Hivatalos Facebook-oldalán jelentette be két remek külföldi progresszív sludge/stoner csapat feloszlását. A svéd Vokonis tíz, míg az amerikai The Lion's Daughter tizennyolc év után akasztja szögre hangszereit.

Nem könnyű a metalszíntér helyezete, azonban a metal undergroundé különösen nehéz. A régebben sikeres, a pályájuk során népes rajongótábort kialakító idősebb csapatok a koncertezésből még megélnek vagy felszínen tudják magukat tartani, azonban a szélsőségesebb, kevésbé befogadható zenét játszó bandák tényleg hobbiszerűen tudják csak ezt a stílust művelni.

A lelkesedés azonban egy idő múlva kevésnek szokott bizonyulni: a bevételek híján az állandó ráfordításokkal (hangszerek, stúdió, turnézás költségei, stb.) való szembesülés bizony a legelkötelezettebb zenészeket is képes kiábrándítani. 

A fenti helyzet legújabb áldozata két egészen egyedi hangzású együttes. A svéd Vokonis sorra hozta ki jobbnál jobb lemezeit, melyek közül a 2019-es "Grasping Time" és a 2021-es "Odyssey" emelkedik ki (kritikáink ITT és ITT olvashatóak).

Vokonis, 2015-2025.
A Vokonis útjának végére ért. Szeretnénk mindenkinek megköszönni, aki hallgatta a zenénket, eljött a koncertjeinkre és bármilyen módon támogatott minket. Talán a jövőben még visszajövünk, talán nem. Továbbra is zenélni fogunk, ám más formában és más név alatt. De még egyszer köszönjük, hogy részt vettetek velünk ezen a fantasztikus utazáson. 

A tagság 2022-ben teljes mértékben lecserélődött az időközben férfiból transznővé váló Simon Ohlsson gitáros-énekes-zenekarvezető körül (vélhetően a két dolog összefüggött egymással), legutolsó albumuk "Transitions" címe is erre utalhat. Fénykorában a csapat egészen elképesztő színvonalon játszotta a fantasztikus szólókkal és azonnal memorizálható refrénekkel megspékelt progresszív stoner/sludge metalt, ahogy a mellékelt dalok is bizonyítják.

Az amerikai The Lion's Daughter óriási utat járt be: eleinte blackened sludge metalt toltak, de valami embertelen szélsőségességig eltolva a szcéna határait (ennek legjobb példája a 2016-os "Existence Is Horror" című korongjuk, melyről ITT írtunk kritikát). A banda aztán elkezdett kísérletezni az elektronikus, indusztriális hatásokkal, 2018-as "Future Cult" lemezük már ebben a szellemben íródott. Pályájuk végén aztán valami egészen pusztulat hangzásra álltak rá: kemény, HC-s, gyors, szinte thrashes blackened sludge metal lett a dolog vége, afféle modern Motörheadként, de mindvégig megtartva a progresszív megközelítést.

Az igazi ok, amiért feloszlunk, az az, hogy a zenekarok nem maradnak fenn a végtelenségig. 18 kicseszett évet tettünk ebbe bele. Minden egyes dolgot megvalósítottunk, amit kitűztünk anno magunk elé. A projektnek egész egyszerűen lejárt az ideje. Mindannyian fogunk még zenélni (és valószínűleg egymással), de a The Lion's Daughter nevű cuccnak vége. Ahelyett, hogy még újabbb X évig taposnánk a mocsarat, inkább stílusosan távozunk és játszunk egy utolsó bulit a haverokkal, amíg még jók vagyunk! És hogy megmutassuk, mekkora királyok is vagyunk, a teljes koncertbevételt a kóbor kutyák megmentésével foglalkozó alapítványnak adjuk. Végül is mindig utáltuk az embereket és imádtuk a kutyákat. 

Néhány banda nem tudja, mikor kell bedobni a törölközőt és mi nem akarunk ilyenek lenni. Az egónk nem engedi, hogy eljelentéktelenedjünk vagy azokká az öreg csókákká váljunk, akik valaha valamikor egész jók voltak és volt néhány jó számuk. Találkozunk a búcsúbulin vagy a 2028-as újjáalakuló koncertünkön, amikor TÉNYLEG RENGETEG pénzt fogunk majd keresni!