LEANDER - 10 éves jubileumi koncert

2019. augusztus 19. Barba Negra Track

2019. június 27. - Felicium

2009. augusztus 19-én jelent meg a "Csak Te" című dal/videó, Leander első átütő saját szerzeménye, melynek felvételén minden hangszeren ő hallható. A premier napra pontos tizedik évfordulóján, Köteles Leander nagyszabású koncertet ad a budapesti Barba Negra Track nagyszínpadán, ahol a Leander /…

Tovább

LEANDER KILLS - Klippremier: Nem szól harang | Dal 2018

Friss videóval jelentkezett a Leander Kills, melynek különös apropója van, ugyanis az idei DAL szereplés után, jövőre is ott lesznek az Eurovízió hazai válogatóján, ahol a legjobb harminc közt mérethetik meg magukat. Idén egyenesen a döntőig jutottak, így a Nem szól harang című dalnak is nagy esélye…

Tovább

LEANDER KILLS - Interjú Köteles Leanderrel jelenről és jövőről

Köszöntünk ismét nálunk Leander. Utóbb még Felvidéki Rock Magazin néven beszélgettünk úgy másfél éve. Azóta örömmel látom, hogy van még mindig felfelé és egyre sikeresebb a zenekar. Hogy értékelnéd a csapat eddigi munkáját? Amiket kitűztetek célokat, azokat sikerült mind elérni azóta? (Előző…

Tovább

FRITZ EMLÉKEST - Csütörtökön a ShowBarlangban emlékeznek volt zenésztársai és barátai!

Egy éve vesztette el a zenészvilág Németh László Fritz-et, aki rengeteg helyen megfordult az évek során. Nem véletlen, hogy a csütörtöki este folyamán ott lesz többek közt a VHK, Akela, Action, a volt Leander Rising tagok, azaz Köteles Leander, Jozzy és Budai Béla, valamint az általa rettentően…

Tovább

LEANDER KILLS - Pénteken háromgitáros támadás Szegeden!

A Köteles Leander vezette Leander Kills zenekar minden korábbi sikerét felülmúló turné keretében járja az országot. A körút első 10 állomásából 7 teltház előtt zajlott. Ahol a teltház ennek nem szabott határt, a zenekar megduplázta a korábbi nézőszámot, sőt volt olyan helyszín, ahol háromszor…

Tovább

LEANDER KILLS - A holnapi fővárosi bulira minden jegy elkelt!

Elővételben lett teltházas Köteles Leanderék bulija: a március 25-én a Barba Negra Music Clubban tartandó eseményre már napok óta nem lehet jegyet kapni. Így a Leander Kills tavaszi turnéjának első öt állomásából négynél ki kellett tenni a „megtelt” táblát.

Tovább

LEANDER KILLS - Teltházas koncerttel indul a turné

Bő két héttel a buli előtt elfogyott az összes jegy Debrecenben a február 10-i Leander Kills koncertre. Ez lesz a Köteles Leander vezette zenekar turnéindító állomása, amelyet a következő hónapokban számos más helyszín követ. Mindeközben már a március 25-ei, budapesti Leander Kills koncertre is…

Tovább

LEANDER KILLS - Lemezbemutató a Barba Negrában

A tavaly elbúcsúzó Leander Rising Leander Kills néven támadt fel és érkezik április 22-én a Barba Negra Music Clubba, egy fergeteges lemezbemutató koncertre. „Súlyos is lesz, de azért gyilkolászni nem fogok” – ígéri nekünk Köteles Leander. A Leanderrel nem rég készült interjúnkat ITT olvashatjátok.

Tovább