2023-at írunk, idén február 3-án fog megjelenni a Fülöp-szigeteki pszichedelikus stoner rock formáció, a Polymerase debütalbuma „Dreams And Realities I” címmel a Sliptrick Records gondozásában, de a banda története egészen 2014-ig nyúlik vissza, ekkor keltette ugyanis életre a csapatot egy bizonyos VN nevű basszeros és Vincent Jose gitáros-énekes.
Rögzítettek is néhány felvételt, de aztán a technika ördöge csúnyán kibabrált velük: a számítógépükön tárolt anyag elveszett. Csak 2020-ban, a Covid-lezárások idején lépett életbe egy újabb alkotói fázis, melynek során friss témák születtek, majd egy Facebookon közzétett hirdetés útján becsatlakozott dobossal fel is vettek egy demót 2021-ben.
Az élet aztán úgy hozta, hogy a dobos és VN is elhagyni kényszerültek a csapatot, ám Bobby Legaspi személyében sikerült Vincentnek leigazolnia egy új basszusgitárost, majd különböző session-dobosok segítségével mentek stúdióba és rögzítették a „Dreams And Realities I”, illetve - "II" című nagylemezeket. Később Eugene Castro dobos is csatlakozott a zenekarhoz, hogy az élő fellépések alkalmával kisegítse Vincentéket.
A srácok a Black Sabbath-ot, a Sleepet, az Electric Wizardot, a Mastodont és az OM-et jelölték meg legfőbb hatásaiknak. Ezek közül egy kicsit mindegyiket kihallani a szerzeményekből, de úgy istenigazából a felsoroltak egyike sem fedi le a Polymerase által képviselt vonalat. A dalok gerincét az elszállós, lebegős alapok képezik, a zúzós, húzós témáknak csak másodlagos szerepkör jut.
Egyetlen furcsaságot észleltem az albummal kapcsolatban, mégpedig azt, hogy a nyolc tételből négy ugyanazon dalok instrumentális változata. Szóval mindössze négy új szerzeménnyel van dolgunk: gondolom, a következő rész hasonló recept szerint kerül majd kiadásra, de ennyi erővel külön lemezre is szeparálhatták volna a nóták sima, valamint az ének nélküli verzióit.
Egész jó kis számokat hoztak amúgy össze: a hipnotikus erejű Blade Of The Demon God, a pszichedelikus utazásra invitáló Evil Hand (melyben a stoner világára nem igazán jellemző módon hörgős ének is hallható), a lebegős, elszállós Space Carousel vagy a hasonlóan utaztatós és itt-ott szintén högésszerű vokállal operáló The Sage mind-mind magán hordozza a minőség jegyeit.
Kíváncsian várom a folytatást: ez eddig teljesen rendben van, csak éppen keveslem a négy dalt. Az instrumentális verziók amúgy nem rosszak, de nem sok értelmét látom a szerepeltetésüknek, főleg hogy az ének nagyon is oké a lemezen.
8,5/10