Nőhet-e manapság akkorára egy, a hatvanas-hetvenes évek rockzenekarainak szellemiségét hűen ápoló formáció, mint a '90-es években befutott amerikai The Black Crowes? Valószínűleg nem, viszont ebben jó ideje már nem az dominál, hogy színvonalas-e az adott produkció vagy sem.

A domináns tényező inkább ott bújik meg, hogy a rockbandákon kívül senki sem nyúl már vissza a fentebb említett évtizedbe inspirációért, a pop, a rap vagy bármely manapság divatos műfaj egyike sem. Ott a modern dolgok mennek, nem pedig a múltba révedés.

A rock/metal pedig nem divatos, hiába alakulnak meg százával a hőskort tűpontosan megidéző formációk, utoljára a The Black Crowes-nak adatott meg az a fajta elismerés, ami megjárja egy magukfajta zenekarnak. Majdnem elfelejtettem, hogy azért van egy kivétel, de az semmiképpen nem említhető egy lapon a Fekete Varjakkal: a Greta Van Fleet.

Sok olyan kortárs bandáról írtam már, amely nem titkolt szándékkal nyúl vissza a stílusalapítók munkásságához és abból próbál meg valami hasonlót összeütni. A legtöbb ilyen jellegű próbálkozás azonban úgy eltűnik a süllyesztőben, mintha soha nem is létezett volna. Sok esetben persze joggal, ugyanis vagy kópiák, vagy izzadtságszagú próbálkozások csupán.

A 2013-ban megalakult amerikai rocktrió, a The Golden Grass április hetedikén hozta ki negyedik nagylemezét "Life Is Much Stranger" címmel a Heavy Psych Sounds gondozásában. Amikor meghallgattam az anyagot, akkor a The Black Crowes neve ugrott be elsőként. Nem annyira a stílusbeli hasonlóságok, sokkal inkább a dalszerzés és a dinamika miatt.

Az összhatás valami olyasmi, mint amit a Varjak képviselnek. Színtiszta '60-as, '70-es évek, korhű hangszereléssel, ellenállhatatlan dinamikával, jó dalokkal. Mondhatni, hogy ők is a saját útjukat járják, persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hallani ki egy-két helyen bizonyos bandák fogásait.

Baromi nehéz lenne dalonként elemezgetni a korongot, nem is igazán ragadt meg bennem egyik sem. Engem a hangszerekből felmorajló ízes témázgatások, illetve az az őserő, amivel megdörrenek a nóták, fogott meg igazán. Nem dalközpontú anyag, viszont baromi erős.

A kritikába beillesztett nóták színvonalát követi az összes többi is, mindegyiknek van egy bizonyos karaktere, de egyik sem az a slágergyanús fajta. De nem is ez volt a cél szerintem. Ez színtiszta örömzene. És nem mellesleg öröm hallgatni.

8,5/10