Valami nagyon nem stimmel a legendás amerikai alternatív metal csapat, a Jane's Addiction háza táján. Pontosabban Perry Farrell énekes fejében lehet igencsak nagy katyvasz, mert koncert közben, a színpadon támadt rá teljesen váratlanul és érthetetlen módon a békésen gitározgató Dave Navarróra.
2010 óta először az év elején állt össze ismét az ikonikus banda eredeti felállása (Perry Farrell énekes, Dave Navarro gitáros, Eric Avery basszusgitáros és Stephen Perking dobos). Az eseményt egy friss dallal koronázták meg (Imminent Redemption), majd pár hete turnéra is indultak.
Már a szeptember 10-i bulin is gondok voltak, mert Farrell saját bevallása szerint is képtelen volt kiénekelni a magas hangokat, azonban a legrosszabbra tegnap, 13-án került sor, amikor az Ocean Size nóta vége felé, Navarro szólója közben a frontember szemmel láthatóan (a Mónika show örökbecsű megfogalmazása szerint) idegállapotba került, többször is nekiment a gitárosnak, majd meg is ütötte a zenészt. A botránynak végül egy odarohanó roadie és Eric Avery vetett véget: az őrjöngő énekest több embernek kellett lekísérnie a színpadról, a banda többi tagja pedig a nézőknek próbált valamiféle magyarázattal szolgálni, kevés sikerrel.
Mivel még jónéhány koncert hátravan, erősen kérdéses, hogy a Jane's Addiction ebben a formában látható lesz-e a jövőben egyáltalán: nagy tétekkel nem tippelnénk erre.