Jövő év elején érkezik az Ice-T vezette amerikai metalbanda, a Body Count új albuma "Carnivore" címmel, mely a 2017-es "Bloodlust" folytatása lesz. A címadó tétel pedig máris meghallgatható a hajtás után.

Tényleg dugig vagyunk: mindent eljátszottak már, ráadásul huszonhatszor és sokkal jobban. Mintha elfogyott volna az emberiség közös kreatív kútjából az inspiráció és az ötlet. Folytatások, franchise-ok, át- és feldolgozások, no meg a műfaji és stílusvegyítések korát éljük már egy jó ideje, de a legegyértelműbb jelei ennek az ezredfordulót követően érkeztek: az Internet globálissá és tömegessé válása, majd a közösségi hálók kiépülése, végül pedig az emberi magán- és társasélet digitálissá és megoszthatóvá válása tette be erre az egészre a kaput.  

A Wisconsin államban működő amerikai progresszív-technikás death metal csapat, az Aronious a The Artisan Era gondozásában jelenteti meg "Perspicacity" címmel bemutatkozó nagylemezét 2020. március 13-án, melyről előzetesként most a Delusions Of Superiority című hatperces dalmonstrum hallgatható meg a hajtás után.

A görög black metal csapat, az Empire Of The Moon második stúdióalbuma 2020. január 10-én érkezik "ΕΚΛΕΙΨΙΣ" címmel az Iron Bonehead Productions gondozásában, melyről most a Devi Maha Devi szöveges videójával lehet megismerkedni a hajtás után. 

A jelenlegi egyik legkirályabb amerikai metalcsapat, az időközben doboscserén átesett Intronaut a Metal Blade gondozásában 2020. február 20-án jelenteti meg hatodik soralbumát "Fluid Existential Inversions" címmel, mely az egészen szenzációs 2015-ös előző anyaguk folytatása lesz (a lemezkritikánk ITT olvasható). Beharangozóként most a Cubensis című tétel kapott videót, mely a hajtás után meg is tekinthető.

Az elmúlt hetekben-hónapokban tulajdonképpen afféle krónikus death metal túltengésben szenvedtem (a francokat; élveztem minden egyes percét). Mostanában kezd egy kissé normalizálódni a helyzet, egészen pontosan kezd visszatérni a stílusok közötti egyensúly: nagyobb teret nyernek az utóbbi időben hanyagolt műfajok. Kritikát persze sokféle vonalon írtam, ám ez nem jelenti azt, hogy ezek mindegyike központi szerepet betöltve funkcionált volna a lejátszómban.

Amikor már azt hiszed, hogy mindent hallottál, amit a kortárs metalszíntér kínálni tud, amikor már unottan indítod el a kiadó promószövege által agyonhozsannázott legújabb stílusdefiniáló mesterművet (mely persze pontosan ugyanolyan, mint az összes többi művészieskedő tucatprodukció vagy amatőr hagyományőrző szakköri alkotás), akkor egyszer csak eléd fújja a szél a legelborultabb, legextrémebb őrületet, amit csak el bírsz képzelni és ráadásul még élvezed is.

Állítólag a sebészorvosok nagyon hamar hozzászoknak az operálás egyszerű földi halandók számára felfoghatatlan műveleteihez, a vérhez, illetve minden ezzel járó fájdalomhoz, szenvedéshez és emberi nyomorúsághoz: értelemszerűen így kell, hogy legyen ez, másképp nem is tudnának dolgozni. Ez nem feltétlenül vezet érzéketlenséghez, de esély az van rá.

Sem a rockzene jelentős korszakai, sem meghatározó stílusai nem tűnnek el nyomtalanul. Ezzel most nagyot mondtam. Bumm. Mégsem akkora butaság ezt így megfogalmazni, mert amíg ifjonc az ember, könnyen vél számos előadót újszerűnek, mivel a nagy elődöket alig vagy egyáltalán nem ismeri. Minden újonnan megjelenő lemezanyag zenei gyökerei többé-kevésbé sikeresen visszaeredeztethetők valamelyik nagy áramlathoz, legyen ez a brit heavy metal, a német thrash vagy a Seattle-sound, azaz a grunge. Jelen vizsgálódásunk tárgya, az osztrák Suricates zenekar leginkább ez utóbbiból merített. Abszolút jól és hitelesen.