Death metal: a heavy metal egyik extrém leágazása, brutális és gyors, sötét atmoszférájú muzsika, fő jellegzetessége a halálhörgés. Dadaizmus: huszadik század eleji képzőművészeti avantgárd stílusirányzat, célja a meghökkentés, polgárpukkasztás, botránykeltés. Mutilation Case: hazánk első számú dadaista halálmetal zenekara.
Megmondom őszintén, rég vártam ennyire magyar banda lemezét: amikor a srácok kihozták az előzetest az albumról (Bádog szemfedél), akkor borzongással vegyült csodálattal hallgattam meg újra és újra a dalt. A death metal világában kevésbé megszokott vonalvezetésű, stílusidegen hangszerek kakofóniájában fürdőző darab teljességgel megbabonázott.
A Mutilation Case egy mindössze két tagot számláló formáció, akik vendégzenészek (Rózsavölgyi Bence /Ghost Toast/, Tóth Balázs /Casketgarden/ és Kisiván István) segítségével vették fel azonos című bemutatkozó albumukat, mely november 3-án jelent meg a Metal Ör Die Records gondozásában. Az anyag hazai sorozatgyilkosok történeteit dolgozza fel az 1900-as évektől kezdve egészen a rendszerváltás elejéig.
Nem könnyű téma, sőt megkockáztatom, hogy ettől valóban összecsinálja magát az ember, nem úgy egy fantázia szülte véres-belezős horrorsztoritól. A valóság sokkal riasztóbb ugyebár. Ráadásul magyar nyelven íródtak a dalszövegek, ami még félelmetesebbé varázsolja a dadaista csapat produktumát.
Az, hogy a srácok HM-2-es pedállal dolgoznak, nem oszt, nem szoroz, a lényeg egyáltalán nem ezen van. Mondjuk, azt óriási pozitívumként könyveltem el, hogy ők legalább nem ugrottak fel az úgynevezett Entombed-vonatra, mint ahogy teszik azt rengetegen. A Jim Jones énekes (Purulent Rites, Phoschydeux, Veér, Kolp) és N. gitáros-szintis (Rém) által gründolt formáció valódi unikumként tündököl a hazai fémgyártásban.
Egy hangulatos zongoradallam kalauzolja a hallgatót a Mutilation Case poklába egy felvezető intró formájában, majd egy HM-2-esen átküldött gyilkos fémdara zúzza szét a melódiáktól elpuhult füleinket az Erdő című darabban. A hullahegyeken átívelő nótákban egyébként dallamos gitárszólókkal is kényeztetnek, miként ebben a számban is. Hamisítatlan D-beattel köszön be a Beléndek, melybe már szaxofont és kotót is integráltak a srácok.
És itt van a kedvencem, a Bádog szemfedél: egy hipnotizáló orgonariff a vezérfonal, de a szaxofontémák is abszolút domináns összetevőként szolgálnak. A Kiss Béla történetét feldolgozó szerzemény egy monumentális death metal eposz, maga a kortárs dadaizmus. Ahogy a végén a narráció alatt a zongora és a szaxofon kíséretében kifut a dal, az egész egyszerűen zseniális.
Érkezik egy dallamos átvezető, majd propellerként őröl a különleges szintieffektekkel megbolondított Sorvadó. Mekkora már ebben is a gitárszóló, apám! Az Asszonyember tovább kormányozza a hajót az avantgárd halálfém ösvényén, melyen az utolsó előtti megálló az Aprószentek, majd megérkezünk a hullákkal szegélyezett út végére.
Vannak apró hiányosságai a lemeznek, például a dobgép használata, ezáltal kevésbé organikus a hangzás, de ez szinte eltörpül a rengeteg pozitívum mellett. Az album nem csak az év egyik legjobb hazai termése, de a történetekben szereplő áldozatok emlékét is tovább őrző szentély.
9,5/10
