Rozsdagyár

BARONESS - Stone (2023)

2023. október 01. - Kovenant

cover_baroness_stone.jpg

Míg első két-három albumán az amerikai Baroness afféle progresszív sludge metalt játszott, az azt követő, tagcserékkel és turnébalesettel megspékelt korszakuk már sokkal inkább jellemezhető egyfajta art-rock fázisként, különösen a 2015-ös "Purple" és a 2019-es "Gold & Grey" anyagaik (kritikáink ITT és ITT olvashatók). Bevallom, egyre távolabb kezdtem érezni magam ettől az irányvonaltól, ráadásul ez utóbbi két korong hangzásától konkrétan a frászt kaptam. 

Szerencsére David Fridmann producer ámokfutása már a múlté: a szeptember 15-án a banda saját kiadójának (Abraxan Hymns) gondozásában megérkezett hatodik stúdióalbum immár az együttes saját produceri irányításával, Joe Barresi (Kyuss, Alice In Chains) keverési és Bod Ludwig világhírű veterán szakember (akinek referenciáinál többek között a Queen, Jimi Hendrix, Sting, a U2 és Bruce Springsteen szerepel) maszterelési munkájával készült el és ez bizony hallatszik is, mert az anyag végre úgy szól, ahogy az egy rockbandától elvárható.

Ami viszont számomra még örömtelibb, az az, hogy a fentebb már említett két utolsó albumot jellemző művészieskedő megközelítést jócskán visszafogták és ha tetszik, visszatértek egyrészt a metalosabb, másrészt a rockosabb vonalhoz és ennek a két összetevőnek az elegye határozza meg a "Stone" hangzását. Szerencsére elektronikus püttyögések, céltalan, idegesítő hangminták nyomát sem találjuk a lemezen, hanem végre újra a zenén van a hangsúly.

Az album anyaga tulajdonképpen már 2020 első felében összeállt: 2020-ban a zenekar egy Airbnb-lakásba vonult vissza a Pennsylvania és New York államok határán fekvő Barryville falucskában és ott írták meg, illetve vették fel a dalokat, melyekre a zenekarvezető John Baizley aztán a saját életére és veszteségeire reflektálva írta meg a dalszövegeket. Külön érdemes megemlíteni, hogy ez az első Baroness-lemez, melyet a korábbi albummal megegyező felállás készített.

A korongon kiemelt szerep jut Gina Gleason szólógitáros-háttérénekesnek is, aki még 2017-ben csatlakozott a zenekarhoz. A záró Bloom című, némileg a The Doobie Brothers atmoszferikus dolgait idéző tételben, mely kiválóan hozza a csapat southern rock gyökereit, nagyon szép harmóniákat énekel Baizley-vel és bár az album nem bővelkedik gitárszólókban, ahol Gleason keze elsül, azok bizony emlékezetes pillanatok.

A lemez két legérdekesebb tétele a teljesen egybefolyó Beneath The Rose és Choir, melyben Baizley narrálása/szövegmondása dominál a pulzáló, Mastodont idéző riffek felett. Az elsőben a kórus post-punk jellegű és ez a két nóta emlékeztet egyedül a korábbi két korong art-rock megközelítésére.

A két rövid akusztikus átvezetéssel együtt (a nyitó Embers a Bloom dallamaival játszik, a The Dirge pedig folkos ballada) a játékidő bő háromnegyed óra és ez a hossz pontosan elég: nem érezzük azt, hogy bármi túlnyújtva, túljátszva lenne. A dalok mindegyike remek dallamokkal és Baizley érzelmes hangjával teli kompozíció, szépen kifuttatva az emocionális csúcspontig. A Magnolia, az Under The Wheel, a Last Word, a Shine mind-mind remek darabok, melyek mindegyikét egy pulzáló riff vezeti, gyakran ikergitáros dallammenetekkel. 

Nagyságrendekkel összeszedettebb és kihegyezettebb, rockosabb lett tehát a "Stone", mint két elődje: a Mastodon-jellegű sludge-riffelés és a '70-es évek klasszikus, folkos hard rockjának elegye zseniális és nagyon remélem, hogy a Baroness mozdonya végre a helyes vágányra állt. 

Bár a zenekarvezető John Baizley mindig híres volt az állandó kísérletezgetésről és a változás kereséséről, illetve arról, hogy sosem akart két ugyanolyan lemezt elkészíteni, a friss korong új iránya számomra óriási pozitív meglepetés: két korábbi anyaguk után már nem sok bizodalmam volt az együttesben, de a "Stone" tényleg kiváló lett. Kérdés nélkül év végi toplistás anyag. 

9,5/10 

baroness_2023_2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3218225633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása