy, Sanyi... a k.rva anyádat!”

Különben a zenekarnak arra a felkiáltós kérdésére reagálva, miszerint „Áruld már el miért jó, hogy seggszagú a leheleted!”... leírok egy magyarázatot. Sok embernek a természetéhez tartozik egy olyan primitív, ősemberi közösségi viselkedésmaradvány, mely nekik ösztönös behódolást parancsol, ha valamilyen hatalommal, befolyással rendelkező személlyel találkoznak. A behódolók túlélési programja minimalizálja a veszélyt a behódolással, egyidejűleg felajánlják az együttműködésüket a befolyásos zsarnoknak, melyet ha megkapnak, magasabb státuszban érzik magukat a független kívülállókkal szemben, elvégre azok nem rendelkeznek semmilyen előnyös kooperációval a zsarnok felé. Az ilyen behódolók általában nem „javíthatók” az Óda-típusú erkölcsi eszmefuttatásokkal.

Az album kilenc dalából az első nyolcat újra és újra végig elemezve nekem úgy tűnik, hogy itt négy dalpáros és egy zárótétel lett kialakítva, témák szerint. 1.-2.: párkapcsolati fájdalmak, 3.-4.: társadalomkritika, 5.-6.: politikusok utálása, 7.-8.: álbarátok intrikái és 9., búcsú. A Magunk mellett, összehajtva romantikus gitárpengetésekkel és szokatlan ritmusú, szelíd énekű dalszöveggel operál. Afféle ál-szerelmes dal ez: bár meg van benne fogalmazva némi vágyódás az érzelmi kölcsönösség iránt, de ennek kilátástalansága is: már kezdettől lebukott a megjátszott mosoly, az álca, a kétes siker, de a kérlelés mit sem segít. Ezért hát egy tiszteletteljes, tompán égő búcsúzás kerül a dalba, a tegezésről önözésre váltva. „Egészségére! Emelem a poharam Önre, Amikor búcsúzom Öntől örökre./ Kérem, élje azon éveket, amikről nem is tudott,/ Hogy voltaképp másnak adatott./ Adatot és utasítást nem adhatok./ Talán az emlékével egyszer nyugodtan alhatok.” Nekem erről az attitűdről Zselenszkynek, vagyis Török-Zselenszky Tamásnak a dalszövegei ugranak be: „Jobb, ha Ön is mértékkel marasztal/ és hazaküld a hajnali vonattal.”(Eleven Hold: Fél százalék) Nem tudom, hogy ez valóban megtörtént hatás-e, vagy csak véletlen hasonlóság, de érdemesnek tartom megemlíteni.

A Counter Clockwise nagyon erős és intelligens punk rock dalcsokorral súlyozta le 2022 végét. A világ nem tökéletes, de a főbb törvényei eltéríthetetlen természeti törvények, melyek vonulatain érdemes szörfözni az életben maradásért, összefogva a jóakaratú emberekkel és gondolatainkat a megfelelő irányokba terelni. Járunk a sorsunk útjain patogén szerelmek szakadékai, tükörkép-háborúk viharai és faszfej-érmék hegyei között, megrogyott térdekkel, hátunkban színlelt barátságok szúrásaival. De amíg mi dönthetünk, hogy a szánkban seggíz vagy romlott folyó bor íze legyen, addig az utóbbi választás az üdvözítő. Mert legalább nem szegtük meg a szavunkat, hanem csak a pillanatnyi közös piálás miatt szakad meg bennünk. Megpróbálhatjuk a hozzánk tartozókat sokkal jobban szeretni, mint ahogy saját magunkat utáljuk.

9/10 

counter_clokwise_1.jpg

Szerző: Angyal Gyula (www.angyalgyula.gportal.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr4217990292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása