Azt bírom a legjobban a Magma Rise-ban, hogy teljesen egyedi ízekkel dolgozik: nem lehet rájuk húzni, hogy mondjuk Trouble-ös vagy The Obsessedes az, amit csinálnak. Sokkal inkább magyaros. És persze doom.
Nyilván nekik is vannak hatásaik, ami itt-ott bizonyos fogásokból talán kiviláglik, de Holdampf Gabiék ma már ott tartanak, hogy nem csak Magyarországon egyedülálló az, amit csinálnak, hanem ezzel a muzsikával bárhová mennek szerte a nagyvilágban, senki nem fogja rájuk sütni a plágium pecsétjét.
Talán a soproni vagy a gödöllői levegő teszi, esetleg a sok évtizedes zenei rutin, nem tudom. A H-Music Hungary gondozásában április 5-én megjelent negyedik Magma Rise-album, a "Neither Land Nor Sea" szerintem az eddigi legjobb anyaguk Gáboréknak, pedig eleinte nem igazán tetszett (előző lemezük kritikáját ITT találod).
Sokszor meg kellett hallgatom, mert nem az az elsőre beütős anyag, és bár zakatolnak itt-ott a riffek, inkább az ének- és a gitárharmóniákra helyeződik a hangsúly, melyek megteremtik azt a fajta keserédes, doomos atmoszférát, melyben az album egésze fürdőzik.
Nézzük akkor a lemezt! Az In The Presence Of God című intró után a Such Thing As Time következik: ebben a darabban is ott vannak a szinte már védjegyükként szolgáló, hol lélekemelő, hol pedig szívbemarkoló, dallamos gitárbetétek, ám a dal a középtájt érkező riff beemelésével éri el a csúcspontot.
A két bárdista által hozott, bólogatásra késztető gitármunka adja meg a Dressed Up As A Dream gerincét, az Oblivion Of Oblivion ismét a keserédes doommelódiák mezejére lép, ez egy merengősebb darab Gábor elismerésre méltó énekével.
A címadó nóta erőteljes, groove-os taktusai újabb színfoltjai a lemeznek, a gitárszólóért pedik megy a piros pont. A Born Of Waste ősrockos köntöst ölt, elsöprő elánnal dolgozik a Days Buried Face-Down, a Dragging Eye Movements gitárriffje a földbe döngöl, majd az I Am című doomhimnusz zárja a korongot.
Bármennyire is visszaesőben van manapság a rockzene iránti érdeklődés, ez a doom műfajra nem érvényes, ugyanis az, akit egyszer már megérintett, a végsőkig kitart mellette. Szóval az a maroknyi tábor még mindig itt van, és örül az új Magma Rise-korongnak. Ahogy én is.
9,5/10
Fotó: Magma Rise (Facebook)
