Még szerencse, hogy a rockzene sikerességének agóniája sem veszi el a kedvét a zenekaroknak, hisz annyi van már belőlük, hogy a színtér alapos tanulmányozása egész egyszerűen lehetetlen, itt már csak a promóció hatékonysága, a megérzéseink, illetve a véletlenek segítik a felszínre a szerencsésebbeket, bár ez azért merő túlzás egyik-másik banda esetében, ugyanis abból, hogy egy rockzenei szaklap hírt közöl vagy lemezkritikát ír róluk, talán még új húrkészletre sem futja.
Eljutottunk hát ide, a rock/metal zene utolsó segélykiáltásához, ami eléggé fájdalmasan hangzik, és úgy néz ki, visszafordíthatatlan folyamatnak vagyunk a szemtanúi, hiába a tonnányi új banda vagy rockzenével foglalkozó weboldal. És itt már rég nem arról van szó, hogy a fizikai formátumok visszaszorultak és a streaming-szolgáltatók uralják a piacot.
A görög black metal duó, a Thy Darkened Shade 1999-ben kezdte meg működését, akkor, amikor a metalzene hanyatlásának kezdeti szimptómái már megjelentek ugyan, de a nu-metal berobbanása adott még egy kis életteret a műfajnak, majd amikor már az is lecsengett, a rockdinókat leszámítva szinte az egész színtér durván megalázva szépen legyalogolt az óvóhelyre és onnan szólnak azóta is a gyilkos riffek, melyek hangja egyre tompábban hallatszik már ki a föld alól.
A föld alatt viszont szétviszi az ember fejét a tömérdeknyi fémszörnyeteg által kreált metalzene, úgy izzik a kohó, hogy szinte elemészt minket a kínálat. A Thy Darkened Shade is egy a sok közül, akik lentről lövöldöznek felfelé, olykor sikeresen eltalálva a célszemélyt. A minőségi feketefémet fröcskölő görögöknek a „Liber Lvcifer II: Mahapralaya” címmel ellátott anyag a harmadik sorlemeze, melyet a World Terror Committee Productions hozott tető alá január 10-én.
Visszafogott, kimért meneteléssel, dallamos felhangokkal átszőve indítja az albumot a Luciftias. Jóval sötétebb húrokat és extrémebb hangnemet üt meg a következő, Sacrosant Pyre című tétel. A rendkívül nyomasztó atmoszférába burkolt, a sötétséggel táncot járó darab szó szerint kihúzza a lábunk alól a talajt és leránt minket a mélybe.
Ismét egy torokszorító tétel jön velünk szembe fenyegetően az Into Eerie Catacombs képében. Őszintén szólva, a srácok remek tanítómesterei a gyötrő feketefém adagolásának, de az eddig elhangzottak nem hagytak túl mély nyomot a fülben az átmeneti halláskárosodáson kívül. Inkább a lelkekben tobzódik gúnyos, sátáni kacajjal a Thy Darkened Shade muzsikája. Onnét pedig nehéz kiűzni, olyan, mint egy folyton mutálódó vírus.
Aztán itt van még a lassan vánszorgó, több mint kilencperces Sathanastasis című ördögimádat is, meg további öt szerzemény, melyek mindegyike a pokol forró szuroktól ragacsos talajában örömtáncot járó sátánfajzatok fémzenébe oltott lelkiállapotának lecsapódásaként funkcionál.
Nem rossz, de nem is kiemelkedő. Szimplán csak jó a Thy Darkened Shade új albuma.
8/10
