Rozsdagyár

GOJIRA - Magma (2016)

2016. június 12. - Kovenant

gojira_cover.jpg

A Roadrunner Records gondozásában június 17-én érkezik az év egyik legvártabb metal kiadványa, a francia Gojira hatodik soralbuma, a "Magma". Van egy-két ilyen csapat, leginkább még talán az amerikai Mastodon, melyet a zenei újságírók, lapok, no meg a rajongók egy része is a rockzene megmentőjeként, a színtér Messiásaként ismer el és várja tőlük időről időre az újabb mesterművet, mely majd alapjaiban forgatja fel az egész műfajt. Négy évvel az utolsó korongjukat követően a franciák most egy olyan lemezzel álltak elő, mely egyértelmű váltás a pályájukon: hogy aztán bizonyul-e majd olyannak, mint a Metallica esetében a "Black Album" vagy a Megadeth diszkográfiájában a "Countdown To Extinction" és egészen új vágányra állítja-e a csapatot, az valószínűleg egy éven belül kiderül.

Két dolog is alapvetően befolyásolta az új album munkálatait. Egyrészt a csapat New Yorkban megépítette stúdióját és saját időbeosztásától függően, mindenféle költségkorlát és kötöttség nélkül tudta elkészíteni az új lemezét. A hangzás pedig tényleg megérte a fáradtságot: kristálytiszta, de nem digitálisan csikorgó, megfelelő húzással és dinamikával. A másik történés sajnos sokkal nyilvánvalóbban hagyott nyomot a "Magma" dalain. A banda kreatív magját alkotó Duplantier-testvérpár édesanyja sajnálatos hirtelenséggel elhunyt, mely miatt félbe is szakadtak egy időre a stúdiós munkálatok. A végeredmény: az eddig főleg a környezet- és állatvédelemmel, valamint a bolygó állapotával foglalkozó szövegek sokkal személyesebbek és emberközelibbek lettek. 

Azonban eleve a zenekar is máshogy állt hozzá a dalíráshoz. Rövidebb, kihegyezettebb és sokkal befogadhatóbb nótákat akartak, viszont ütősebb, bár egyszerűbb riffeket. Nos, mindez tökéletesen sikerült: a "Magma" a zenekar történetének legrövidebb albuma alig háromnegyed órában. Tíz tétel, melyek közül kettő ráadásul instrumentális. 

A legfeltűnőbb azonban a dallamok, mégpedig a nagyon tapadós, de korántsem ezerszer hallott dallamok térnyerése. Az első kislemeznótaként kihozott, húzós, de szinte rockos Stranded vagy éppen a két lazább, elszállósabb darab, a nyitó The Shooting Star és a Low Lands zseniális melódiái azonnal ragadnak és beleülnek a fülünkbe. És itt érhető tetten az, ami miatt a Gojira magasan a többi modern metal vagy progresszív metal csapat fölött áll: azonnal megjegyezhető, teljesen önálló karakterrel rendelkező dalokat képesek írni, nem pedig egy ötvenperces, zavarosan kavargó massza fortyog előttünk, mint annyi más banda esetében.

A címadó, majd' hétperces Magma egész egyszerűen zseniális, csakúgy mint a korong második felének Pray és Only Pain tételei: ebben a három számban visszatér egy kicsit a kétezres évek közepi, szigorúbb Gojira, melyre még jó szívvel lehetett aggatni a technikás death metal jelzőt. A mai zenekar sokkal inkább simán metal, mindenféle felesleges magyarázat nélkül. És akkor még nem is beszéltünk a Silvera című dalról, mely a legsikerültebb, legkiérleltebb darabja a korongnak. Itt megvillan a korai évek zúzása a szenzációs dallamok és a hagyományos dalszerkezet keresztmetszetében: az utóbbi évek legjobban eltalált metal himnusza. 

Két nóta viszont kakukkfiókaként csücsül a lemezen: a The Cell verzéi és alapriffje üt, viszont a refréndallamok egy az egyben a Stranded slágeres melódiái. Ezt nem igazán értem: mintha megakadt volna a lejátszó és ugyanazt a dalbetétet halljuk ismét, számomra ez legalábbis furcsa. A másik érdekesség a záró Liberation című instrumentális szám: akusztikus gitár némi törzsi dobolással körítve. Szokatlan és váratlan is ez a lezárás: mintha egy kimerítő edzés után egy füstölővel körített transzcendentális jógameditáció várna ránk egy szobában, melyben csak a gyertyák adnak némi fényt.

Van, aki a Gojira újabb megközelítését zenei érésnek hívja, van aki ebben a kommercializálódás felé tett első, bátortalan lépéseket látja. Az kétségtelen, hogy a rövidebb, dallamosabb és kompaktabb dalok tényleg befogadhatóbbak, de ezek tulajdonképpen csak a klipekkel is megtámogatott, slágeresebb témák. A "Magma" korong gerincét pedig pont nem ezek adják, hanem a fájdalmas, önkínzó, rengeteg érzelemmel teli, progresszívabb darabok, melyekre még a legelvetemültebb ellenzők sem foghatják rá, hogy a rockrádiók megnyerése céljából íródtak.

De kár lenne tagadni, hogy a régebbi, technikás hangszeres teljesítményekre és a brutális gitárhangzásra és -riffekre kihegyezett Gojira megváltozott: emberibb, személyesebb lett ez a zene, de nekem pontosan emiatt szimpatikus. És bár tudom, hogy ezt jórészt a dalszerzőpáros életét érintő tragikus esemény eredményezte, azt hiszem, hogy mindenképpen ez lehet a továbblépés iránya. Egy biztos: ilyen zenét sehol, senki mástól nem hallhatunk. Teljesen egyedi, lemásolhatatlan, szenzációs dallamokkal teli, a zsigerekre ható muzsika ez. Más, mint az eddig megszokottak, de toronymagasan kiemelkedik a metal színtérről.   

9,5/10

gojira_band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr6210417618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Veridicus76 2016.06.18. 14:49:20

Nagyon okos, nagyon hangulatos, nagyon súlyos, nagyon mély zene hallható a Magma albumon. Tele van izgalmas finomságokkal, feszültségekkel. Ezért is fura valóban a záró tétel, az valahogy leülteti az album végét. Ezért az egy apróságért kár volt, de így is zseniális album.
süti beállítások módosítása