Rozsdagyár

KATATONIA - Sky Void Of Stars (2023)

2023. január 09. - Kovenant

katatonia_cover_1.jpg

Van az úgy, hogy az ember óhatatlanul beleun egy-egy korábbi kedvenc bandájának szakmányban érkező lemezeibe vagy éppen teljes zenei világába. Természetesen mindenkinek vannak olyan örök szerelmei, melyektől bármikor bármennyi dalt képes befogadni (nálam ez az AC/DC), de például hiába imádom az Iron Maident, bizony a legutóbbi három-négy lemezük hallatán nehezen tudtam csak magamban elnyomni az ásítozást. 

A svéd Katatonia a '90-es évek végén és a kétezres évek első felében volt hatalmas favoritom, körülbelül a "Discouraged Ones" és a "The Great Cold Distance" albumok közötti időszakban. Valahogy akkoriban Jonas Renkse és társai nem tudtak hibázni: olyan tökélyre fejlesztették ezt a melankolikus, depresszív, de mégis hihetetlenül magával ragadó és fifikás dallamokkal teli stílust, hogy egész egyszerűen nem tudtam betelni velük.

Aztán valahogy nálam is beütött a bevezetőben vázolt jelenség és egyre kisebb lelkesedéssel fogadtam az ezt követő anyagaikat: egyébként mintha maguk a svédek is érezték volna azt, hogy kissé önismétlővé, kevésbé izgalmassá vált volna a produkciójuk, mert próbáltak azért váltani.

A 2016-os "The Fall Of Hearts" (kritika ITT) már egészen prog-metalos és post-metalos húrokat pengetett, a 2020-as "City Burials" pedig (kritika ITT) a modern elektronikával és a popos hatásokkal kacérkodott. De mégis: a kezdeti korszak mágiája csak nem akart visszatérni.

A 2016-os korongjukat kifejezetten erősnek tartottam és azt gondoltam, hogy végre a svédek visszataláltak, azaz pontosabban megtalálták azt az utat, melyen továbbmehetnek. Azonban a két évvel ezelőtti "City Burials" számomra ismét csalódás volt (természetesen a Katatonia mércéjével mérve), mert valahogy vérszegénynek tűntek fel a dalok és a popos dolgokat is stílusidegennek éreztem.

Nos, a svédek tizenkettedik soralbuma "Sky Void Of Stars" címmel január 20-án érkezik, ráadásul a Napalm Records gondozásában és ez bizony óriási változást jelöl. A Katatonia 1999 óta minden kiadványát a Peaceville gondozta és az, hogy most átnyergeltek az elmúlt fél évtizedben szép lassan a legnagyobb metalistállóvá váló osztrák kiadóhoz, mindenképpen alapos fejvakarásra ad okot. Ráadásul 2018-ban a skandinávok amolyan átmeneti szünetre is vonultak (két évig tartott ez az időszak), szóval érződik az, hogy maga a csapat is érzi a változás szükségességét. 

Az új anyag iránya pedig egyértelműen visszakanyarodás ahhoz a fentebb említett aranyérához, illetve annak hangzásához. Nyoma sincs itt már popos elektronikának vagy akusztikus-lebegtetős elborulásoknak: a gitár visszaszerezte régóta elveszettnek hitt helyét a Katatonia világában. Bivalyerős és gyakori szólók, vaskos riffek, helyenként doomos témák és súly: mindez természetesen ismét a svédek mércéjével mérve, hiszen a frontember álmodozósan melankolikus hangja szárnyal végig a dalokban, ismét hozva azokat a varázslatos dallamokat, azonnal tapadó refréneket, melyeket régóta hiányoltam a szerzeményeikből.

A korong egyértelmű slágere az Atrium, mely fogósságával a legszebb időket idézi meg: instant Katatonia-klasszikus, ehhez kétség sem férhet. Végre ismét van kompozíciós íve és húzása a nótáknak: aki pedig a metalt hiányolta a zenekarból, az a záró bónusztétel, az Absconder, illetve a nyitó Austerity (neoklasszikus-ízű gitárszóló, helló!), no meg az egészen komplex, többszöri témaváltásokkal teli No Beacon To Illuminate Our Fall képében meg is kapja azt. 

Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a svédek az elmúlt húsz év legharapósabb, legkeményebb albumát hozták össze, ez pedig számomra óriási pozitív csalódás. De ami a legjobb az egészben, az az, hogy újra visszatértek azok a zseniális, kitekert-kifacsart dallamok is a dalokba, ráadásul az egész nemhogy nem tűnik izzadtságszagú leckefelmondásnak, hanem kifejezetten frissnek, energiával telinek hat az egész. 

Mekkora már a Colossal Shade pulzáló ritmizálása vagy akár a tempósabb, szinte melo-deathes atmoszférájú Birds, te jószagú Atyaúristen! Érezni, hogy a Katatonia nagyon meg akarta mutatni a Napalm-debüt anyaguk esetében, hogy tudnak még ők rendesen odakenni valamit, ha akarnak. Márpedig most akartak és ezzel mi jártunk a legjobban. Hatalmas cucc, 2023 első nagy meglepetése. 

9,5/10

katatonia_2022_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9018022498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása