Rozsdagyár

TOP15 - A '80-as évek legjobb egyslágeres pop-rock előadói

2018. május 17. - Kovenant

cover_pic.jpg

Kevés pejoratívabb jelző létezik az egyslágeres csodánál: mintha valamiféle szégyellnivaló lenne abban, ha az adott pop/rock előadó mindösszesen csak egy dalával ért el globális sikert és alapozta meg minden bizonnyal egy életre saját anyagi helyzetét. Pedig zenekarok tízezrei adnák oda kollektív jelleggel minden tagjuk (no meg a baráti körük) fél karját egy-egy olyan mindent vivő és a pillanatnyi világhírt meghozó dalért, mint amilyenek összeállításunkban szerepelnek.

A könnyűzenei ipar sosem a méltányosságáról volt híres: könnyen egyslágeres előadóvá minősít évtizedes pályát befutó és lemezek tucatjait kiadó bandákat is, melyeket saját stílusukban akár meghatározónak is lehet nevezni és melyeket komoly rajongótábor követ akár a megalakulásuktól fogva. A besorolás egyetlen dologtól függ igazán: a mindent vivő mega-giga daltól, melyet aztán sem előtte, sem utána nem tudott megismételni az adott zenekar, azaz a fősodorbeli népszerűséget csak egy-két hétre, hónapra sikerült megragadniuk.

Ezeknek az együtteseknek a jó része a rövid életű sikert követően fel is oszlott, de sokan közülük egy adott nemzet elismert és respektált művészei voltak, akik számára a berobbanó világsláger csak egy karriercsúcs volt, melyet elhagyva pontosan úgy folytatták pályájukat, mintha misem történt volna, azaz népszerűségük töretlen maradt Ausztráliában vagy éppen Skóciában.

A cikkünkben szereplő előadók rajongói joggal vethetik fel azt, hogy az itt szereplő csapatok többsége több kisebb slágerrel is rendelkezik: ez igaz lehet ugyan, de az átlagos zenehallgató valóban egy-egy dalukra emlékezhet csak, hiába áll például több évtizedes karrier mögöttük. 

Az itt szereplő előadók kifejezetten a pop-rock színtéren küzdöttek meg (néha egymással is): a popzenét alapvetően a sláger, a kislemezdal vezérli, működésének a végcélja is a minél gyorsabb siker, a minél rádióbarátabb produktum előállítása. Éppen ezért nem emeltük be cikkünkbe a metalt vagy a klasszikus rockzenét: Neil Young, Bob Dylan, a Led Zeppelin, a Metallica vagy éppen a Jethro Tull sokak számára egy-egy világslágerükről ismert mindösszesen, mégis igen furcsa lenne őket egyslágeres csodának nevezni.

15. The Stranglers - Golden Brown (1981)

the_straglers.jpg

Az 1974-ben alakult angol punk rock banda, a The Stranglers lehet az élő példája annak, hogy milyen dehonesztáló is az egyslágeres előadó jelzője. A csapat tulajdonképpen a brit punkszíntér egyik megalapítója, számtalan szigetországbeli slágert és tucatnyi sikeres nagylemezt adtak ki, öt évtizedes pályával a hátuk mögött a mai napig működnek és turnéznak, igaz, az aranyévekénél jóval kisebb sikerrel.

A klasszikus felállás kulcsfigurája Hugh Cornwell énekes/gitáros, aki egészen 1990-ig állt a brigád élén. A The Stranglers sosem félt a különböző stílusok saját zenéjébe való beemelésétől: a kezdeti punk/újhullámos sikerek után (népszerűségük 1980-ra történő visszaesése miatt) tudatosan fordultak a popzene irányába. Hatodik soralbumuk, a "La folie" már ebben a szellemben készült el, azonban a Golden Brown című daluk az együttes megismételhetetlen sikerévé vált: a brit kislemezlistán második helyezést ért el és világszerte bekerült a TOP 10-be is. 

A frontember elmondása szerint a dalszöveg két értelmezési szinten is működik. A nóta egyformán szól a heroinról és egy mediterrán származású, barna bőrű barátnőjéről is. "A szöveg azt mutatja meg, hogy mindkettő milyen nagy élvezetet jelentett nekem azokban az időkben."

14. Men At Work - Down Under (1981)

men_at_work.jpg

Az 1979-ben alakult ausztrál Men At Work 1981-ben jelentkezett "Business As Usual" című debütalbumával. A Colin Hay énekes/gitáros által vezetett csapat harmadik kislemeze lett a Down Under, mely hazájukban 1981 decemberében ért fel a listák csúcsára. Innentől a sláger diadalmenetét nem lehetett megállítani: 1982 februárjában Új-Zéland adta meg magát, októberben Kanada, majd 1983 januárjában az amerikai Billboard Hot 100 csúcsára is felért, magával húzva a másfél évvel korábban kiadott nagylemezt is.

A siker Európába is eljutott: Nagy-Britannia, Dánia, Németország, Olaszország, Írország sorra borult le a fuvola-témájával egészen különleges, reggae-jellegű nóta előtt. A már címében is Ausztrália előtt tisztelgő dal - bár a videoklipje igen vicces - korántsem vidám témájú: Colin Hay elmondása szerint ugyan hazafias szerzemény, de korántsem a szó szokásos értelmében. 

A refrén valójában Ausztrália többféle módon történő eladásáról szól: az ország túlfejlődéséről, amerikanizálódásáról. A témája az ország lelkének elvesztése: a harácsoló üzletemberek kizsákmányolták Ausztráliát, eladták, ha úgy tetszik. A dalszövegben ünnepelni akartam az országomat, de korántsem nacionalista vagy melldöngető módon. Az ausztrál identitás megőrzése sokkal fontosabb annál.

13. Feargal Sharkey - A Good Heart (1985)

feargal_sharkey.jpg

Az északír Feargal Sharkey karrierje az egyik legérdekesebb a popbizniszben. A punk rock banda, az 1975-ben alakult The Undertones énekeseként több slágerrel is bejutott a brit listákra (például a kiváló Teenage Kicks című dallal). A csapat 1983-ban a szokásosan felhozott eltérő zenei elképzelések miatt feloszlott és Sharkey szólópályára lépett. 

Debütalbuma, az 1985-ben megjelent "Feargal Sharkey" hatalmas siker lett. A korongon szereplő szerzemények jó részét Dave Stewart, a Eurythmics gitáros-dalszerzője írta, de az amerikai dalszerző-előadó, Marie McKee által hozott A Good Heart lett a lemez legnagyobb sikere. A dal egész Európában letarolta a slágerlistákat, igaz, Amerikában szerényebb eredményeket ért el. 

Sharkey 1988-ban és 1991-ben is kiadott még egy-egy albumot, melyek már nem tudták megismételni a bemutatkozás sikerét. A kilencvenes évek elején így az előadó a popipar másik oldalán kezdett karriert építeni: először a Polydor kiadó új tehetségek szerződtetéséért felelős alelnöke lett, majd a Brit Rádióhatóság igazgatósági tagja. 2004-ben a brit kormány által létrehozott Live Music Forum elnökévé választották, melynek feladata volt a licenszjogok élőzenére tett hatásának vizsgálata. Végül 2008-ban a UK Music vezetőjévé nevezték ki: a UK Music a szigetország teljes könnyűzenei szakmájának ernyőszervezete, mely a művészek, zenészek, dalszerzők, producerek, kiadók, menedzserek érdekeit képviseli jogi és üzleti értelemben egyaránt.

12. Huey Lewis & The News - The Power Of Love (1985)

huey_lewis_and_the_news.jpg

Az 1978-ban alakult kaliforniai rockbanda, a Huey Lewis & The News harmadik albuma, az 1983-as "Sports" tízmilliós eladásokat produkált: a zenekar sikeresen ötvözte a kis rockklubok atmoszféráját az igazi amerikai arénaslágerekkel. Amikor 1985-ben Robert Zemeckis filmrendező leszerződtette őket a Vissza a jövőbe című időutazós sci-fijének főcímdalára, már bona fide szupersztárok voltak az Államokban.

A kifejezetten szerény, melós képet sugalló zenekar korábban egyáltalán nem gondolkodott hollywoodi karrierben, azonban most hamar igent mondtak, mégpedig egy bírósági ügy miatt. Egy évvel korábban a Szellemirtók című film producerei megbízták Ray Parker Jr. énekes-dalszerzőt a film slágerének megírására: nos, Parker egyszerűen szólva lenyúlta a Huey Lewis & The News 1983-as I Want A New Drug című slágerének riffjét és főtémáját, melynek eredményeként a zenekar beperelte Parkert és a Columbia filmstúdiót.

Mivel a dal és a film is hatalmas siker lett, Lewisék óriási összegre tartottak igényt. A producereknek azonban nem volt szükségük a bírósági eljárás okozta rossz sajtóra, így peren kívüli egyezséget kötöttek. A banda Zemeckis megkeresésekor már ismerte ezt a világot: tudták, hogy ha a nagy hatalmú filmstúdiók producerei valamit igazán akarnak, semmitől - még az egyértelmű plágiumtól - sem riadnak vissza, így azonnal igent mondtak a feladatra. A The Power Of Love akkora elismerést hozott, hogy az együttes következő albuma, az 1986-os "Fore!" azonnal az amerikai albumlista csúcsán nyitott.

11. Mr. Mister - Kyrie (1985)

mr_mister.jpg

A Mr. Mister amerikai pop-rock zenekar példája tökéletesen mutatja, hogy a popbizniszbeli siker nem pusztán a zenei vagy hangszeres tudásról szól, hanem sokkal inkább a karizmáról, a szerencséről és a tökéletes időzítésről. A Los Angeles-i bandát Richard Page basszusgitáros-énekes alapította meg 1982-ben, aki mögött akkor már jó pár éves könnyűzenei háttérkarrier állt.

Dolgozott stúdiós zenészként Quincy Jones, Laura Branigan és a Village People számára is, illetve dalszerzőként olyan popsztárok részére írt dalokat, mint Michael Jackson, Donna Summer, Al Jarreau vagy éppen Rick Springfield. Ismert és keresett zeneipari munkás volt tehát, de saját bandára vágyott, melyet végül három társával együtt létre is hozott. Az 1984-es bemutatkozásuk visszhangtalan maradt, de Page annyira bízott magában, hogy visszautasította a Toto és a Chicago frontemberi szerepkörét is, pedig mindkét brigád erősen kapacitálta őt a feladatra.

De számítása végül bevált: az 1985-ös második lemezük, a "Welcome To The Real World" szó szerint berobbant az amerikai piacra, köszönhetően a Kyrie és a Broken Wings című slágereknek, melyek bevették a Billboard Hot 100 kislemezlistáját. A Kyrie ráadásul Európában is tarolt, az MTV agyonjátszotta a klipjét, így szerte a világon megismerték a zenekar nevét.

De ennyi volt: amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan tűntek is el a süllyesztőben. Az 1987-es "Go On ..." című korongjukra már a kutya sem volt kíváncsi: lemondott koncertkörutak, jegelt negyedik album, majd jött a dicstelen feloszlás 1989-ben. Ettől függetlenül ez a nóta kiváló.

10. Simple Minds: Don't You (Forget About Me) (1985)

simple_minds.jpg

Furcsa fintora a sorsnak, ha egy több évtizedes pályafutást maga mögött tudó csapat egyetlen igazán átütő nemzetközi sikerét egy olyan dallal éri el, mely nem a saját szerzeménye és nem szerepel egyetlen stúdióalbumán sem. Pontosan ez a helyzet a skót Simple Minds zenekarral is.

A banda még 1977-ben indult a brit punkszíntérről, de hamar átváltottak a újhullámos hatásokkal is operáló pop-rockba. 1984-es hatodik soralbumuk, a "Sparkle In The Rain" áttörést hozott számukra Európában, Kanadában és Ausztráliában, nem is beszélve szigetországbeli népszerűségükről, de az Államokban jószerivel ismeretlenek voltak. Az 1985-ös, John Hughes rendezte The Breakfast Club című középiskolás tematikájú dráma-vígjáték azonban megadta a kellő lökést az együttes szekerének: a Keith Forsey - Steve Schiff szerzőpáros által írt főcímdal, a Don't You (Forget About Me) az amerikai kislemezlista csúcsán landolt, de világszerte sok országban is az élen végzett.

Érdekesség, hogy Forsey először Billy Idolt, majd Bryan Ferry-t kereste meg a dallal, de egyikük sem vállalta a feladatot. A tüske azonban benne maradt a csapatban: bár a nóta a koncertek elmaradhatatlan, közönségénekeltetős részévé vált, a Simple Minds szándékosan nem tette fel a szerzeményt az 1985-ös "Once Upon A Time" című albumára, mely az egy évvel azelőtti megaslágernek köszönhetően a brit nagylemezlista első, az amerikai Billboard 200-as lista tizedik helyén nyitott. A skót banda ezt követően - bár Európa-szerte népszerűek maradtak - sosem tudta már megismételni a nyolcvanas évek közepének sikerét.

9. Robert Palmer - Addicted To Love (1985)

robert_palmer.jpg

A brit rockénekes, Robert Palmer már tizenöt éves korától különböző bandákban énekelt, majd 1971-ben megalakította Vinegar Joe nevű rhythm and blues csapatát. A zenekar három stúdióalbumot adott ki, kevés sikerrel, így 1974-ben véget is ért pályafutása. Az Island Records azonban fantáziát látott a frontemberben, akivel szólószerződést kötött.

Palmer nem tudott egy stílusnál leragadni: a soul, a jazz, a hard rock, a blues és a reggae mind-mind hatással volt zenéjére. Albumai a hetvenes években nem hoztak számára áttörést, erre csak az 1980-as "Clues" című korong adott alkalmat. Nevét végre az óceán túlpartján is megismerték. A nyolcvanas évektől érdeklődése egyre inkább a keményebb, bár azért még rádióbarát rockzene felé fordult.

1985-ben aztán énekesként csatlakozott egy valószerűtlen szupergrouphoz: az éppen szünetet tartó brit Duran Duran két tagja, Andy Taylor gitáros és John Taylor basszusgitáros Tony Thompsonnal, a Chic együttes dobosával létrehozta a The Power Station nevű formációt. A brigád a Duran Duran zenéjéhez képest teljesen mással állt elő: keményebb, ritmus-centrikusabb rockzenét játszottak, nem utolsósorban Robert Palmer hatására, aki a teljes, 1985-ös debütalbumot még felénekelte, de aztán gyorsan otthagyta a projektet.

Még abban az évben megjelentette "Riptide" című szólólemezét, mely elsöprő sikert aratott, elsősorban az Addicted To Love című megaslágernek és a hozzá készült ikonikus klipnek köszönhetően. A videót Terence Donovan brit fényképész, a korszak emblematikus rendezője készítette, akinek koncepciója az egyformára sminkelt és öltöztetett, kísérőzenészt imitáló modellekkel elég szép vihart kavart feminista körökben. Palmer sikere a kilencvenes évek elejéig tartott ki: 2003 szeptemberében, 54 éves korában egy párizsi hotelszobában halt meg szívinfarktusban.

8. John Farnham - You're The Voice (1986)

john_farnham.jpg

A brit születésű. de tízéves korától Ausztráliában élő John Farnham karrierje meglehetősen érdekesen indult. Tizennyolc éves korában bona fide tinisztárrá vált, köszönhetően a nyálas-érzelmes vattacukor dalainak, melyeket különböző producerek és profi dalszerzők írtak számára. Tinimagazinok címlapján virítottak képei, különböző tévésorozatokban kapott szerepet, varietéműsorokban és színpadi musicalekben lépett fel. 1979-re azonban harmincéves lett, ilyen irányú lehetőségei beszűkültek és váltania kellett.

1982-ben csatlakozott a Little River Band elnevezésű ausztrál rockegyütteshez annak énekeseként: a vele készült három stúdióalbum nem hozott sikert a csapatnak, de Farnham számára hasznos volt, mivel pályáját fokozatosan átállította a kabaré- és musicalkörökből a rockszíntér felé. 1985-ben otthagyta a bandát és szólópályára lépett.

Az 1986-ban kijött "Whispering Jack" című visszatérő szólóalbuma már tisztán pop-rock zenét tartalmazott. Producere, Ross Fraser tanácsára számos dalszerzőt keresett meg, hogy írjanak számára slágereket a lemezhez. A stúdiófelvételek befejezése előtt két héttel érkezett postán hozzájuk egy demókazetta, mely a You're The Voice című nóta nyers verzióját tartalmazta (a szerzői Keith Reed /Procol Harum/, Chris Thompson /Mannfred Mann's Earth Band/, Andy Qunta és Maggie Ryder voltak). Farnham, ahogy meghallotta a szerzeményt, azonnal tudta, hogy élete lehetőségét kapta meg. 

Az albumot azonban nagyon nehéz volt promótálni, mivel a rádiók Farnham korábbi tinisztár imidzsét ismerve nem akarták játszani a dalait. Azonban a You're The Voice kislemezként történő kiadása után már nem lehetett megállítani a diadalmenetet. A szerzemény Amerikát kivéve világslágerré, Farnham ausztrál nemzeti hőssé vált, de ahogy lenni szokott, a globális siker hamar lecsengett, a dal azonban máig a rockrádiók kedvence maradt. 

7. Level 42 - Lessons In Love (1986)

level_42.jpg

Az 1980-ban alakult, Mark King basszusgitáros-énekes vezette angol Level 42 a nyolcvanas években népszerű jazz-rock fúziós zenéjét játszotta, hasonlóan a Matt Bianco vagy a Curiosity Killed The Cat nevű formációkhoz. Az évtized közepéig hat stúdióalbummal rukkoltak elő, de az igazi siker az 1987-es "Running In The Family" című korongjukkal köszöntött rájuk.

A felvezető kislemez, az 1986-ban kijött Lessons In Love Amerikában a tizenkettedik, Angliában pedig a harmadik helyig jutott, de nagyon szépen szerepelt Európa sok országában is. Ezzel a dallal és a hozzá készült klippel váltak világszerte ismertté: a videót az MTV is vetésforgóban játszotta. 

A kilencvenes évek elejére azonban a sikerszéria véget ért: 1994-ben a banda is feloszlott. 2001-ben azonban az addigra szólópályára lépett King kivásárolta társait az együtteshez kötődő jogokból és kísérőzenekarával felvette a Level 42 nevet. Pár évre rá Mike Lindup, az eredeti felállás billentyűse-énekese is visszatért, ebben a formációban turnéznak azóta is, bár a slágerek már elkerülik őket.

6. Living In a Box - Living In A Box (1987)

living_in_a_box.jpg

A brit banda 1985-ben alakult meg Manchester városában. Anthony Critchlow dobos és Marcus Vere billentyűs saját dalukat rögzítették egy helyi stúdióban, amikor Richard Darbyshire szabadúszó zenész meghallotta a dalt és benyitott hozzájuk. A duó meginvitálta a vendéget, hogy énekelje fel a dalt, aki nem sokat hezitált. Így született meg a banda, rögtön az első saját szerzeményükről véve saját nevét is.

Ha létezik egyslágeres előadó, akkor a Living In A Box az. Az 1987-es debütalbum tulajdonképpen az azonos nevű kislemezdalra épült, mely Angliában az ötödik, az Államokban a tizenhetedik helyig jutott, de világszerte bekerült a slágerlisták első tíz helyének valamelyikére. Az MTV orrba-szájba tolta a nótát, melynek címét Vere egy barátja adta, aki egy patkánylyuknyi önkormányzati lakásban lakott Sheffieldben és elmondása szerint úgy érezte magát akkoriban, mint aki egy kartondobozban él.

A zenekar kiadott még egy albumot 1989-ben, mely sokkal kevésbé volt népszerű, mint elődje. 1990-ben a csapat fel is oszlott, Darbyshire pár évig próbálkozott még a szólópályájával, de azzal sem ért el több sikert. 2016-ban új énekessel a Living In A Box is újjáéledt: a nosztalgiaipar tárt karokkal várta őket.

5. Belinda Carlisle - Heaven Is A Place On Earth (1987)

belinda_carlisle.jpg

Az amerikai Belinda Carlisle minden idők legsikeresebb és egyben első csak női tagokból álló zenekarának, a The Go-Go's nevű punk rock formációnak volt az énekesnője. Az 1978-ban Los Angelesben alakult banda három nagylemezt követően 1985-ben fel is oszlott, a tagok szólópályára léptek. Talán természetesnek mondható, hogy közülük a csapat arca, Belinda Carlisle érte el a legnagyobb sikert. 1986-os "Belinda" című bemutatkozása egy amerikai kislemezslágert hozott, de különösebb feltűnést nem keltett az anyag.

Az 1987-es "Heaven On Earth" című második soralbum azonban már más koncepcióval készült. A kulcsszerzeményeket a Rick Nowels - Ellen Shipley sztárszerzőpáros írta, akik többek között olyan előadókkal dolgoztak együtt, mint Madonna, Rod Stewart, Santana, a Fleetwood Mac, Kesha vagy éppen Adele. A számok modern, csillogó megszólalást és hard rockos húzást és alapot kaptak, melyre menetrendszerűen érkezett az überdallamos refrén. 

A Heaven Is A Place On Earth lett a korong csúcsslágere, mely gyakorlatilag a világ összes kislemezlistájának csúcsát pillanatok alatt bevette. A dal videóját pedig maga Diane Keaton Oscar-díjas amerikai színésznő rendezte. A dal egyfajta sémát is jelentett a szerzőpárosnak: a Circle In The Sand, mely a második kislemez volt az albumról, rendkívül hasonlóra sikeredett, de ugyanabban a fröccsöntőmintában született két év múlva a Leave A Light On, a La Luna, majd 1991-ben a Live Your Life Be Free című szerzemény is. Az újabb albumok már fokozatosan halványuló népszerűséget hoztak Belinda Carlisle számára, aki a kilencvenes évek közepére gyakorlatilag el is tűnt a slágerlistákról.

1999-től kezdődően kezdett újra összeállni az anyazenekar, a The Go-Go's: ismét beindult a turnézás, sőt, 2001-ben új stúdióalbumot is készített az eredeti felállás, Carlisle-lal az élen. Azóta tulajdonképpen az énekesnő párhuzamosan osztja meg energiáit szólóprojektje és punkbandája között. 

4. Midnight Oil - Beds Are Burning (1987)

midnight_oil.jpg

Az 1972-ben alakult ausztrál Midnight Oil már réges-régen egyfajta nemzeti kultintézményként működött szülőföldjén, amikor az 1987-es "Diesel And Dust" című stúdióalbumuk akkorát robbant, hogy abba bizony Európa és Amerika is beleremegett. Egy, a környezetvédelemről, az őslakos ausztrál bennszülöttek jogairól, az atomenergia negatív hatásairól erősen radikális, balos politikai alapállásból éneklő csapat esetében ez igencsak ritkaság. 

A mindent elsöprő és mindent beindító slágerük a Beds Are Burning lett, a hozzá készült videó sikeréhez a frontember Peter Garrett szokatlan megjelenése, mozgáskultúrája, no meg énekhangja is erősen hozzájárult. Az énekes 2002-ben ki is lépett a bandából, hogy politikai tevékenységére koncentrálhasson. Ez olyannyira sikerült is, hogy 2007-ben az Ausztrál Munkáspárt színeiben az ország környezet- és örökségvédelmi, valamint művészetért felelős minisztere lett. Azóta több alkalommal is összeálltak egy-egy jótékonysági koncert vagy turné erejéig, legutóbb 2017-ben zavartak le egy újjáalakulós világ körüli turnét, bár új lemezzel 2002 óta nem álltak elő.

3. Starship - Nothing's Gonna Stop Us Now (1987)

starship.jpg

Az amerikai pop-rock együttes, a Starship története éppen olyan bonyolult, mint a Dallas tévésorozaté és gyakorlatilag szépen meg is rajzolja az amerikai rockzene kezdeti lelkesedését és idealizmusát, majd totális elüzletiesedését is. 

Minden az 1965-ben megalakult Jefferson Airplane elnevezésű legendás amerikai pszichedelikus rockzenekarral kezdődött. A hippikorszak emblematikus bandájaként szerepeltek az összes rockfesztiválon (Monterey, Altamont, Woodstock), illetve a "Surrealistic Pillow" című albumuk, rajta a Somebody To Love és a White Rabbit című dalokkal, az LSD-fűtötte virággyermekek himnusza lett a hatvanas évek végén. A Marty Balin - Grace Slick énekespáros, valamint Paul Kantner gitáros vezetésével működő brigád azonban 1974-re kreatív válságba került, számos tagcserét és sikertelen albumot követően.

A tagság egy része (Slick, Kantner, majd a később csatlakozó Balin) új tagokkal kiegészülve átlényegültek a Jefferson Starship nevű bandává, mely immár a hetvenes éveknek megfelelően hard rock albumokat készített. A tagcserék folytatódtak, Balin helyére Mickey Thomas énekes került, Slick is távozott egy időre, majd visszajött. A csapat fenntartotta népszerűségét, ámbár egyre inkább poposabb irányt vettek a nyolcvanas évek beköszöntével. 1984-ben aztán Paul Kantner, a Jefferson Airplane utolsó alapítótagja is kivált az együttesből kreatív nézeteltérések miatt, Slick, Thomas és a többiek azonban folytatni kívánták a bandát. A dologból per lett, végül peren kívül megegyeztek, Kantnert kifizették, a csapat pedig Starship néven és teljesen megújult pop-rock stílusban vitte tovább a zászlót.

Már az 1985-ös bemutatkozás is sikeres lett, de az őrület az 1987-es "No Protection" című második koronggal köszöntött be. A Nothing's Gonna Stop Us Now című szerzemény a Mannequin romantikus komédia főcímzenéje lett: rohammal vette be az amerikai, majd a brit, aztán vagy tíz európai slágerlista csúcsát. Még egy kevésbé sikerült album következett, aztán 1991-ben feloszlott a brigád. Ahogy persze lenni szokott, Mickey Thomas - az egyetlen többé-kevésbé alaptag - 1992-ben bérzenészekkel feltámasztotta a Starship nevet és azóta is csak turnézik a régi slágerekkel. 

2. The Proclaimers - I'm Gonna Be (500 Miles) (1988)

the_proclaimers.jpg

Az egypetéjű ikerpár, Charlie és Craig Reid alkotta skót rockzenekar, a The Proclaimers 1983-ban alakult meg és a csapat jó példája annak, hogy hogyan tud életet lehelni és újra befuttatni egy régebbi slágert egy népszerű mozifilm. 

A dolgok a testvérpár számára akkor fordultak komolyra, amikor egy rajongójuk elküldte amatőr demójukat a The Housemartins nevű angol bandának, melyet annyira lenyűgöztek a hallottak, hogy azonnal meg is hívták a The Proclaimers-t az 1986-os brit turnéjukra. Ennek hatására bemutatkozó albumuk bearanyozódott és országos ismertségre tettek szert. Azonban az 1988-as "Sunshine On Leith" korongjuk hozta meg a teljes áttörést, rajta az I'm Gonna Be (500 Miles) című instant slágerükkel, mely Ausztráliában és Új-Zélandon első, míg az Egyesült Királyságban a tizenegyedik helyig jutott a kislemezlistákon.

Öt csendesebb év következett, azonban 1993-ban Amerikában kijött a Benny és Joon című romantikus komédia Johnny Depp és Mary Stuart Masterson főszereplésével, melynek főcímdalául a producerek a már jól ismert dalt választották. A film hatására az I'm Gonna Be (500 Miles) akkora pályát futott be az Államokban, hogy meg sem állt a Billboard Hot 100 slágerlista harmadik helyéig és az MTV Movie Awards legjobb mozifilm betétdalának jelölését is megkapta.

A sláger azóta számtalan tévésorozatban és mozifilmben, reklámban kapott helyet, illetve rengetegszer fel is dolgozták a legmeghökkentőbb kontextusban. A banda elmondása szerint bár a dalt mindössze negyvenöt perc alatt írták meg, több jogdíjat kapnak érte azóta is, mint az összes többi lemezükből együttvéve. 

1. Transvision Vamp - I Want Your Love (1988)

tv2.jpg

Volt pár év az Egyesült Királyságban, úgy 1987 és 1990 között, amikor minden tizenéves brit kamaszfiú szobájának falán Wendy James pózolt az aktuális poszterén vagy falinaptárán, jó eséllyel vizuális aláfestést biztosítva a pop punk csapat slágereinek. A Transvision Vamp viharos, ámde igen rövid életű karriert futott be Angliában. A bandát Wendy James énekesnő és Nic Christian Sayer gitáros alapította 1986-ban, az MCA kiadó hamar le is csapott a zenekarra.

Az 1988-as "Pop Art" című debütalbumuk csak úgy ontotta a kislemeznótákat, melyről a harmadik, az I Want Your Love igazi tömeghisztériát okozott a szigetországban, majd szépen bevette az európai listákat is. Wendy James azonnal egyfajta Marilyn Monroe epigonná és szexszimbólummá vált, kiegészítve a karaktert a lázadó és mindenre nagy ívben tevő punk attitűdjével. A siker folytatódott az 1989-es "Velveteen" koronggal is, bár a népszerűségük egyre inkább Nagy-Britanniára koncentrálódott.

1991-re azonban kifogyott a lendület: a kiadó nem volt hajlandó megjelentetni Angliában az együttes harmadik anyagát annak lágyabb és elektronikusabb, gitárszegényebb hangzása miatt. Végül csak kijött a lemez Amerikában és Ausztráliában, de nem aratott sikert, tulajdonképpen mindenféle visszhang nélkül tűnt el a süllyesztőben. 1992 februárjában a Transvision Vamp bejelentette feloszlását. Wendy James, népszerűségét kihasználva szólópályára lépett, első nagylemezét Elvis Costello írta meg, de a korong hatalmas bukás lett. Ezután a hölgy egy évtizedre búcsút mondott a brit rockszíntérnek: a kétezres években a Racine nevű formációval adott ki két nagylemezt, majd 2011-ben és 2016-ban következett két szólóalbum. 

+1. Fine Young Cannibals - She Drives Me Crazy (1988)

fine_young_cannibals.jpg

Az 1984-ben Birmingham városában alakult brit pop-rock csapat, a Fine Young Cannibals egyértelműen Roland Gift frontember teljesen egyéni, izgalmas hangjára és megjelenésére épült. Az 1985-ös bemutatkozás már jelentős sikert aratott, de az 1988 legvégén megjelent "The Raw & The Cooked" szó szerint végigsöpört a világ zenepiacán. A Good Thing, de legfőképpen a She Drives Me Crazy című slágereknek köszönhetően az angol csapat meghódította a brit, az amerikai, a német, a kanadai, az ír és az ausztrál listák csúcsát, gyakorlatilag a csapból (többek között az MTV-ből) is ők folytak vagy egy éven keresztül.

Máig ismeretlen okból kifolyólag a zenekar 1992-ben, sikereik csúcsán váratlanul feloszlott. Gift a színészet felé fordult, tévésorozatokban és mozifilmekben kapott kisebb szerepeket. Andy Cox gitáros és David Steele basszusgitáros producerként és stúdiózenészként tevékenykedik azóta is a brit színtéren. Gift többször nyilatkozott arról, hogy új szólóalbummal is jelentkezik majd, de énekesi pályája a feloszlás óta kimerült egyetlen, 2002-es nagylemezben, mely semmiféle nyomot nem hagyott a szigetországi listákon.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr7313963948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mad Mind 2018.05.18. 09:25:15

Érdekes lista. A listán szereplők nagy része nem egyslágeres, hisz több számuk is megjárta a slágerlistákat.

G. Nagy László 2018.05.18. 09:25:41

Ne már! A Level42 egyszámos együttes? Legalább tíz brutálisan nagy slágerük van, elég ha a Running in the Family-t említem.

A Simple Minds és a Man at work is sokkal több ennél.

2018.05.18. 09:33:31

Hááát... azért van itt pár, akiket erős túlzás egysálgeresnek nevezni...

totopad 2018.05.18. 09:44:53

Starship?! Puff, legközelebb utána kellene kicsit nézni, mit is jelent egyslágeres előadónak lenni, Scatman John, na ő egyslágeres lett volna, a Starship, egy kúltikus banda! Csakúgy, mint a Mr. Mister - őket szermélyesen kérem ki magamnak, egyslágeresként emlegetni, akik Steve Lukather-rel játszanak, minden csak nem slágeres! De még Huey Lewis is vicc. Ostoba, tudatlan!

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.05.18. 09:54:28

Viszonylag tutinos bloggerként igyekeztem nem elkövetni azt a hibát hogy a poszt elolvasása nélkül, csak a végigörgetés után már kommentelek.
"....az itt szereplő csapatok többsége több kisebb slágerrel is rendelkezik: .... az átlagos zenehallgató valóban egy-egy dalukra emlékezhet csak, hiába áll például több évtizedes karrier mögöttük. "

Ez egy kicsit elfoaghatóbbá teszi a lista nem egy slágeres felének jelentős részét.

Azért a Simple mindshoz itt egy kis háttérirodalom: en.wikipedia.org/wiki/Simple_Minds_discography
79től máig aktívak, 84-től 95-ig minden albumuk nr1 vagy nr 2 a UK listán.

Szinte minden kontinensen sikerült tarolniuk legalább egy albummal, de 4-5 olyan albumuk van amelynek sikerét bárki megirigyelhetné...

Amúgy tekintélyes lista van benne gyűjtőmunka, és mint minden szunjektív listát, ezt sem fogom jobbna froclizni... :)

atomplanet 2018.05.18. 10:05:15

Még néhány csemege, aki bírja az ilyeneket:

Whitesnake - Is This Love (1987)
Foreigner - I Want To Know What Love Is (1984)
The Human League - Human (1986)
Johnny Hates Jazz - Shattered Dreams (1988)
Gary Moore - The Loner (1987)
Boy Meets Girl - Waiting for a Star to Fall (1988)

:-)

Gykkgy 2018.05.18. 10:20:50

Valaki esetleg nem emlékszik, hogy a "Good Heart"-ot ki énekelte magyarul és milyen címen?

atomplanet 2018.05.18. 10:48:37

@Gykkgy: mi volt a magyar címe, arra emlékszel? vagy valami kis szöveg töredékre?

Luighi 2018.05.18. 10:57:55

Nálam ez az EVÖR :-D
Katee Owen - Radar Love Titty Dance a Golden Earring-től!
thepiratebay.org/torrent/17052519/Katee_Owen_-_Radar_Love_Titty_Dance

Gykkgy 2018.05.18. 11:05:19

@atomplanet: Hát ez az, hogy ha bármire emlékeznék, ki tudnám guglizni.
Talán mintha a refrénben olyanok lettek volna, hogy a szél a háztetők felett, de lehet, hogy keverem

atomplanet 2018.05.18. 11:14:10

@Gykkgy: aha, fú, ez így tényleg nehéz :D
Nő énekelte vagy férfi? És kb mikori felvétel, az is 85 körüli vagy újabb? Mire emlékszel a videóból, csak simán énekelte valaki vagy volt valami klipp hozzá?

Gykkgy 2018.05.18. 11:22:06

@atomplanet: A tesómnak volt valami kazija sztem 90-es évek eleje, és azon csupa ilyen magyarul elénekelt popsláger volt. Próbálkoztam a "filmslágerek magyarul"-lal, mert ugye elvileg ez a szám is szerepelt a Roadhouse-ban, de azon nincs rajta.
Úgy rémlik, egyébként, hogy a refrént magyarul is női vokálosok nyomták

Gykkgy 2018.05.18. 11:23:36

Ja, azt meg hogy "minden idők legsikeresebb és egyben első csak női tagokból álló zenekara a The Go-Go's" hogy kell érteni? Az 50-es 60-as évek tele vannak all-girl bandákkal

atomplanet 2018.05.18. 11:48:45

@Gykkgy: sajnos nekem nem rémlik :-)
Van egy ilyen, hogy "Világslágerek magyarul" Hungaroton 1991-ből, de azon nincs ez a szám, más ilyen jellegű kiadványt én sem találtam.

Philadelphia 2018.05.18. 13:29:50

Baha Men: Who let the dogz out? --na az egyslágeres. Inner Circle: La-la-la-la long. A The Human League valóban alig jutott a Top 5-be, de a mai napig koncerteznek. Irene Cara: What a feeling, stb. Whitesnake: az exfeleséges -Tawny Kitaen- széria mind top szám. Ez a kategória Frank Farian tátika-istállójából a Milli Vanilli is.

Philadelphia 2018.05.18. 13:31:34

Sinead o' Connor is ilyen. Egyedül a Prince számról -Nothing compares to you- meg a botrányairól ismert.

Bright side of life 2018.05.18. 13:59:08

@Philadelphia: Ez inkább úgy pontos, hogy Te azt ismered...:)

Luc Mandelor 2018.05.18. 14:00:20

Simple Minds: azért volt még pár nagy slágerük. Let there be love, Hypnotise, She is a river, Alive and kickin etc.
Living in a Box: örök kedvenc, a Blow the house down és a Gatecrashing is elég jól szerepeltek.
Transvision Vamp: korszaka egyik legjobb zenekara, az I dont care úgy ahogy van tökéletes zene. A többi számuk is nagyon jó.
Midnight Oil: azért voltak ott még slágerek, king of the mountain, blue sky mine...

Ződ2000 · http://egzostive.com 2018.05.18. 14:02:56

@Philadelphia: általad.
en.wikipedia.org/wiki/Sin%C3%A9ad_O%27Connor_discography
Egy tucat jegyzett album után azért ez inkább téged minősít.
Lehet a zenéjéről vitatkozni, nekem speciel ez az egyetlen szám ami bejön de az nagyon,
www.youtube.com/watch?v=zON0hoRwqSw
Viszont az tény, hogy releváns maradt és rajta maradt a radaron utána is, ehhez pedig ott kell lennie zeneileg is (vagy mondanivalóban).

Szelid sunmalac 2018.05.18. 14:11:03

@Philadelphia: Akkor hallgasd meg mondjuk a take me to church-ot.

Belinda Carlisle vegulis csak 15 even at volt ott a listakon es bar a La Luna nagyobb slagere volt ,de azert hivd nyugodtan egyszamosnak

Bright side of life 2018.05.18. 14:21:57

Kedves Poster,
“... a The Stranglers... a brit punkszíntér egyik megalapítója, számtalan szigetországbeli slágert és tucatnyi sikeres nagylemezt adtak ki, öt évtizedes pályával a hátuk mögött...”
Nem kéne címadáson elgondolkodni?:))

Gicaacicamica 2018.05.18. 14:26:31

Az Isten b-szná meg ezt a sok magadfajat bloggerkedő-okoskodó segghülye picsakurvákat mint te, akik úgy irogatnak zenei szakértőként hülyeségeket, hogy azokat még egy 5 éves is jobban megírná!
Huey Lewis, Fine Young Cannibals, Robert Palmer, Starship, Belinda Carlisle, Simple Minds?
Ezek hol egyslágeres előadók TE PINAFEJ?

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2018.05.18. 14:31:15

A blogszerzőnek abba kellene hagyni a zenei témájú posztokat. Bődületesen tájékozatlan.

Kovenant 2018.05.18. 14:34:24

@Gicaacicamica: Szia! Mi igazán toleráns blog vagyunk, eddig nem volt példa rá, hogy bárkit is kitiltottunk volna az oldalunkról vagy töröltünk volna bármilyen hozzászólást. Téged sem fogunk. Egyél csokit, mozogj sokat, sétálj a természetben, töltsd minél több időt szeretteiddel, művelődj, olvass könyvet. Rád fér.

Advanced Flight 2018.05.18. 14:42:50

@totopad: +1. A poszter teljesen hülye. Meg Simple Minds mint egyslágeres. Noooormális?

Szelid sunmalac 2018.05.18. 14:47:28

@Kovenant: Tolernas? Lehet. Rettenetesen dilettans es verlazitoan arrogans? Biztos!

Void Bunkoid 2018.05.18. 15:24:55

Höhöhöhö...A legjobb az egészben, hogy mennyire ordít a listáról, hogy bizony - annak ellenére, hogy valamiért mindenki halivúdot, meg kaliforniai pálmafás izéket képzel ilyen zenekarokhoz meg stílushoz, bizony a 80-as évek mainstream popjának a fő műhelye Nagy-Britannia volt, a koszos bányászvárosok :)

Az USA-ban a nyolcvanas években nemnagyon ment a rágógumipop, meg poprock.
Ott a popzene a glam metal volt, az ment orrbaszájba, az ilyen szintizős tinglitanglik meg kb Cyndi Lauper és Madonna.

A Transvision Vamp spirituális utódja a kilencvenes években a Republica volt, imádtam :)

balázs73 2018.05.18. 15:44:19

Saját emlékekből néhányan, akik egy-egy slágerről maradtak emlékezetesek:

Desireless - Voyage voyage
Black - Wonderful life
Sabrina - Boys
Adamski - Killer

Raven1975 2018.05.18. 16:37:58

A Boytronicot nem akarjátok rápakolni erre a komolytalan listára? :P

Kovenant 2018.05.18. 16:45:14

@Raven1975: Az életben nem hallottunk róluk, de úgy hangzik, mint egy tini arcszesz. :)

Raven1975 2018.05.18. 18:49:31

@Kovenant: YouTube → Boytronic → Nem kevés találat :)

l_andras 2018.05.18. 18:49:36

@Kovenant: háát úgy tűnik, hogy a listában felsorolt zenekarokról se hallottatok még. :D

smalljack 2018.05.18. 19:00:44

Gondolom mindeki olvasta:

A cikkünkben szereplő előadók rajongói joggal vethetik fel azt, hogy az itt szereplő csapatok többsége több kisebb slágerrel is rendelkezik: ez igaz lehet ugyan, de az átlagos zenehallgató valóban egy-egy dalukra emlékezhet csak, hiába áll például több évtizedes karrier mögöttük.

A tévedés jogát fenntartom!

JorEl 2018.05.18. 19:05:19

Azért komolyan nem értem, hogy ezen a listán mit keres a Midnight Oil és a Simple Minds. Ez kb olyan, mintha felkerült volna pl. a Guns N' Roses.

greenkeeper 2018.05.18. 19:29:29

Ezeket a zenéket már akkor sem bírtam amikor megjelentek, két kivétellel.

Kedélyes Paraszt 2018.05.18. 19:37:39

nem ismerem a bloggazdat, de ez az irasa egy nagy balfaszsag. szerintem eleteben nem hallgatott meg zenet, de hogy ezt a rengeteg fassagot honnan vette a kollega(vagina?) azt el sem tudom kepzelni. hany eves lehet? elt egyaltalan akkoriban? az altala idezett zenek nagyreszet nem szertetem, de azert egy stranglerts igy besorolni...? maaaaaaaaaaaagit! mindegy. fasz.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2018.05.18. 19:55:27

Azt mindenképpen a lista pozitívumának tartom, hogy a szerző nem fikázni akart, ahogy a minap történt valamelyik blogban a 90-es évek néhány slágere vonatkozásában, hanem a nívósabb darabokból szemezgette ki a szerinte legjobbakat.

Abban viszont csatlakoznom kell a többiekhez, hogy a listán szereplő előadók között több olyan is van, amelyik nem egyslágeres, és szerintem még csak nem is az a legnagyobb slágere, ami itt szerepel.

„az átlagos zenehallgató valóban egy-egy dalukra emlékezhet csak, hiába áll például több évtizedes karrier mögöttük”

Ez igaz, de ilyenkor a bloggernek el kéne dönteni, hogy a műkedvelő „átlagos zenehallgató”-t tekinti-e célközönségnek, vagy azokat a zeneszeretőket, akiknek nem csak a rádióban-tévében-diszkókban agyonjátszott dalokra épül a könnyűzenei tájékozottságuk.

kicsigee 2018.05.18. 20:45:18

Javarészük brit, ausztrál banda akik tényleg vanhitvanderek voltak de amerikában. Például a Simple Minds sikeres banda a briteknél, de az amcsik csak a Don't you forget about me-t ismerik.
Nagy kedvencem:
The Breakfast Club - Right On Track
www.youtube.com/watch?v=HsOJAaZ1a2A

Kovenant 2018.05.18. 20:47:39

@Field64: Szia! Kösz a mérvadó hozzászólásodat. Hidd el, hogy a cikkben szereplő előadóknak a felsoroltak a legnagyobb slágerük, az úgynevezett "signature songjuk", melynek révén megismerte őket a világ és máig erről emlékszik rájuk mindenki. Ez lemezeladási és slágerlistaadatok alapján készült, visszaellenőrizhető módon. A cikk az olvasóknak készült, akik elolvassák azt. Örülünk annak, ha minél nagyobb számban vannak köztük zenerajongók, de pont ez a lényeg: az átlag zenehallgató a Stranglers-től például (ha egyáltalán hallott róluk) max. ezt a dalt ismeri, mert ez robbant be a listákra, ez lett világsláger. Ettől még lehetett Angliában x darab TOP40-es daluk, arról sehol máshol nem hallottak. A többi kommentelő által felsoroltak pedig nem pop-rock előadók: a cikkben ezeket szerepeltettük.

Taxman 2018.05.18. 21:19:34

Simple Minds. Mint one hit wonder. Édes istenem! Hagyd abba a zenei témájú írásokat! Most.

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2018.05.18. 22:21:03

Talán ők hiányoztak a listáról leginkább:
4 Non Blondes
www.youtube.com/watch?v=6NXnxTNIWkc

drummer76 2018.05.18. 23:54:53

Nekem 80-as évekbeli one hit wonderről legelőször a Life is life jut eszembe az Opustól. Pedig ha jól tudom, még most is nyomják.

Gekko 2018.05.18. 23:59:41

Hát, ha úgy vesszük, az "átlag zenehallgató" - jelentsen ez bármit is - az AC/DC-t is egyszámosnak láttja. Maradjunk annyiban, hogy ezeket a találatokat dobta neki a google, hozzá a rövid biokkal, amiket lefordíthatott. Így aztén kevés melóval lett sok komment. Ilyen a popszakma - ahogy ott sem keresünk súlyos zenei értékeket, itt sem alaposságot és szakmaiságot. Nincs ezzel nagy baj.

Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2018.05.19. 12:35:39

@Kovenant:

Nekem alapvetően tetszett a listád, jó volt ezekről az előadókról és dalokról újra olvasni-hallani. Azt sem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy milyen nagyra értékelem a pozitív attitűdöt, hogy nem fikázol olyasmiket, amkiről egyébként is mindenki tudja, hogy vacakok, hanem inkább a nívósabb előadók-dalok felé irányítod a figyelmet.

Én alapvetően filmekben utazom, bár van könnyűzenei blogom is, de csak a több évtizedes popzenék esetében merek igét hirdetni, viszont más blogokban szívesen olvasok más műfajokról, más előadókról is.

Igen, abban is igazad van, hogy alapvetően az olvasóknak írunk, és vannak közöttük laikusok éppúgy, mint szakbarbárok.

Nem is annyira a The Stranglersre kaptam fel a fejem (pedig mondjuk momentán tőlük sem a cikkben említett dal jut először az eszembe), inkább Robert Palmerre, mert ha meghallom az ő nevét, nekem azonnal az 1980-as Johnny & Mary ugrik be, függetlenül attól, hogy más dalai esetleg jobban futottak a toplistákon. Az új évezred elején néhány évig egy lemezboltban dolgoztam, ahol a válogatások volt a szakterületem, és saját tapasztalatom az volt, hogy a különféle vegyes válogatásokon Palmertől a Johnny & Mary sokkal gyakrabban előfordult, mint az Addicted to Love.

Elfogadom a te érveidet, de ahogyan a többiek is mondják, óvatosan kell bánni a jelzőkkel, mert hatókörük majdhogynem országonként változó. Az USA-ban például egyslágeresnek számít a svájci Yello, ráadásul az Oh Yeah című dalával, miközben az európaiaknak szerintem az I Love You, a Goldrush vagy még inkább a The Race hamarabb eszébe jut a Yellóról. De hogy magyar példát is említsek: mi valószínűleg nem mondanánk egyslágeresnek a Neoton famíliát, miközben külföldön a te szempontjaid alapján annak minősül (Santa Maria), sőt az Egyesült Államok számára gyakorlatilag nem is létező együttes. :)

Azt gondolom, semmiképpen nem az előadók hibája, ha az átlag zenehallgató egyslágeresnek tartja őket, főleg ha arra gondolunk, hogy zeneileg nem is feltétlenül az a bizonyos egy sláger a legjobb darabjuk.

További jó munkát kívánok, alkalmasint többször is el fogok nézni ide.

Kovenant 2018.05.19. 12:52:29

@Field64: Köszönjük, reméljük, tetszeni fog a többi írásunk is, és minden jót kívánunk neked is a blogjaidhoz!

Infamous 2018.05.19. 23:07:23

Ilyet szól: egyslágeres előadók. :D

Gicaacicamica 2018.05.24. 13:57:19

@Kovenant: Itt egyedül csakis rád férne, hogy művelődjél és olvass főleg zene terén, de úgy látom a kommenteket olvasva nem csak én vagyok egyedül ezen a véleményen :))
süti beállítások módosítása