Majd' negyedszázadnyi fennállás, számtalan tagcsere és egy nagykiadós (Sony) kanyar után itt a tizenegyedik Cradle Of Filth album, a "Hammer Of The Witches", mely a Nuclear Blast kiadó gondozásában jelent meg július 10-én. Ismét egy átfogó felállásbeli változás előzte meg a stúdiómunkát: a korábbi gitárost és fő dalszerzőt, Paul Allendert egyből két új hangszeres, Richard Shaw és Marek Šmerda váltotta, míg a billentyűs részekért és a női énekért felelős tag Lindsay Schoolcraft lett. A csapat rengeteg olyan, korábban nagynevű és stílusalapító zenekar sorsát követte az elmúlt évtizedben, mely lassan bukott alá az eljelentéktelenedés és a szakmai sikertelenség sivár és hosszú lejtőjén. Nagy fogadkozások és ígérgetések előzik meg ilyenkor a nagy visszatérést megcélzó új albumot, de a kérdés mindig ugyanaz: van-e visszaút?
A brit banda volt az első olyan black metal csapat a Dimmu Borgir mellett, mely nagykiadóhoz szerződött és melyet divat (vagy kötelesség) volt utálnia minden hagyományőrző keményvonalas metalosnak az ezredforduló környékén. A szokásos "eladták magukat, a demóik még jók voltak" megjegyzések kísérték végig őket a kétezres években és pechjükre az ócsárolóknak önbeteljesítő jóslatként igazuk lett: egyre gyengébb és érdektelenebb lemezeket jelentettek meg, továbbá a nagy black metal robbanás, valamint a tini-vámpír misztikumhullám is lecsengett.
Vérre menő viták folytak vagy tizenöt éve a Cradle Of Filth műfaji besorolásáról is: tekinthetők-e még ők igazi black metalnak vagy már annyira elpuhultak, hogy a metal skatulyájába is alig férnek bele? Így visszatekintve ma már megmosolyogtató az egész hőbörgés: míg a black metal gyökerek teljesen egyértelműen fedezhetőek fel a COF muzsikájában, a brit csapat zenei horizontja mindig is sokkal tágabb volt annál. Simán extrém metalként jellemezhetőek ők ma már, megkülönböztetve a brigádot a Helloween- vagy Nightwish-féle mainstream metaltól.
Nos, rátérve az aktuális kiadványukra: már most kijelenthető, hogy a 2000-es "Midian" óta a legjobb albumukat adták ki és ez enyhén szólva nagy meglepetés, mert semmi sem jelezte előre ezt a teljesítményt és akkor még finoman is fogalmazunk. A fentebb említett tagcserék, az előző album, a "The Manticore And Other Horrors" földbeállása mind-mind azt mutatták, hogy talán itt az ideje bedobniuk a törölközőt.
Három, számomra nagyon kellemes változás teszi mindennél jobban befogadhatóvá a "Hammer Of The Witches" albumot. Először is a frontember, Dani Filth a játékhossz négyötödében a közepes vagy éppen mélyebb hangfekvésében énekel, így az idegesítő fejhangok/sikolyok szinte teljességgel hiányoznak. Nekem mindig ez a dolog volt a COF albumok Achilles-sarka: hiába volt jó a zene, végtelenül zavart ez a vokális stílus, tulajdonképpen komolytalanná és élvezhetetlenné tette a számokat.
Másodsorban a két új gitáros teljesítménye az, ami mindenképpen kiemelendő. Olyan ikergitáros harmóniák és olyan súly jelent meg az aktuális korongon, amelyet már nagyon régen hiányolhattunk. Bitang jó és kemény témák sorjáznak a lemezen: a Yours Immortally szinte Dimmu Borgirt idéző blackes futamai, az Enshrined In Crematoria dallamos death metal hatásai vagy a Deflowering The Maidenhead brutális blastbeat ütemei és thrash metalos darálása nagyon beindítják a korongot. A lemez 55 perces, az introt és az outrot leszámítva kilenc tétel sorakozik itt egymás után és tölteléknótának még nyomát sem találjuk.
Harmadrészt pedig a kiváló dalszerzői teljesítmény és hangzás teszi kiemelkedővé a "Hammer Of The Witches" albumot. A Blackest Magick In Practice jó értelemben vett slágeressége, ragadóssága, az Onward Christian Soldiers epikussága, összetettsége, a címadó szerzemény monumentalitása mind jó példái annak, hogy Dani Filth tényleg megérezhette: még egy gyenge, odacsapott korong, és csapata végleg eltűnik a zeneipar süllyesztőjében.
A korong szövegvilága ismét a brit brigádhoz méltó: a cím, magyar fordításban a Boszorkánypöröly (Malleus maleficarum) egy 1487-ben megjelent, német inkvizítorok által írt szakmai eljárásgyűjtemény. Főleg a boszorkánysággal megvádolt delikvensek vallatási és kínzási módszereit veszi górcső alá, meglehetős részletességgel. Ismerve a szerzők nem pusztán elméleti munkásságát (Heinrich Kramer és Jacob Sprenger dominikánus szerzetesek és inkvizítorok voltak, akik VIII. Ince pápa felhatalmazásával végezték hivatalosan is hitbuzgalmi tevékenységüket), biztosak lehetünk benne, hogy az album behatóan foglalkozik a XV-XVI. századi boszorkányperek világával.
A "Hammer Of The Witches" komoly meglepetés, mindenkinek érdemes meghallgatnia és megvásárolnia, aki szereti a súlyos, durva zenéket, melyekből nem hiányzik a dallamosság és bőven a befogadhatóság határán belül íródtak.
9/10
