Rozsdagyár

THY ART IS MURDER - Chris McMahon távozott a zenekarból

2023. szeptember 22. - Kovenant

thy_art_is_murder_2023.jpg

Az ausztrál deathcore csapat, a Thy Art Is Murder teljesen váratlanul tette közzé hivatalos Facebook-oldalán, hogy Chris McMahon énekes távozott a zenekarból és a mai napon, szeptember 22-én megjelent új, hatodik sorlemezükön ("Godlike") már nem ő szerepel (az együttes előző albumairól ITT és ITT írtunk kritikát).

McMahon 2015-ben egyszer már kilépett családi és magánéleti okokra hivatkozva, igaz, 2017-ben ismét csatlakozott a bandához. A mostani perpatvar közvetlen előzménye, hogy a frontember a nyár végén Instagram-oldalán gyűlölködő megjegyzést fúzött egy LMBTQ-témájú videóhoz. A csapat elhatárolódott tőle és később maga McMahon is bocsánatot kért kiszólásáért, azonban úgy tűnik, hogy a kedélyek nem nyugodtak le azóta sem közöttük.

Fontos híreink vannak a "Godlike" albummal kapcsolatban, melyeket szeretnénk megosztani veletek. A lemez digitálisan már meghallgatható, azonban történt egy váratlan változás: Chris McMahon már nem tagja a Thy Art Is Murder zenekarnak és az albumon sem szerepel. Tudjuk, hogy ez kellemetlen meglepetés és szeretnénk titeket biztosítani arról, hogy ezt a döntést azért hoztuk meg, hogy megőrizzük az együttes integritását és irányát. 

Nem a múlt hónap történései voltak ennek a lépésnek az előidézői, mivel azok csak a Chris személyiségében és ítélőképességében történő hosszantartó összeomlás újabb jelei voltak. Tulajdonképpen most borult ki a bili. 

Rövidre fogva, a szakítás súlyos volt. Chris azzal fenyegetett meg minket, hogy a Thy Art Is Murdert belülről pusztítja el, ha nem fogadjuk el az általa hangoztatott különböző ideológiai meggyőződéseket. Mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításhoz és az igazság kereséséhez, azonban mindenkinek vállalnia is kell az ezzel kapcsolatos következményeket. Értékeljük támogatásotokat ezekben a nehéz időkben. 

Nem állunk azonban meg: izgatottan várjuk, hogy bemutathassuk nektek új énekesünket, aki e hét elején újra felénekelte a friss album vokálsávjait. Ő fog már énekelni a Whitechapel, a Fit For An Autopsy és a Spite társaságában lebonyolított európai turnénkon is, ami néhány napon belül kezdődik. Célunk továbbra is az, hogy erőteljes zenét írhassunk és felejthetetlen koncerteket tartsunk rajongóinknak. Hálásak vagyunk megértésetekért és folyamatos támogatásotokért: veletek együtt kezdjük meg a zenekar eme új fejezetét. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1018220013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása