Aki ismer, az tudja, hogy megszállottan rajongok a death metalért, majdnem minden árnyalatban. Viszont vannak olyan alzsánerei, melyek ilyen vagy olyan okokból nem csak egyszerűen kikerülnek, hanem egyenesen taszítanak. Ilyen például a grindcore, a porngrind, vagy éppen a brutális death metal, de ez utóbbi egy érdekes eset.
Az van ugyanis, hogy engem ez a stílus egy esetben tud kiüldözni a világból: amennyiben a hangsúly a végeláthatatlan és értelmezhetetlen daráláson van, illetve a malacvisítós vokálon. Ez nekem lényegében a kriptonitom. Egyszerűen utálom hallgatni és szörnyen komolyanvehetetlenné teszi számomra az egész produkciót. És akkor ezzel, mindenféle átkötés és egyéb magyarázkodás nélkül el is érkeztünk a spanyol Wormed negyedik sorlemezéhez, az "Omegon"-hoz.
Nem fogom letagadni, azért egy visszafogott képzavart eredményezett az, amikor jobban utánanéztem a csapat munkásságának. Erre főleg azért volt szükség, ugyanis számomra egy mindezeddig ismeretlen gárdáról van szó, de döbbentem láttam, hogy ők nem a megszokott csecsemő belezős - prosti granulálós - kihantolt sírban önkielégítős vonalon mozognak, hanem ennél ténylegesen sokkal izgalmasabb világot választottak maguknak. Itt ugyanis különböző tudományos és sci-fi témák kerülnek elő, és ez a kombináció, hogy technikás-brutális death metal plusz sci-fi, több mint beindította a kíváncsiságomat. Ezen a ponton még továbbra sem hallottam tőlük semmit. Ez hamar megváltozott.
Sokadjára pörgött végig a lemez nálam, és még mindig azzal vagyok a legnagyobb gondban, hogy mit mondjak róla. A felsorolt izgalmas aspektusok ugyanis csak addig érvényesülnek, amíg el nem kezdi hallgatni az ember a végeredményt. Ez ugyanis a lehető legátlagosabb brutális death, melyet ember elképzelhet. Összesen két csavart tartogat a korong. Az egyik az itt-ott, nagyon visszafogottan használt sci-fi/cyber samplerek, a másik a játékidő, mely szokatlanul hosszú, konkrétan 40 perc. Lehet, egy Fleshgod Apocalypse is ennyi vagy ennél több, de ott azért az összkép jóval változatosabb és izgalmasabb. Szó se róla, az előadás zsigeri és direkt, de szerintem egy erős tíz percet simán le lehetett volna hagyni erről a lemezről.
A legnagyobb kihívás ennél az albumnál, hogy kiemeljek dalokat. Egyszerűen ez lehetetlen, mert mind majdnem tök ugyanolyan, sokszor még a tempóval sem variálnak, és ugyanazt hallod a lemez első percében, mint az utolsóban. Ez alól üdítő kivételt képez a Malignant Nexus, mely amellett, hogy a korong legrövidebb dala a maga kevesebb mint két percével, de a legdallamosabb is, plusz itt a vokál is inkább csak egy afféle narráció, mintsem rendes ének, ebből kifolyólag inkább emlékeztet az egész egy fogósabb közjátékra, mintsem egy hagyományos értelemben vett dalra.
Amiről még ejtenék két szót, az a záródal, mely egyben a lemez címadója is. Két dolog: majdnem nyolc perc hosszú és egy embertelen káosz az egész. Egyébként összképében tökéletesen beillik az album többi tétele közé, csak azt nem értem, hogy miért kellett ebből több mint hét perc egy levegőre.
Azt nem tervezem elvitatni a csapattól, hogy iszonyatosan komoly kihívás lehet ilyen intenzitású death metalt nyomni, főleg élőben. A tagok egyébként tényleg mindent beleadnak. Külön megemlékeznék a dobos Gabriel Valcázarról, aki jelenleg a Cancerben is játszik. Itt is remek dolgokat üt, kimondottan húzós lendülettel. Azt is meg merem kockáztatni, hogy lényegében ő a banda motorja.
A gitáros és fő dalszerző Migueloud itt-ott azért igyekszik kicsit színesíteni a képet, és néha meg is idézi a zene a Blood Incantation zenei világát, de ez inkább csak a technikai oldalhoz ad hozzá. Nem mellesleg egy rövid ideig ő is gazdagította a Cancer sorait.
Ahhoz, hogy az ember tényleg a helyén tudja kezelni az "Omegon"-t, vagy úgy általában a Wormed zenéjét, ahhoz a stílus rajongójának kell lenni. Ezzel a kijelentésemmel most talán nem találtam fel újra a meleg vizet, de kifejezetten igaznak érzem erre a csapatra. Egyszerűen annyira keményvonalas brutális death a gárda munkássága, hogy aki hozzám hasonlóan maximum csak kocahallgatója a műfajnak, az képtelen lesz élvezni, amit hall. Nem véletlen, hogy nem ejtettem szót az énekes, Phlegeton teljesítményéről. Nem szeretném rossznak titulálni, mert pontosan tudom, hogy mennyire komoly komoly kihívás tud lenni ez az énekstílus, még annak is, aki egyébként tud hörögni, de én egyszerűen kifutok a világból ettől, sajnálom. Ízlések és pofonok.
Csak és kizárólag abban az esetben ess neki ennek a lemeznek, ha egyébként is is sokat hallgatsz ilyen death metalt, ellenkező esetben ne engedd megtéveszteni magad az erősen Sybreedbe és Fear Factory-ba hajló vizualitással és az ezekkel rokon dalszövegekkel (melyek elvileg léteznek, el is lehet őket olvasni, de egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy ezek elő is vannak adva a dalokban). Ellenkező esetben inkább kerüld, hidd el, nem ettől a lemeztől válsz a stílus elkötelezett rajongójává.
6/10
